Közutas őrangyal: életmentés az út szélén

Ma is megborzongva idézi fel a történteket. Majdnem egy év telt el azóta, de minden pillanatára tisztán emlékezik András:

– Láttam, hogy a sofőr előrehajtott fejjel hortyog. Beültem mellé, és próbáltam kiszabadítani, de aztán elkezdett kékülni a szája, az arcán pedig olyan fura görcs volt. El akartam fordítani az ülésben, hogy stabil oldalfekvésbe helyezhessem, mert akkor már látszott, hogy nehezen lélegzik.

Hazafelé tartott a Magyar Közút szombathelyi üzemmérnökségén dolgozó férfi, mikor meglátta a koccanásos balesetet. Közutasként hivatalból is megállt, hogy segítsen. Aztán kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A sofőr nem aludt, hanem haldoklott.

– Gyorsan rájöttem, hogy valami nem stimmel. Próbáltam kiszedni a kocsiból, de egyedül nem sikerült. Tudtam, hogy segítségre van szükségem, hogy segíthessek. Sajnos nem is állt meg senki rajtam kívül a baleset helyszínén, úgyhogy kiugrottam az autóból, és leintettem egy közlekedőt. Vele együtt kihúztuk a gépjárműből a szerencsétlenül járt embert. Lefektettük a padkára, tettünk a feje alá valami ruhadarabot, és ott kezdtük el újraéleszteni. A másik autót, aminek nekikoccant, egy hölgy vezette. Nagyon megijedt, talán pánikba is esett, de minden tőle telhetőt megtett. Ő tartotta a telefont, amelyen keresztül a mentődiszpécser adta az utasításokat, hogy mit kell tennünk. Közutasként sokszor sok mindent látunk, hiszen készenlétesként járjuk az utakat, de ilyen még nem volt, hogy nekem kellett megkezdenem az újraélesztést.

– Honnan tudta, hogy mit és hogyan kell csinálni?

– Érdekes a sors: talán két hónappal az eset előtt volt a munkahelyen egy elsősegély-tanfolyam, ahol célzottan az újraélesztést gyakoroltuk. Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan szükségem lesz ezekre az ismeretekre! Amikor felmértem, hogy az a szegény ember élet-halál között van, akkor szinte gondolkodnom sem kellett, azonnal előjöttek a képzésen tanultak. Először szájon át is lélegeztettem, de a mentődiszpécser mondta, hogy sokkal fontosabb a folyamatos mellkaskompresszió. Az adrenalin nagyon dolgozott bennem, és abban a férfiban is, aki segített kihúzni a bajbajutottat a kocsiból. Felváltva végeztük a szívmasszázst, ami nagyon-nagyon fárasztó, de nem hagyhattuk abba, tettük, amit kellett. Mégis feltűnt, hogy rengeteg autó ment el mellettünk, nem kérdezték, hogy kell-e segíteni. Talán egyvalaki érdeklődött, de addigra megállt egy mentőápoló, aki folytatta az újraélesztést, amíg a mentőautó megérkezett. Úgy tűnt, hogy sokáig küzdöttek a velem egykorú férfi életéért, végül sikerült stabilizálni az állapotát, és kórházba szállították. Úgy tudom, a kétgyermekes sofőr aztán gyógyultan térhetett haza a családjához.

– Megváltoztatta az életét ez az eset?

– Nagyon megviselt a közlekedők érdektelensége, amit akkor tapasztaltam sajnos. Én jókor voltam jó helyen, de ha már előttem megállt volna valaki, hogy segítsen, akkor még nagyobb esélyt kapott volna az a férfi. Ilyen baleset, ilyen rosszullét bármikor bárkivel előfordulhat. Fura ezt így kimondani, de azóta úgy élem az életemet, mintha minden nap az utolsó lenne. Az eset előtt fél évvel született meg a kisfiunk, miatta is fontos, hogy mindig hazaérjek. Abban reménykedem, ha esetleg velem történne valami, akkor is lesz valaki, aki megáll, és segít. A hirtelen szívmegállásnál minden perc számít. Sokszor hallhattuk már, hogy a mellkaskompresszióval csak jót tehetünk, nem szabad félni tőle.

– Mit szóltak a kollégái ahhoz, amit Ön akkor tett?

– A kollégáim büszkék rá. Én egy kicsit nehezen viseltem a népszerűséget. Büszkék vagyunk egymásra, mert mások is tesznek ilyet. A munkahelyemen mindenki egy kicsit hős az út szélén. Benne van a pakliban, hogy az autósok elbambulnak, a telefonjukat nyomkodják vezetés közben. Rendszeresen történnek olyan balesetek, amelyekben a munkájukat végző közutasok sérülnek meg. Mi is emberek vagyunk, akiket ugyanúgy hazavárnak.

Polgár András Szabolcs 2010-től dolgozik a Magyar Közút vasi igazgatóságán. A próbaidő után a forgalomtechnikai brigádhoz került, öt éve művezető, sokat járja az utakat. Azt mondja, kollégáival figyelnek egymásra, hiszen egy „családba” tartoznak. Korábban dolgozott szakácsként, virágkötőként, közműépítő rakodógép-kezelőként. Szeretett volna biztos, kiszámítható állást, már megtalálta. A művezetői munkája miatt többször volt már balesetek helyszínén, de most először mentett életet. Helytállását munkahelye országos díjjal jutalmazta. Kiemelkedő egyéni teljesítményéért megkapta a Magyar Közút Díjat.

Nemes Piroska
Fotó: Nagy Jácint