km/óra
  2025.01.09., csütörtök  •  Marcell napja
Neonácik és antifasiszták gyülekeztek a Várban, intézkedett a rendőrség

Neonácik és antifasiszták gyülekeztek a Várban, intézkedett a rendőrség

A rendőrség fokozott ellenőrzést rendelt el szombaton Budapesten - írja a Police.hu.

Február 11-én a szélsőjobboldal rendszerint megemlékezéseket szervez a 1945. február 11-i kitörésről, „Becsület napja” néven, illetve ekkor tartják a „kitörés túrát” is.

A rendőrség már korábban is jelezte, hogy nagyobb készültséggel lesz jelen ezen a napon a főváros egyes kerületeiben .A hatóságok a gyűlések környékén 301 embert igazoltattak, hat férfit közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt, három férfit garázdaság bűncselekmény gyanúja miatt állítottak elő.

Az intézkedésre az I. kerület, Kapisztrán téren, az Ostrom utcában, és a Halász bástyánál, illetve a II. kerület, Széll Kálmán téren került sor – olvasható a police.hu-n.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Új helyre költözött a civil központ, januárban is sok program várja az érdeklődőket
Január 1-től új helyen, a Kálvária utcában folytatja tevékenységét a Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. Már itt rendezték meg az esztendő első civil sajtóreggelijét is, ahol a szervezetek legfrissebb kezdeményezéseikről, tervezett programjaikról számoltak be.
Nekihajtott az InterCity mozdonyának, a sárvári bíróság hoz majd ítéletet
Vádat emeltek a párját halálra verő hajléktalan és társa ellen Zalában
Halált okozó testi sértés és súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség egy hajléktalan férfi és társa ellen, mert egyikük egy vascsővel halálra verte párját, a társa pedig segített a holttest eltüntetésében - tájékoztatta a zalai főügyészség szóvivője.
MOHU: már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
Magyar Bor Nagydíj: melyek voltak a nyerők 2024-ben?
Fehérbor kategóriában a tokaji Bott Pince 2021-es Csontos furmintja, a vörösborok mezőnyében pedig az egri St. Andrea Szőlőbirtok 2019-es Agapé Nagy-Eged-hegy grand superior egri bikavérje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt, 2024-es Magyar Bor Nagydíjat. A Dr. Kosárka József Emlékdíj nyertese a szintén egri Kovács Nimród Borászat.