Orbán Viktor az infláció legalább megfelezésére kérte a jövő év végére a jegybankelnököt és utasította a pénzügyminisztert
Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának péntek reggeli adásában azt hangsúlyozta: a jelenlegi egy szankciós infláció, ha az Európai Unió belátná ezt, akkor napokon belül a felére eshetne vissza néhány termék, így az energia ára.
Hozzátette: a jelenlegi kormánynak van gyakorlata a pénzromlás kezelésében, hiszen 1998-ban is 10-15 százalékos inflációt örököltek.
A miniszterelnök közölte, mivel a pénzromlás a családokat tartalékaik felélésére kényszeríti, az ellene való küzdelem "valójában egy családvédelmi intézkedéssorozat". (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.