Kerekesszékből a csúcsra: két díjat is átvehetett a napokban Ekler Luca

Sportos családban nevelkedett. Gyerekként a teniszt választotta, amit, miután 2009-ben stroke-ot kapott, nem tudott folytatni. Kerekesszékbe kényszerült. Mozgását hosszú rehabilitáció eredményeként sikerült újra kiváló szintre hozni. Megtalálták egymást az atlétikával, és három éve a parasportolók között versenyez. Az újrakezdés képessége, a kemény munka és a küzdeni tudás példaképpé teszi őt, nem véletlen, hogy kilenc jelölt közül az Év Emberévé választották. Interjú Ekler Lucával.
 

– Hogyan fogadtad a díjat?

– Meglepett, és nagyon megtisztelve érzem magam. Jó érzés, hogy megkaptam. A díj történetében én vagyok a legfiatalabb, akit elismertek. Úgy gondolom, mind a kilencen nyertesek vagyunk, hiszen mindannyian Vas megyéért tevékenykedünk a munkánkkal és a tehetségünkkel.

– Tavaly és tavalyelőtt is az Év Paraatlétája lettél, felpörögtek körülötted az események: ezt hogyan éled meg?

– Ezek a díjak plusz motivációt adnak ahhoz, hogy folytassam az utam. Óriási eredmény volt, hogy tavaly a világbajnokságon Dubaiban távolugrásban bajnok lettem, 100 és 200 méter síkfutásban pedig ezüstérmet szereztem. Akkor ezt alig fogtam fel, nagyon büszke voltam magamra, mert nehéz év állt mögöttem. A világbajnokság ennek a megkoronázása volt. Távolugrónak tartom magam, a sprintszámok kiegészítésként vannak jelen, de ma már nem tudnám elképelni, hogy ne induljak futószámokban. A sprint összetettebb, más felkészülést igényel, hiszen egyetlen futáson múlik az eredmény, míg távolugrásban hat próbálkozásom lehet egy versenyen. Az edzőmmel jól össze kell hangolnunk, mire, mikor készülünk.

– Mióta van jelen az életedben a sport?

– A családom mindig törekedett arra, hogy sportos közegben nevelkedjek. Minden héten csináltunk mozgásos programot. Általános iskolásként a teniszt választottam. 2009-ben stroke-ot kaptam, lebénult a bal oldalam, ezért nem folytathattam. Lassan jutottam el az atlétikához, de a versenyeken és az edzéseken is éreztem, hogy én egy kicsit más vagyok, mint a többiek. 2017-ben láttam közvetítést a londoni paraatlétika-világbajnokságról, és eszembe jutott, hogy én is indulhatnék. Ezután felgyorsultak az események, és hamar a magyar paraatlétika-válogatottban találtam magam.

– Úgy érzed, megtaláltad a helyed a parasportban?

– Igen, és ennek köszönhetem, hogy a világban is megtaláltam a helyem. Nagyon barátságos, befogadó a közeg. A versenyek hangulata is oldottabb, hiszen tudjuk egymásról, hogy mindenki nehéz életutat járt be, és küzdelemmel élik a mindennapjaikat, ezért az ellenfelek is szurkolnak egymásnak.

– Mire tanított, mit változtatott meg benned a rehabilitáció időszaka?

– Sosem volt kérdés számomra, hogy van-e visszaút. Egyértelmű volt, hogy rendbe kell jönnöm. Nagyon hálás vagyok a családomnak a támogatásért, hogy mellettem álltak, állnak minden egyes nap. Azt tanultam meg, hogy soha ne adjam fel. Megerősödött a magamban vetett hitem, és rájöttem, hogy én vagyok az egyetlen, aki mindig ott leszek magamnak.

– A világbajnokságon elért eredményed révén ott leszel a tokiói paralimpián.

– Ez nagy álmom volt. Hihetetlen jó érzés, hogy nap mint nap az olimpiára edzek. Szeretnék minél jobban teljesíteni, és két dobogós helyezéssel hazatérni. Nemrég kezdtük el az alapozást, így ez nekem hosszabb ideig fog tartani, de igyekszünk jól időzíteni a formámat. Az olimpia előtt még lesz egy Európa-bajnokság, szeretnék ott is jól szerepelni.

– A parasport Vas megyei nagyköveteként mi a célod?

– Hogy motivációt és önbizalmat adjak az embereknek. Tavaly több előadást is tartottam, rendezvényekre járok, segíteni szeretnék azzal, hogy megszólalok. Néha elég pár szó, hogy valakiben elinduljon a változás.

– Téged mi motivál?

– Nagyon szeretem, amit csinálok, imádok versenyezni. Kíváncsi vagyok, mit tudok elérni, ki akarom hozni magamból a legjobbat. 21 éves vagyok, a paraatlétikában kicsit jobban kitolódhat a versenyzés, mint az épek között. Szeretnék addig az élsportban maradni, amíg úgy érzem, hogy ott a helyem, és képes vagyok jól teljesíteni. Egy-két olimpia még biztosan belefér.
 

Krizsán Zsuzsanna
Fotó: Nagy Jácint