Kormányinfó: járványügyi szempontból Magyarország a legbiztonságosabb ország
A kormánynak sikerült túlteljesítenie azt az ígéretét, hogy annyi munkahelyet teremt, amennyit a koronavírus megszüntet, hiszen a legfrissebb adatok szerint 4 millió 704 ezren dolgoznak Magyarországon - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a kormányinfón.
A kormány értékelése szerint a koronavírus negyedik és azt követő hullámai alapvetően eltérnek majd az előzőektől, hiszen az oltás védettséget ad, aki be van oltva, annak a védettsége sokszorosára nő - mondta el Guylás.
Ha az oltás működik, Magyarország működik - hangoztatta. Hozzátette: Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb és legszabadabb országa járványügyi szempontból.
A miniszter közölte, az idősebbek veszélyeztetettsége most is nagyobb. Arra kért mindenkit, aki még nem tette, oltassa be magát.
Jelezte azt is, hogy az országban bőven van oltóanyag, és Magyarország csatlakozik a 12 év alattiaknak adható oltások uniós beszerzéséhez, ha lesz ennek a korosztálynak beadható vakcina, Magyarország is beszerez belőle.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.