Lélekemelés: mindig magasabbra!

„A gyermek az általa kiválasztott példákat próbálja meg követni. Fontos a tanítás, de alapvetően s végeredményben mégis az általa választott mintákhoz igazodik. Természetesen a szülők az elsődleges példa. Taníthatnak, persze, ők is, de azzal tanítanak a legtöbbet, ahogyan élnek. Nekem az adatott meg, hogy a szüleim a Liszt Ferenc Kamarazenekarban játszottak.  Elképesztő volt érzékelni, hogy otthon a zene olyan rezgésszámban volt jelen, hogy ez már egyfajta imádság. A lélek bugyraiba jut el a zene, s ahonnan elindul ez a világ, ott a szavak már befejeződnek. Ezt pici korom óta éreztem. Mert hiszen a kicsi gyermek érzi talán ezt a legjobban, pont akkor, amikor ez a legfontosabb. Megnyílnak a csakrák (láthatatlan energiaközpontok; szp), vagy nevezzük bárminek. És ahogyan a szüleim engem tanítottak, ahogyan éltek! Miközben fantasztikus tanár egyéniségekkel ismerkedhettem meg, olyanokkal is, akik folyamatosan, vagy csak alkalmanként tanítottak. Zsigerileg volt bennem, hogy ezt a tudást – amint megadatik, hogy tehetem – továbbadjam. S láttam, hogy ez minden várakozásnál jobb, fantasztikusabb eredményeket szül. Csodálatos a hatása. Itt most a diáktársaimról beszélek. Tizenöt-tizenhat éves lehettem, amikor tizenhét-tizennyolc éves zongorista jött oda hozzám – akkor még az anyukám miatt –, és azt mondta, szeretne eljátszani nekem egy Bachot. A tanítás már akkor szívügyem volt. Az egyik legfontosabb dolog a számomra.

Most pedig azt látom, milyen sokat számít, ha másodszor, harmadszor is visszamegyünk a diákokhoz a Fesztivál Akadémia Budapest kurzus-sorozattal. Szombathelyen a múlt héten már másodszor tartottam tanfolyamot, március elején harmadszor jövünk.  De például Csíkszeredán is már három kurzust tartottunk, s azzal, hogy újra meg újra megyünk, tanítunk, a vártnál magasabb hatást érünk el. Elképesztő, ahogyan várják a gyerekek. Hiába járvány, gazdasági világválság meg minden. Bizony vannak zeneiskolák, ahová hat-hét évig nem tette be a lábát vendég tanár. Holott hihetetlenül fontos, hogy a növendékeket a tanáraikkal együtt ösztönözzük, inspiráljuk, támogassuk. Együttműködjünk.  Ez az egyik kulcsa annak, hogy milyen lesz a következő generáció. Feleségemmel (Kokas Katalin, Liszt-díjas hegedű- és brácsaművész) a négy gyermekünkön érezzük, mennyire fontos mindez intézményesen, átfogóan is. Nem titkolt tervünk, hogy ne csak általános iskolákba és középfokú tanintézetekbe, hanem óvodákba, de már a bölcsődékbe is eljuttassuk a zenét, alanyi jogon. Legyen része az óvodai tanításnak az is, hogy hangszereket ismernek meg a gyerekek. Sőt: a tánc, az ének, a zene hármas egysége emelhesse meg a lelküket. Kicsikét, nagyobbakét. Mindenkiét. A Fesztivál Akadémia Budapest nonprofit kft., támogatást kapunk, s a társaimmal közösen próbálunk megtenni mindent, amit lehet. De nem csak mi, hanem összeállt a covid alatt egy hatvannégy fős művész csapat társulása, a FAB-ensemble. Csodálatos magyar művészek sokasága, valamennyi hangszert felölelve. Tanítást vállaltak, tehát ez is része volt ennek a FAB-projektnek.”

Kelemen Barnabásról tudható, hogy szívügye Bartók Béla (1881-1945), akinek az összes hegedűre írt művét eljátszotta és rögzítette Kocsis Zoltán (1952-2016) felkérésére a Bartók Új Sorozat összkiadásában. Bartók Béla zenéje sajnos még ma sincs benn a köztudatban, jóllehet műveiben ott lüktet a XX., de a XXI. század is. „A zene részint mindig tökéletes tükre az éppen akkori társadalmi-kulturális helyzetnek, részint örök érvényű. Tervezzük, hogy fesztiválokon, a legnívósabb színvonalon Bartók IV. vonósnégyese utolsó tételének – ami hihetetlen energikus zene – minden hangját változtatás nélkül heavy metal gitárosok játszanák le. Az Amerikában élő magyar dobos, ütőhangszeres könnyűzenész, Borlai Gergő közreműködésével. Ha a legeslegvadabb és legmagasabb szintű heavy-metal zenét eredeti Bartók hangokkal szólaltatjuk meg, akkor esetleg elég nagy tömegek fülét is ki lehetne nyitni arra, hogy jé, ezt Bartók Béla írta? Hát, vajon, még mit írt? Bár nem szoktunk ilyesmiket csinálni, de most ezt is tervezzük. Bemutatnánk a népzenével való kapcsolatát: igazi népzenészek, valódi, fantasztikus bandák játszanának, és utána mi adnánk elő, hogy ezekből Bartók miket alkotott. Nyilvános főpróbákat tartunk szakmunkásképzősöknek, szakközépiskolásoknak. Legutóbb Gyulán, a háromszázötven férőhelyes színházterem zsúfolásig megtelt velük, s megtudtuk, közülük csak négyen-öten tanulnak zenét. Na, most mi lesz? Bartók V. vonósnégyese… Először beatbox-szal (szájdobbal) megmutattam a bolgár ritmust a harmadik tételből; a csellistánk úgy pengetett, mint egy basszusgitáros. Aztán eljátszottuk a tételt. Nem engedtek le bennünket a színpadról. Kérleltek, játsszunk még, mert nekik ez kell, nagyon tetszik.”

Szenkovits Péter
Fotó: Nagy Jácint