Kína elindította a világ leggyorsabb vonatát
Az állami tulajdonú China Railway Rolling Stock Corporation (CRRS) által készített vonatot a 9 millió lakosú Csingtao városában mutatták be a nyilvánosságnak. Az úgynevezett maglev mágnesvasút sebessége elérheti a 600 kilométer/órás csúcssebességet is – számolt be róla a CNN.
A maglev az angol „magnetic levitation”, azaz mágneses lebegés rövidítése. A VG szemléje kiemelte, ez arra utal, hogy a nagy elektromágneses erőnek köszönhetően a szerelvény lényegében a vágányok felett csúszva száguld.
Liang Jianjing, a CRRS általános igazgatóhelyettese és vezető mérnöke elmondta, hogy a vonat a hatalmas sebesség ellenére más gyorsvasutakhoz képes kisebb zajszennyezést bocsát ki, és kevesebb karbantartást igényel. Kína vasúti közlekedésében a nagy távolságok miatt a nagy sebességű vasútvonalakat részesítik előnyben. Az átlagsebessége ezeknek a vonatoknak 350 kilométer/óra.
Maglev technológiájú mágnesvasútból jelenleg egy működik az országban, ami Sanghajt köti össze a Pudong Nemzetközi Repülőtérrel. A 30 kilométeres távolságot 7,5 perc alatt teszi meg a szerelvény, melynek legnagyobb sebessége 430 kilométer/óra.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.