21.8
  
3.49
km/óra
  2025.04.14., hétfő  •  Tibor napja
Mikor a képek lejönnek a falról – Déri Norbi fotókiállítását nyitották meg a Savaria moziban

Mikor a képek lejönnek a falról – Déri Norbi fotókiállítását nyitották meg a Savaria moziban

Péntek délután a Záridő sorozat 5. rendezvényeként nyílt meg Déri Norbert „Legyetek szeretettel” című fotókiállítása: a telt aulás esemény igazi örömünnepként ért véget.

Déri Norbit a '90-es évek elején ismertem meg, akkoriban a VDSZ (Vasi Diákszövetség) legendás Kisfaludy utcai székházában szerkesztettük a megyei diáklapot, a Létrát, semmihez sem hasonlítható ízű instant almateával doppingoltunk az olvasói levelek és témák válogatásához, na meg azzal a töretlen optimizmussal és derűvel, ami őt azóta sem hagyta el. 

Norbi jó ideje fotózással foglalkozik, szinte minden városi rendezvényen találkozhatunk vele: derűje a régi, baráti szava őszinte, így rajta kívül senki sem lepődött meg, hogy megtelt a Savaria mozi aulája kiállításának megnyitójára. A tárlat 32 olyan képét mutatja be, amelyek, ahogy ő fogalmaz, nem a legjobb, hanem a legkedvesebb alkotásai: a 32 remek mű a szociofotótól az akton át a portréig vezeti a nézőt.

Pénteken Tóth Dániel dala után Mayer Rudolf moziigazgató köszöntötte a megnyitó vendégeit, majd Kozma Gábor újságíró, a vasi fotósokat bemutató Záridő sorozat ötletgazdája vette át a szót, elmondva, hogy ismerjük a fotósainkat, de van olyan oldaluk, amit nem látunk meg. A sorozat tárlatain igyekeznek olyan képeket bemutatni, amik nem nagyon vannak előtérben, pedig érdemes figyelmet fordítani „rejtett szándékaikra”. Déri Norbit egy albán úton ismerte meg, árulta el Kozma, s már akkor felfigyelt látásmódjára, mely hihetetlen komplexitásban ragadja meg a dolgokat. 

A megnyitó ezen pontján váratlan performansz kezdődött: néhány kiállított kép alanya megjelent és bepózolt a fotója előtt, itt volt Darth Maul, a mikulássapkás család, az ásító napszemüveges lány, a pékmester és egy kötélugró is leugrott a képről. 

A Miért éppen 32? kérdésre elhangzott, hogy a tárlatra válogatott fotók száma a vértanú pap, Brenner János 32 késszúrással való meggyilkolására utal, ezért a Legyetek szeretettel cím is, mely az atya híveket köszöntő szavait idézi. 

A megnyitó beszélgetés zárásaként Kiss Bálint skótdudán zenélt, Norbi pedig köszönetet mondott a támogatóknak: az AGORA-nak, különösen Geosits Juditnak, a feleségének, a Babusgatós Pékműhelynek, az Alakart DTP Stúdió Kft.-nek, a Pannakónak, minden modelljének – és persze a jelenlevőknek, akik a jóféle boroknak és harapnivalóknak, de legfőképp a baráti, örömteli hangulatnak köszönhetően nehezen tudtak véget vetni a jól sikerült estének.

 

Tp
Fotók: Nagy Jácint

Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
legolvasottabbak
Spartan Race 2025 Szombathely: mutatjuk a programot és az útlezárásokat
Jövő szombaton (április 12-én) ismét a Spartan Race a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozatának helyszíne lesz Szombathely. 30 országból 3500 versenyző érkezik a városba, az esemény lebonyolítása útlezárásokkal is jár.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Itt mérik a rendőrök a sebességet a Speedmarathon során
Április 9-én 6 órától 24 órán keresztül az összes traffipax élesben üzemel a vármegyénkben, sőt az egész országban, olvasható a Vas vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.
Sokk: alkalmazottainak felét elbocsátja a burgenlandi gyár
Az alkalmazottainak több mint felét, körülbelül 225 emberT bocsát el ősztől A Hella Fahrzeugteile Austria GmbH a grosspetersdorfi (Nagyszentmihály) gyára, jelentette be a cég csütörtökön. Az üzemben szép számmal dolgoznak magyarok is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.