km/óra
  2024.10.22., kedd  •  Előd napja
Kötődések: a szombathelyi művészeti gimi udvarát varázsolták el az ország leghosszabb sáljának darabjai

Kötődések: a szombathelyi művészeti gimi udvarát varázsolták el az ország leghosszabb sáljának darabjai

Ha mostanában elsétáltunk a Művészeti Szakgimnázium mellett, s bepillantottunk kerítésén, különös dologra lehettünk figyelmesek: az iskola udvarát, bejáratát nemcsak az ősz, de kötött sálak teszik színpompássá. Puha textilbe burkolózott a kerítés, néhány bejárati oszlop, kerti pad – sőt, még a fák is.

A Szent Anna Ház időskorúakból álló közössége indította el az akciót, melynek eredményeképp elkészült az ország leghosszabb sálja Szombathelyen – számoltunk be korábban a kezdeményezésről, melyhez csatlakozva végül az ország több pontjáról és a határon túlról, Erdélyből és Kárpátaljáról is érkeztek sáldarabok: így készült el végül a 3826,97 méteres nyakbavaló.

A sálat az eredeti terv szerint újrahasznosították: egy részéből a Rumi Gyermekotthon lakóinak puffok és játékok készülnek, a másik részt kreatív célra szánták, így került a művészeti szakgimnáziumba, hogy darabjai színesen és játékosan burkolják be, kössék össze az udvar elemeit, s a diófa alatt álló, Körtánc című Mathényi-szobrot is vidám párbeszédbe szólítva, mosolyt csaljanak a belépők, a kerítésen bepillantók arcára.

A Kötődések elnevezésű projekt hétfői megnyitóján, melyen a sál alkotói közül is többen jelen voltak, Magyarósi Richárd, az iskola képző- és iparművészeti igazgatóhelyettese, majd Horváth Soma, Szombathely alpolgármestere köszöntötte az érdeklődőket : – A sál nem csupán lenyűgöző látványt nyújt, hanem mélyebb jelentést is hordoz – az összetartozás, az összefonódás és a kapcsolat szimbóluma, hiszen a fonalak hurkai, a cérnák öltései a kerítéshez, a fákhoz, padokhoz, és egymáshoz is kapcsolnak bennünket.

Minden egyes hurok, minden egyes szál a közös munka, a közösségi alkotás erejét szimbolizálja – utalt Horváth Soma a Szent Anna Ház kezdeményezésére –, s ezek a szálak minket is összekötnek – egyéneket, közösségeket, múltat és jövőt. 

Az alpolgármester hozzátette, a sál különleges anyaga is fontos üzenetet hordoz: az újrahasznosított fonalak nemcsak környezetünk védelmét, hanem az új életre keltés lehetőségét is szimbolizálják. Ahogy ezek a színes szálak körülölelik az udvar elemeit, átölelik az épített és természetes környezetet, átszínezik és védelmezik azt.  Az alkotásban testet ölt a gondolat, hogy a művészet képes áthidalni a távolságokat, összekötni a különböző világokat, és megóvni mindazt, ami értékes számunkra. 

Ez a sál tehát sokkal több, mint egy hosszú, Magyarország jelenleg leghosszabb textildarabja, mert minden egyes hurok, minden egyes öltés az alkotók szorgalmát, a kerítésen megjelenő installáció pedig a művészetis diákok kreativitását és együttműködését hirdeti – zárta szavait az alpolgármester. 

A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum padjaira, kerítésére és fáira került installációt, míg esztétikus marad, nem bontják le az alkotók: ha arra járnak, feltétlenül vessenek rá egy pillantást.

Tp

Fotók: Nagy Jácint

kapcsolódó cikkek
Közel állnak a rekordhoz, a Szent Anna házban készül a leghosszabb sál
Közel állnak a rekordhoz, a Szent Anna házban készül a leghosszabb sál
Közel van a Guiness Rekord megdöntéséhez a Szent Anna Ház „Horgoljunk a Holdig” projektje. Az a cél, hogy a világ leghosszabb nyakvédőjét készítsék el a központba járó idősek. A programhoz más klubok tagjai, vakok és gyengénlátók, valamint cégek is csatlakoztak.
A leghosszabb magyar sálat készítik el a Szent Anna házban
A leghosszabb magyar sálat készítik el a Szent Anna házban
Mivel sajnos az eredeti célkitűzésünket, a Guinness rekordot egy Dél-Afrikai csapat megdöntötte több mint 35 ezer méterrel, így összehívtunk egy megbeszélést hogyan tovább, írja a szervezet Facebook-oldala.
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 36. szám - 2024.10.18.
Savaria Fórum 33. évfolyam 36. szám - 2024.10.18.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Ebből a szombathelyi gimnáziumból tanulnak tovább a legtöbben az ELTE-n
Ezüst Eötvös-díjat kapott a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium az ELTE interaktív pályaválasztó fesztiválján, az ELTEfeszten.
Csodájára járnak az egzotikus szombathelyi kertnek: kenguruk ugrálnak a tyúkok között
Mindig is az egzotikus állatok megszállottja volt a szombathelyi Varga Tamás, azt azonban álmában sem gondolta, hogy egyszer majd kengurukkal osztja meg udvarát. Jelenleg már 20 kenguru legel a tyúkokkal a közös udvaron, írja a hellovidek.hu.
Bődületes összegbe kerülne Szombathely cserére megérett víziközmű-hálózatainak kiváltása
Szombathelyen évi 10-12 kilométernyi víz- és szennyvíz gerincvezeték felújítás lenne sürgető, de a legrégebbi öntött vas, beton, azbeszt-cement, acél és horganyzott anyagokból készült csövek kiváltása is már nagyon időszerű. Az elöregedett vízi közmű gerincvezeték hálózat hossza a városban mintegy 320 kilométernyi, ezeket kicserélni majdnem annyiba kerülne, mint Szombathely kétévnyi teljes költségvetése.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó nyereményét
Harminchárom hét halmozódás után egy játékos elvitte az ötöslottó eddigi legnagyobb nyereményét, 6,613 milliárd forintot, a nyertesnek a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kell jelentkeznie a nemzeti lottótársaságnál - tájékoztatott a Szerencsejáték Zrt.