Orbán nem akar kötelező oltást
A kormányfő hozzátette, emiatt az végéig meghosszabbítják a a veszélyhelyzetetet és rendkívüli jogrendet. Hangsúlyozta, hogy csak az oltás segít, az elszigetelés nem. A kötelező oltást az emberek nagy része nem fogadja el – indokolta a miniszterelnök, hogy miért nem rendelik el. Orbán Viktor biztat mindenkit, hogy vegye fel az oltást, főleg akinek daganatos megbetegedése van, vagy szervátültetett.
Orbán emlékeztetett, hogy korábban azt a vállalást tették, hogy gyorsító pályára állítja a gazdaságot. A miniszterelnök szerint ugyanakkor a kitűzött 5,5 százalékos növekedés magától nem jött volna össze. Minden ember számítás szerint ez sikerülni is fog és akkor nagy dolgokat tudunk csinálni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy csak abból tudunk megélni, amiért megdolgozunk. Nem segélyre építjük a gazdaságot, mert akkor csődbe megyünk, ha munkára építjük és jól szervezzük meg az ország életét, akkor lesz pénz – tette hozzá. A miniszterelnök szerint a számok is azt mutatják, hogy már több dolgoznak, mint a járvány előtt.
A járvány meg fogja változtatni az életünket – figyelmeztetett a kormányfő, hozzátéve, hogy nehéz évtizedünk lesz, aminek egyik visszatérője a járványok lesznek, a migrációs hullámokkal vegyítve. Erre fel kell készülni – fűzte hozzá. A kormányfő egyúttal jelezte, hogy a nemzeti konzultációban egyetértési pontokat hoznak létre, amelyekből később mindig politikai, gazdasági döntések születnek. Ennek jegyében döntöttek a hitelmoratórium meghosszabbításáról a rászorulók számára.
Az EU azért fontos nekünk, mert piacot ad a számunkra. Akkor tudunk egy munkára épülő gazdaságot felépíteni, ha eközben hozzájutunk a 400 milliós európai piachoz. Csak így tudjunk eladni a munka révén előállított termékeinket – szögezte le a kormányfő. A helyreállítási pénzről elmondta, hogy az mind hitel, amit most nem akarnak ideeadni. Ugyanakkor minden idők legkedvezőbb feltételével vette fel devizakötvényeket Magyarország – mondta a kormányfő, hangsúlyozta, hogy minden fejlesztést meg fognak valósítani.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.