Nem tűntem el: Richter-film a Savaria moziban

Április 28-án a Savaria moziban vetítették a Richter Gedeon életéről szóló, Nem tűntem el (2014) című filmet, majd közönségtalálkozóra került sor Rudolf Péterrel, a főszereplővel. A dokumentum-játékfilmben narrátor segítségével követhetjük végig Richter életét, miközben szakértők is megszólalnak, a történésztől a gyógyszergyárosig, hogy tágabb összefüggésbe kerüljenek az történet mozaikjai.

A Nem tűntem el jó film: nem szájbarágós, de jól követhető, nem didaktikus, de egyértelmű, humanista nézőpontot közvetít: a rendező Spáh Dávid születéstől a halálig követi nyomon az életutat, az utolsó jelenet a nyilasok  kíséretében haladó zsidók lépéseit mutatja, majd eldördülnek a fegyverek.

A véletlennek is nevezhető gyógyszergyárosi karrier mellett megismerhetjük Richter családi életét, a nevéhez fűződő "organotherapia" nagyszerűségét, a kalmopirin, a hiperol, az inzulin sikertörténetét, s hogy mi a titka, hogy az első világháborúban talpon maradt, sőt, terjeszkedett a Richter-gyár, eljutva több kontinens piacára. A vezérfonal Richter embersége, a gyár családlént kezelése, ami magyarázza a keretet, miszerint 1944-ben, mellén sárga csillaggal, kezében az életet jelentő menlevéllel sem tudta itthagyni azt, amit megalkotott.

Rudolf Péter alakítja a középkorú és az idős Richtert: csupán tényekre, hivatalos dokumentumokra támaszkodhatott a karakter megalkotásakor, ám ezek a tények beszédesek: sokat elárul például valakiről az, hogy, bár megtehetné, az ordas eszmék elől sem menekül, mert nem képes itthagyni a gyárát. Arra a kérdésre válaszolva, van-e hasonlóság a karakter és az ő személyisége között, a családjából hozott humanista attitűdöt emelte ki. Amit tanulni szeretne tőle, az a beosztottakkal való viszony, árulta el a Vígszinház igazgatója. 

Fotó: Nagy Jácint