km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Novák aláírta, mától hatályos az orvosi kamarát lenullázó törvény

Novák aláírta, mától hatályos az orvosi kamarát lenullázó törvény

Közzétették a szerda este megjelent Magyar Közlönyben az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosítását, írja a hvg.hu


A törvény, amelyet február utolsó napján fogadott el az Országgyűlés kormánypárti többsége, három ponton alapvetően korlátozza a Magyar Orvosi Kamara (MOK) jogköreit, kiüresítve ezzel a szakmai szervezetet:

 

  • azonnali hatállyal megszűnik a kötelező orvosi kamarai tagság (csak az marad, aki úgy nyilatkozik),
  • a nem kamarai tagok is praktizálhatnak,
  • az etikai eljárások – a folyamatban lévőkkel együtt – pedig átkerülnek a MOK-tól az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz.


Mint fogalmaznak, a Pintér Sándor belügyminiszter által benyújtott törvényjavaslat a kormányzat szerint „a betegellátás biztonsága érdekében” született. Az ellenzék úgy látja, hogy a kamara ellehetetlenítése és a kormánnyal szembehelyezkedő más szakmai szervezetek megfélemlítése volt a célja.


A törvény csütörtökön lép hatályba.

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.