Magyar Posta: nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
A közleményben felidézik: a társaság október végén jelentette be, hogy az energiaárak drasztikus emelkedése miatt 364 posta működésének szüneteltetésére kényszerült, az önkormányzatokkal folytatott intenzív tárgyalások eredményeként, 32 településen összesen 45 posta újra kinyitott.
A vállalat vezetése megvizsgálta a jelenleg szünetelő posták további működtetésének lehetőségeit. Az eddigi tapasztalatok alapján a jelenleg is működő több mint 2200 szolgáltatóhely az ügyfélforgalmat megfelelően kezeli. A Magyar Posta továbbra is lényegesen túlteljesíti a jogszabályi kötelezettségeit, az előírtnál mintegy 600 postával több áll az ügyfelek rendelkezésére.
A Magyar Posta közleményében kitért arra, hogy új partneri programot indít. Ennek keretében lehetőséget biztosít arra, hogy az önkormányzatok, vállalkozások, és egyéb partnerek még nagyobb számban vegyenek részt a posták működtetésében.
Felidézték, hogy korábban már 19 Takarékbank fiók, és 2 kistelepülési élelmiszerüzlet bevonásával tesztelték a partneri üzemeltetési formát. A Magyar falu programban megújuló kistelepülési üzletek közül 220-ba integrálódik postai szolgáltatás. A tapasztalatok szerint ez az üzemeltetési forma mind az ügyfelek, mind a partner vállalkozások számára hatékonyan és eredményesen működik - írják a közleményben.
Részletezik, hogy a társaság a felvételhez köthető tevékenységet - egyebek közt csekkfelvételt - kíván partneri kezelésbe adni, a háznál történő kézbesítést továbbra is a Magyar Posta Zrt. végzi.
Az új partneri modell keretében a meglévő vállalkozói vagy szolgáltatói tevékenység mellett végezhető a postai feladat, így növelhető az ügyfélkör és az árbevétel, erősödik a vidék megtartó ereje - mutattak rá a közleményben.
A vállalat arról is tájékoztatott, hogy a Magyar Posta megújított feltételekkel továbbra is lehetőséget biztosít a posták szerződés üzemeltetésére, a szerződő fél üzleti alapon fizet díjat. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.