km/óra
  2024.12.21., szombat  •  Tamás napja
Megint balhé volt foci szurkolók között Boszniában

Megint balhé volt foci szurkolók között Boszniában

Augusztus végén az Európa Liga play-off visszavágón Banja Lukában az éjszakában randalírozó Ferencváros kemény magot futamították meg a túlerőben lévő, felfegyverzett Banja Luka-huligánok, most a győztes válogatott mérkőzés után egy pécsi különítmény csapott össze a Celik Zenica szurkolóival, sérültekről is ír a bosnyák sajtó.

A Bosznia-Hercegovina–Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzés (0–2) után körülbelül ötven magyar drukker verekedett az ellenfél huligánjaival a meccsnek otthont adó Zenica központjában, a helyi média szerint több magyarnak orvosi ellátásra volt szüksége, írja helyi bosnyák és szurkolói balhékkal foglalkozó nemzetközi oldalakra hivatkozva a Sportal. 

A portál forrásai szerint a 2–0-s magyar győzelemmel végződő NL-mérkőzés után a körülbelül 50 fős pécsi keménymag kíséret nélkül tartott a szállodájába. Ugyanakkor útközben, Zenica központjában a magyarok találkoztak az NK Celik helyi szurkolóival. Állítólag több percig tartó verekedés tört ki, a helyi média szerint több magyarnak orvosi ellátásra volt szüksége. 

Azt már a szintén drukkerek balhéival foglalkozó balkanskinavijaci teszi hozzá, hogy a rendőrök nagyon gyorsan a helyszínre érkeztek, megakadályozták a még nagyobb konfliktust, a szurkolói csoportok pedig gyorsan szétszéledtek.

Borítókép: hooligans.cz
 
kapcsolódó cikkek
Részeg Fradi-drukkerek balhéztak Bosznia-Hercegovinában, majd fogták menekülőre a bosnyák huligánok elől
Részeg Fradi-drukkerek balhéztak Bosznia-Hercegovinában, majd fogták menekülőre a bosnyák huligánok elől
Banja Lukában játszik ma este Európa Liga play-off visszavágó mérkőzést a Ferencváros Bajnokok Ligájától búcsúzott labdarúgócsapata a helyi Borac Banja Luka ellen. Bosnyák sajtóbeszámolók szerint a Frafi-szurkolók egy 50 fős csoportja már tegnap megérkezett a városba, és és éjszaka részegen randalírozni kezdett. Az FTC kemény magot azonban megfuttatták a helyi drukkerek, a hírek szerint többen kórházna kerültek.
Bosnyák-magyar - Szoboszlai duplájával győzött a válogatott
Bosnyák-magyar - Szoboszlai duplájával győzött a válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn 2-0-ra győzött a bosnyákok vendégeként a Nemzetek Ligája A divíziójának negyedik fordulós mérkőzésén Zenicában.
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 44. szám - 2024.12.13.
Savaria Fórum 33. évfolyam 44. szám - 2024.12.13.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Lázár János szerint eddig azért nem fejlesztették a vasutat, mert nem voltak biztosak benne, hogy az embereknek ez kell
Ezt az Építésügyi és Közlekedési miniszter a vásárhelyi Rádió7 Közös nevezője című műsorában mondta, amit a Szegeder szemlézett. Lázár János szerint átlagban négyből csak egy vonat késik, ez ugyan rosszabb arány, mint Európában, de nem gondolja, hogy minden tekintetben elviselhetetlen, hiszen „a hírekbe és a politikába az kerül be, ami rossz”. De most már nagy fejlesztséeket ígért.
Emeli a kormány a jövedéki adót, januártól megint ugrik az üzemanyagok ára
Tavaly januárt egy 40 forintos drágulással kezdtük, ez most kisebb lesz, de nem jelentéktelen.
Gondolkodjunk el szeretteink körében
Németh Judit művésznőt, a Weöres Sándor Színház egyik alapítóját mindenütt szeretet övezi. Ő maga is a sugárzó szeretet. Most vasi Prima, tavaly Aase-díjat kapott. A karácsonyairól (is) beszélgettünk vele.
Nagyobb az esélye, hogy nem lesz Haladás nevű futballcsapat tavasztól az NB III-ban, minthogy lesz
Erről dr. Czeglédy Csaba posztolt, áttekintést adva az elmúlt félév Haladást érintő történéseiről. A lényeg: ha a HVSE december 31-ig nem tud olyan papírt prezentálni az MLSZ-nek, hogy tartozásmentes az egyesület, akkor hiába is adta át a harmadosztályú indulás jogát az új, tiszta viszonyok között létrejött városi többségi tulajdonú gazdasági társaságnak, a szövetség kizárja a csapatot a harmadosztályból.
Hatalmas nemzetközi botrány lett abból, hogy Magyarország politikai menedékjogot ad egy korrupcióval vádolt lengyel politikusnak
Marcin Romanowski a Fidesz lengyel szövetségesének számító Jog és Igazságosság (PiS) párt igazságügyminszter-helyettese volt az előző lengyel kormány idején, most korrupciós ügyek miatt zajlik ellene eljárás hazájában, ami elől Magyarországra menekült, ahol politikai menedékjogot kapott. Hogy egyik EU-s ország igazságszolgáltatása elől a másikba menekülve valaki politikai menedékjogot kérjen és kapjon is, az példátlan az unióban.