Kutatás: a kisebb cégek bátrabbak az innováció terén
A kutatásban, amely a 300 millió forintot meghaladó éves árbevételű magyar cégek elmúlt két évben megvalósított fejlesztéseit vizsgálta, azt is megállapították, hogy a 300 millió és 1 milliárd forintos forgalmú cégeknek csak 25 százaléka szélesítette a kínálatát újdonsággal.
A közleményben idézik Németh Balázst, a K&H innovációs vezetőjét, aki elmondta, hogy a visszafogott fejlesztési kedvet részben a koronavírus-járvány nyomán kialakult bizonytalan környezet okozhatta, amely "szuperóvatossá" tette a cégeket. Megjegyezte, hogy a felmérés szerint az elmúlt két évben bevezetett szolgáltatások és termékek az érintett vállalkozások bevételeinek 20 százalékát adják.
A innovációs index megállapításai alapján a fenntarthatóságot nézve is van még hova fejlődni, mivel csak a cégek 32 százaléka hajtott végre olyan fejlesztést, amely a környezetre kedvező hatással van. Ez főként az iparban érdekelt vállalatokra volt jellemző a közlemény szerint.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.