Neves házak – szombathelyi etűdök: Balló László könyve a város építészeti örökségéről

„Szándékom szerint e képekben gazdag kötet legyen városát, annak múltja építészeti emlékeit őrző polgártársaim kis helytörténeti bibliája, amelynek féltő szavait és fakuló emlékképeit átörökíthetjük gyermekeinknek, unokáinknak, hogy a 20. század elejéig oly fényes Savaria–Szombathely építészeti öröksége a legszebb épületeket ért tragédiák dacára az itt élők számára friss emlék, örökké szívükben élő élmény maradhasson”, áll a Neves házak fülszövegében. „Ennek felelősségével adom át gondolataimat kedves olvasóimnak, remélve, hogy a városukat szerető szombathelyiek kötelező érvényűként fogják kezelni e gondolatot, ezt az eszmét, és segítségemre lesznek abban, hogy városunk lakóközössége minél szélesebb körben megismerkedjék várostörténetünk igazi szépségeivel, és Szombathely vendégeinek kezéhez is eljusson ez a városunk ezer színét megcsillantó könyv”  

„Szombathely belvárosában, otthon, lakáson születtem, a Király utca 11-ben”, meséli Balló László. „A Hámán Kató Utcai Általános Iskolába, majd a Nagy Lajos Gimnáziumba jártam, itt a nyelvi tagozatot választottam, hogy latint tanulhassak. Minden délutánom foglalt volt, lekötött az atomfizikától kezdve az építészettörténeten, stilisztikán, alkalmazott művészeteken és szerkezettanon keresztül minden. Franciát tanultam és eszperantista voltam. Cikket írtam eszperantóul a világsajtónak a szombathelyi modern átrium-házakról, ami akkor építészeti szenzációnak számított. Ekkor kezdtem, és kijártam Iszak Gábor (a Vasiterv első igazgatója) építészeti magániskoláját. Építészet iránti rajongásom (is) egész életemre szól. Hamarosan a műtárgytörténet is magával ragadott.

Imádtam, és imádok ma is úgy tanulni, ahogy máshol nem tanítják: a világ szakirodalmából. Később pedig olyan szakkönyvekkel építettem fel bástyáimat magam körül, amelyek általában nem voltak ismertek vagy elérhetők Magyarországon, és ennek ténye nagy hiányt okozott hazánkban az adott szakirodalomban.

A Király utcai lakás méretei belém ivódtak, és gondolatban belaktam minden négyzetméterét. A rajz mellett ’áteveztem’ az alaprajzok világába is. Lakberendezési tervrajzokat készítettem, és tanulmányt írtam mindezekről. Minden jelesebb épületnek, amelyet bejárhattam, megrajzoltam aznap este otthon az alaprajzát a látottak alapján, fejből. Később még Párizsból, Velencéből is így hoztam haza egész palotákat. Az alaprajzok világában kezdtek kikristályosodni számomra a struktúrák, így törvényszerűen az írásnál kötöttem ki. Kvázi című első verses kötetem, hosszas késlekedés után, 1986-ban a Magvető Kiadónál jelent meg.  Első közölhető – később Budapesten megjelent – verseimet már tizenöt évesen, 1968-ban írtam. Számomra már a kezdetektől a ’vers az úr’, én pedig csak a ’cifra szolga’. Különös, nagy kegyből kaptam/kapom a szavakat, s illendőn fényesítve kell továbbadnom őket, nyomban. 1978-ban vittem verseket a Mozgó Világnak, ahol le is hozták azokat a következő számban. A 80-as években rendszeresen publikáltam többek között az Új Tükörben, a Magyar Nemzetben, a Magyar Ifjúságban, az Ifjúsági Magazinban, a Népszabadságban, a Napjainkban, a Tiszatájban. 1981 óta voltam tagja az írószövetség József Attila Körének, 1997-től tartozom a Magyar Írószövetség tagjainak sorába. Büszke vagyok arra, hogy ’szerelmetes verseim’ idehaza, és a fővárosban is megjelentek, nagy érdeklődést keltve. CD is készült belőlük, hála ezért Bujtás Ervin zeneszerzőnek és Szabó Tibor művész úrnak!”

Visszakanyarodva Balló László legfrissebb kötetéhez, a Neves házakhoz, magától értetődik a kérdés-felvetés: milyennek látja városunkat, mit jelent számára szombathelyinek lenni? 

„Fiatalos a város, sokat ad a művészetre, és ez nagyszerű! De még fiatalabbá, még vidámabbá és vendégszeretőbbé, még ennél is vonzóbbá kellene formálni. Például utcakiállításokkal (is), amiket azokra emlékezve kellene megrendezni, akik jeleskedtek abban, hogy Szombathely a kiegyezés után (1867) az egyik legdinamikusabban fejlődő városa lett az országnak. Nagy élmény itt élni. Érződik a fiatalodás, a fejlődés, a dinamizmus. Az anyagi nehézségek dacára minden adott ahhoz, hogy igazi európai várossá érlelődjék Szombathely! Azért Szombathely – Szombathely! Amiben a leginkább jeleskedik, az pedig, szerintem az, hogy itt van a legtöbb park. Amiként a könyvben is említem, vagy tíz-tizenkét kilométert mehetünk egyhuzamban parkról-parkra, anélkül, hogy a zöldterületet elhagynánk. Hát nem csodálatos?!"

A városért aggódó író

Spiegler Tibor helytörténeti gyűjtő, kutató a legújabb Balló László-kötet bevezetőjében így ír: „Minden egyes sorából érződik az aggodalom, amit szeretett városának épületeiért, utcáinak, tereinek méltó állapotban való megőrzéséért érez. Mindezek mögé impozáns művészettörténeti tudás, várostörténeti ismeret és kritikai érzék sorakozik fel.” 

Szenkovits Péter

Fotó: Nagy Jácint