Mélyszegénységben élőknek és hajléktalanoknak segít idei első adománygyűjtésével a Magyar Református Szeretetszolgálat
Január és március között országszerte több városban szervez melegételosztásokat a karitatív szervezet. Tűzifával és élelmiszercsomagokkal segíti a nélkülözésben élő családokat és időseket, valamint a következő hetekben kiemelt szerepet kap a hajléktalanok támogatása is. A Felebarát program támogatására adománygyűjtést is hirdet az alapítvány – olvasható a közleményben.
A Magyar Református Szeretetszolgálat több mint tízezer rászorulót támogatott az adventi időszakban. A karitatív szervezet azonban szeretné, ha a nehéz helyzetben lévőkre nem csak az ünnepek idején fordítana figyelmet a társadalom, ezért január első hetében meghirdeti idei első adománygyűjtő programját, amely többféle segítségnyújtó szolgáltatást foglal magában – írták.
A Felebarát program célja, hogy január és március között jelentősebb mértékben támogassa a leginkább rászorulókat, közöttük a nehéz anyagi helyzetben lévő családokat és időseket, a lakhatási krízissel küzdőket, valamint a hajléktalanokat.
Az alapítvány Budapesten heti rendszerességgel teajáratot üzemeltet, amellyel az utcákon, erdős részeken élő hajléktalanok számára forró italt és szendvicset biztosítanak a református hajléktalanmisszióval közösen. A fővárosi utcai szolgálat mellett Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Ózdon, Gyulán, Sárospatakon és Alsóörsön is szervez melegételosztásokat a szeretetszolgálat, ezáltal összesen több mint 1500 tál étellel támogatják a krízisben lévőket.
A Felebarát program részét képezik a tárgyi adományok is: több millió forint értékű tűzifával támogatja az alapítvány azokat a háztartásokat, ahol az otthon melege válhat veszélyeztetetté, és a rászorulók megélhetését tartós élelmiszercsomagokkal is segíti a szervezet – részletezték.
A Magyar Református Szeretetszolgálat Felebarát programja támogatható 2025. január 1. és március 31. között a 1358-as adományvonal hívásával, mely egységesen 500 forint felajánlást jelent, továbbá tetszőleges összeggel segíthető az adománygyűjtés az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, valamint az alapítvány bankszámlaszámára történő utalással: 10702019-85008898-51100005 (közlemény: Felebarát.)
Fotó: Magyar Református Szeretetszolgálat
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.