km/óra
  2024.09.15., vasárnap  •  Enikő, Melitta napja
Just Nature: többfunkciós liget és zöldebb iskola

Just Nature: többfunkciós liget és zöldebb iskola

Kivitelezési szakaszba érkezett a Just Nature pályázati program, amelynek célja a levegőminőség javítása természetközeli megoldások segítségével. Szombathely az egyik konzorciumi partner: 150 millió forint európai uniós pályázati támogatást nyert el a város. Ebből egy új, többfunkciós ligetet alakítanak ki a Hunyadi úton, és zöldítik a Dési-iskolát.

Már folyik a munka a Hunyadi úton a szőlősi templom melletti zöldterületen. A vízvételi hely kialakításán dolgoznak. Néhány hónapon belül teljesen átalakul a terület: többfunkciós városi liget jön létre a Just Nature pályázati programnak köszönhetően, amelynek célja a levegőminőség javítása és a zöldterületekhez való egyenlő hozzáférés biztosítása. Már megmetszették a fákat, hamarosan csemetéket és évelő növényeket ültetnek – egy-két héten belül elindulnak a komolyabb földmunkák is.

Németh Ákos tanácsnok elmondta, sétaösvény lesz, természetközeli játszóelemeket helyeznek ki, egy kis fitnesz parkot, miawaki erdőt alakítanak ki, ez újdonság, talán 1-2 van a környéken eddig, és lesz egy kis színpad is. Lényege, hogy nagyon természetközeli lesz, nem olyan, mint egy hagyományos játszótér vagy fitnesz park.

A Gyöngyös mentén stégeket alakítanak ki, ahol majd meg lehet közelíteni a vizet. A közelben egy szenzorállomást is felállítottak, amely időjárási és környezeti adatokat gyűjt. A levegőminőséget, a talajnedvességet, az időjárási viszonyokat, illetve a napsugárzás mennyiségét méri. A szenzorállomásokat már a kivitelezés előtt kitették, így lesznek adataink arról, milyen változást okozott a beruházás, hogyan változik a környezet ennek a hatására.

A másik megvalósítási helyszín a Dési Huber István Általános Iskola. A fejlesztéseket a tanárokkal, diákokkal, szülőkkel és a környéken lakókkal is egyeztették. Az udvaron már elkészült a Kneipp-ösvény: a különböző textúrájú felületeken végig lehet sétálni, ami stimulálja a talp reflexpontjait, és ez jótékonyan hat a szervezetre. Lesznek még magaságyások, fagyallabirintus és zöldfal is.

A tanácsnok hozzátette, egy fémhálós szerkezetet építenek a fal elé. Mivel a falak elég régiek és nincsenek a legjobb állapotban, felmerült az a félelem, hogy a növények kárt tehetnek bennük, ezért teljesen el lesznek szeparálva. Egy hálón kúsznak majd fel a növények és védik a falat. A projekt egyik célja, hogy ezeket a lehetőségeket megmutassák és a félelmeket eloszlassák.  

A 150 millió forintból megvalósuló fejlesztések néhány hónapon belül befejeződnek.

 

 

Forrás: SZTV

kapcsolódó cikkek
JUSTNature: hisznek a modern és környezettudatos városban
JUSTNature: hisznek a modern és környezettudatos városban
Külföldi partnerekkel közösen tartott projekttalálkozót az önkormányzat a JUSTNature programhoz kapcsolódóan szerdán a Jászai Mari utcai közösségi térben. Szombathely 2021-ben nyert 156 millió forint közvetlen uniós forrást a Horizon 2020 kutatás-fejlesztési alapból.
JUSTNature Projekt: elindult a kivitelezés a Désiben és a Hunyadi utcai parkban is
JUSTNature Projekt: elindult a kivitelezés a Désiben és a Hunyadi utcai parkban is
A tervezési szakaszból a kivitelezésibe lépett a JUSTNature Projekt, a Dési iskola udvarán már alakul a Kneipp ösvény, és felkerült a zöldfal tartószerkezete is, számolt be közösségi oldalán Németh Ákos, a KISZ/Százhold városrész önkormányzati képviselője.
kapcsolódó cikkek
JUSTNature: hisznek a modern és környezettudatos városban
JUSTNature: hisznek a modern és környezettudatos városban
Külföldi partnerekkel közösen tartott projekttalálkozót az önkormányzat a JUSTNature programhoz kapcsolódóan szerdán a Jászai Mari utcai közösségi térben. Szombathely 2021-ben nyert 156 millió forint közvetlen uniós forrást a Horizon 2020 kutatás-fejlesztési alapból.
JUSTNature Projekt: elindult a kivitelezés a Désiben és a Hunyadi utcai parkban is
JUSTNature Projekt: elindult a kivitelezés a Désiben és a Hunyadi utcai parkban is
A tervezési szakaszból a kivitelezésibe lépett a JUSTNature Projekt, a Dési iskola udvarán már alakul a Kneipp ösvény, és felkerült a zöldfal tartószerkezete is, számolt be közösségi oldalán Németh Ákos, a KISZ/Százhold városrész önkormányzati képviselője.
Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Savaria Fórum 33. évfolyam 31. szám - 2024.09.13.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Iskolajárat megy mától a Déli városrészről
A mai naptól iskolajárat közlekedik a 21-es járat előtt 5 perccel, 6:38-kor a Sport térről, írja közösségi oldalán a Blaguss Agora Hungary.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Hatalmas tűz pusztított Csönge térségében, éjfélre a lángokat sikerült megfékezni (frissítve)
Tegnap éjfélre sikerült megfékezni a lángokat Csönge térségében, több száz tűzoltó és önkéntes segédkezett az oltási és mentési munkálatokban. Az oltást a feltámadó szél is nehezítette. A lángok a közeli fenyőerdőt is elérték, a tűzzel érintett terület nagysága estére elérte a kétszázötven hektárt.
Óriási tűz pusztít a Kemenesalján - videókkal, fotókkal
Hatalmas területen, mintegy 250 hektáron tombol a tűz csütörtök délelőtt óta Vönöck-Kenyeri-Csönge térségében. A legmagasabb fokú, 5-ös riasztással, nagy erőkkel a helyszínen dolgozó tűzoltóknak több területet fel kellett adniuk, mert a lángok lakott részek felé közelítettek. Csönge határában egy sertéstelep került veszélybe, a hatalmas füst 50 kilométerről is látszik.
Itt az összefoglaló videó a brutális csöngei tűzvészről
A hatalmas, Kenyeri-Vönöck-Csönge térségében pusztító tűzben két nap alatt közel 250 hektár égett le, a károk összesítésée csak ezután kezdődhet meg. Az utómunkákon jelenleg is több tűzoltó egység dolgozik. A 112Press.hu készített drónos összefoglaló videót a példátlan tűzvészről.
legfrissebbek
Horváth Zoltán Emléktorna: harmadik lett a Falco
A harmadik helyért játszhatott a Falco kosárcsapata a Horváth Zoltán emléktornán, miután pénteken hosszabbításban kikapott a német Rasta Vechta együttesétől.
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet
Az elmúlt két napban 10-15 Celsius-fokkal esett vissza a hőmérséklet a hét elejéhez képest – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
Aki teheti, ne induljon útnak Vas megyében az erős szél miatt!
Szombaton délben ülésezett a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság operatív munkacsoportja Szombathelyen a Megyeházán, derül ki abból a videóból, amit a Vas Vármegyei Kormányhivatal közösségi oldalára töltöttek fel. Ebben azt kérik, hogy ma késő délutántól, aki teheti, ne induljon útnak az erős szél miatt.
Edzőmérkőzéssel hangolódnak a pingvinek a bajnoki szezonra
A visszaszámlálás elkezdődött, a hétvégén Szombathelyen is elindul a 2024-25-ös jégkorong bajnoki szezon, olvasható a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub közleményében.
A bizonytalan előrejelzés nehezíti az árvíz elleni védekezési felkészülést
A ciklon gyors változása megnehezíti a csapadékmennyiség előrejelzését, a vízügy ennek ellenére nagy erőkkel folytatja a felkészülést az érkező árhullámok elleni védekezésre. Mosonmagyaróvár védelmében a Lajta-szükségtározó megnyitását is előkészítik szakembereink. Az Országos Műszaki Irányító Törzs mai ülésére a társszervek képviselői is meghívást kaptak, hogy egyeztessenek a vízüggyel, hogy ha szükség lesz rá, hogyan tudnak segíteni az árvízvédelmi munkában, áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleményében.