km/óra
  2025.01.08., szerda  •  Gyöngyvér napja
Nem tudja vállalni az OBI-es indulást az AVUS vízilabdacsapata

Nem tudja vállalni az OBI-es indulást az AVUS vízilabdacsapata

A következő időszak az újjáépítésről és az újrakezdésről fog szólni a szombathelyi klubnál.

 

A vízilabdát is elérte a koronavírus okozta nehéz gazdasági helyzet. A nagy múltú Eger együttese bejelentette, hogy nem tudja fizetni játékosait, ezért felbontják a szerződéseket, a szombathelyi AVUS pedig közölte, nem tudja vállalni a következő szezonban az OBI-ben való indulást, így az OBI/B-be lesz nevezve a csapat. 

 

Bánfi Péter, az AVUS ügyvezető elnöke a vlv.hu-nak nyilatkozott, ahol elmondta, a klub közölte Vári Attilával, az MVLSZ elnökével, hogy a szombathelyi vízilabda legalább egy évre "visszavonul" az első osztálytól, a 2020-21-es szezont az OB1/B-ben kívánja megkezdeni. 


Bánfi úgy fogalmazott, a klub kihangsúlyozta a szövetség felé, hogy a város önkormányzata továbbra is mellettük van, de a koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzet kihat a csapatra, s a pályalehetőségek is olyan mértékben korlátozottá váltak, hogy ez nem teszi lehetővé a legmagasabb osztályban való szereplést. Ezen kívül a felkészülés lehetőségei sincsenek meg, és jelenleg nem tudja a klub megengedni magának anyagilag egy OB1-es csapat működtetését. Ezért az a döntés született, hogy már a nyári, "előrehozott" Magyar Kupa versenysorozatban sem indulnak az Aligátorok. 



Ami a játékosok helyzetét illeti, az ügyvezető elnök elmondta, minden játékossal leültek tárgyalni és a fizetésük 50 százalékának folyósításával június 30-ig rendezve van a helyzetük. Egyetlen olyan játékos van, akinek csak jövő június 30-án jár le a szerződése, ő értelemszerűen marad a klubnál. Néhány idősebb játékossal még folynak a tárgyalások, őket mindenképpen szeretné megtartani a klub, és mindent megtesz, hogy az ehhez szükséges feltételeket megteremtse. Ezen kívül az ifi kategóriába már nem beférő, jelenleg érettségiző játékosokra is számít a csapat, amennyiben máshol nem kapnak lehetőséget. Bánfi Péter kihangsúlyozta, a saját nevelésű játékosok megtartása abszolút prioritást élvez, a következő időszakban ők alkotják majd a csapat gerincét. 
 

"Úgy gondoltuk, hogy nem szolgálná a magyar vízilabda érdekét, hogyha nagyrészt serdülőkből és ifikből álló játékoskerettel vennénk részt az OB1-es küzdelmekben. Ugyanakkor nem mondunk le véglegesen a legmagasabb osztályban való szereplésről, a célunk az, hogy saját utánpótlásunkra támaszkodva minél előbb visszajussunk. Bízom abban, hogy egy-két év alatt megerősödünk annyira, hogy a teljesítményünkkel kiérdemeljük az OB1-es szereplést." - zárta gondolatait Bánfi Péter.

 

Fotó: aligator.hu

Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
SZKKA: az év első hazai bajnokija következik
Szombaton este hat órától a Moyra-Budaörs Handball együttese érkezik a Haladás Sportkomplexumba. A szombathelyiek továbbra is az előkelő 5. helyen állnak a tabellán.
Napi cukiság: szumátrai tigrisek születtek a Nyíregyházi Állatparkban
Szumátrai tigris (Panthera tigris sumatrae) ikerpár született a Nyíregyházi Állatparkban, a világ egyik legritkább tigrisalfaját egy európai összefogás keretében, tízéves tervszerű tenyésztői munka eredményeképpen sikerült szaporítani a sóstógyógyfürdői látványosságban - közölte a park igazgatója az MTI-vel.
Történelmet írt Ferenc pápa
Ferenc pápa Simona Brambilla olasz nővért nevezte ki egy vatikáni hivatal vezetőjévé, a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma prefektusává – közölte a Vatikán hétfőn. A pápa kinevezte Washington új egyházi vezetőjét is.
A Királyra emlékezünk
Tupelóban, 1935. január 8-án született Elvis Aaron Presley (elhunyt: Memphis, Tennessee, 1977. augusztus 16.) amerikai énekes, zenész és színész. Mint kulturális ikon, Elvis, a Rock 'n' Roll királya, akit gyakran csak a Királynak neveznek. A világ egyik leghíresebb énekese mind a mai napig.
Magyar Péter: ki a felelős azért, hogy évek óta elavult szoftverekkel fut a mentésirányítás?
Ki a felelős azért, hogy évek óta elavult szoftverekkel fut a mentésirányítás, és ki a politikai felelőse annak, hogy kedden a rendszer összeomlása ellehetetlenítette a sürgősségi betegellátást, ezzel veszélybe sodorva magyar emberek életét? - tette fel a kérdést a Tisza Párt elnöke szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.