Lelki segélyért karácsonykor is lehet fordulni
Dudás Erika elmondta, hogy ilyenkor sokan beszélnek veszteségeikről, eltávozott társaikról, de többeknél felerősödnek ilyenkor a párkapcsolati, generációs, egészségügyi problémák is.
A nap 24 órájában ingyenesen hívható 116-123-os telefonszámra egy napon nagyjából négyszáz-hatszáz hívás érkezik. Az érdemi beszélgetések átlagos időtartama nagyjából 20 perc, de kritikus, akár szuicid helyzetben 1-1,5 óra is lehet. Vannak visszatérő hívók is. A telefonálók között nagyjából 52 százalék a férfiak, 48 százalék a nők aránya - ismertette.
A szakember azt mondta: többen már attól megkönnyebbülnek, ha elmondhatják valakinek a problémáikat.
Kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány hatására megnőtt az érdemi hívások száma. A járványhullámok meghatározták a segítségre szoruló telefonálók kérdéseit is - közölte az alelnök, kifejtve: az első hullám alatt főként az izoláció, az információhiány miatti szorongás volt jellemző. Utána a következmények miatt telefonáltak sokan. Idén már az oltásokkal kapcsolatos hívások voltak nagyobb számban - mondta Dudás Erika. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.