20.3
  
3.49
km/óra
  2025.04.14., hétfő  •  Tibor napja
Párizs 2024: Mészáros Krisztofer talajon rontott, de összetettben döntőre esélyes

Párizs 2024: Mészáros Krisztofer talajon rontott, de összetettben döntőre esélyes

Mészáros Krisztofer legjobb szerén, talajon hibázott, korláton viszont remekelt, összességében pedig jól tornázott, így összetettben az ötödik helyen áll a férfi egyéni selejtező első körét követően a párizsi olimpia szombati versenynapján.

A győriek 22 éves versenyzőjének nem kellett sokat várnia a bemutatkozással a párizsi Bercy Arénában, ahol rögtön az első körben volt érdekelt, mások mellett az amerikai, kanadai, brit és német csapat tagjaival együtt. Mivel a győri tornász egyedüliként képviseli a magyar férfiakat a viadalon, egy-egy litván, román, dominikai, görög és szaúdi sportolóval tornázott együtt.

A selejtező 11 órára kiírt kezdésére megteltek az impozáns aréna lelátói, annak ellenére, hogy csak kifejezetten borsos árakon lehetett jegyekhez jutni. A helyszínen szurkolt Mészárosnak két ifjúsági válogatott magyar tornász is, akik az MTI-nek elmondták, 192 euróért (75 ezer forint) vettek belépőt, amely csak az első csoport selejtezőjére volt érvényes. A két fiatal csak erre az egy napra érkezett Párizsba, vasárnap már utazik haza, de mint megjegyezték, mindenképpen a helyszínen akartak szurkolni honfitársuknak, akivel sokszor edzenek közösen és az élményért mindenképpen megérte a drága belépőjegy is.

Mészáros korláton kezdte meg szereplését, a két fiatal pedig lélegzetvisszafojtva várta, hogy felugorjon a szerre, majd minden elem után hangosan biztatták és éljeneztek a jelenlegi legjobb magyar férfi tornásznak, akin egy pillanatig sem látszott, hogy izgatott lenne. A szeren a magyar klasszis nagyon magabiztosan tornázott, gyönyörű tartással, feszesen mutatta be gyakorlatát, minden elemet szinte hiba nélkül mutatott be, majd a leugrása is tökéletes volt. A fiatalok szerint ha nem is élete legjobb gyakorlata volt ez korláton, de „nagyon jó” produkció volt, szavaikat pedig a magas, 14,733 pontszám is igazolta, amelytől „csoporttársai” elmaradtak.

A remek kezdés után következett a nyújtó, az a szer, amelyről a tavalyi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a magyar férfi csapat gyakorlatilag valamennyi tagja, így Mészáros is leesett, és ami miatt csapatban elveszett a kvótaszerzés lehetősége. A győri klasszis ezúttal viszont nagyon koncentrált volt, valamennyi repülőelemét pontosan hajtotta végre, a forgásokat is megcsinálta, egyedül a leugrása nem volt tökéletes, mélyre érkezett és el is lépett, ez pedig – ahogy a fiatalok elmondták – sokba került. Csak az ellépés három tized mínuszt jelent, de a mélyre érkezés is levonással jár, így végül 13,666 pontot kapott.

A harmadik szer a talaj volt, amelyen Mészáros Európa egyik legjobbja, az idei Eb-n bronzérmet nyert és az olimpiára úgy érkezett, hogy esélyes a szerenkénti fináléba jutásra is. A döntőhöz – az ifjú szakértők szerint – 14,8-as pontszámra lett volna szükség, ennek a lehetősége azonban már gyakorlatilag az első ugrósor végén elszállt, miután a 22 éves klasszis kilépett, ráadásul a második sor végén letette a kezét. Ezt követően már csak apróbb hibákat követett el Mészáros, de hiába fejezte be szépen a gyakorlatát, csupán 12,900 pontot kapott.

A talajeredménnyel nyilvánvalóan nem lehetett elégedett a magyar tornász, de az egyéni összetett fináléjára még így is maradt reális esélye, ezért koncentráltan kellett folytatnia a versenyt. A soron következő lólengésben aztán egészen szép gyakorlatot mutatott be, a legvégéig szinte tökéletesen tornázott, a leugrásnál viszont rontott, kicsit elbillent a lovon, nem kézen állásból kezdte a leérkezést. A pontozók a gyakorlat után sokáig gondolkodtak, végül 13,633 pontra értékelték Mészáros teljesítményét.

Négy szer után a győri versenyző a hetedik helyen állt, és következett a gyűrű, amelyen az előzőhöz hasonlóan tulajadonképpen a végéig remek gyakorlatot mutatott be, a leugrás azonban ismét nem sikerült tökéletesre, ellépett belőle. A pontozóktól 13,500 pontot kapott, és készülhetett az ugrásra.

Utolsó szerén a győri versenyző csupán egy ugrást mutatott be, így a szerenkénti döntőért nem szállt harcba, egyetlen ugrásával viszont az összetett döntőért sokat tehetett. Az ifjúsági válogatott helyszínen szurkoló tagjai még a gyakorlat előtt azt mondták, kell egy jó ugrás, amely legalább 14,2-t ér és akkor jó esély lehet a fináléba jutásra. Mészáros Krisztoferre minden bizonnyal nagy nyomás nehezedett ekkor, hosszasan koncentrált, majd megindult és egy egészen gyönyörű produkciót mutatott be. Ezúttal a leérkezés is szinte tökéletesre sikeredett, majd miután meglátta a 14,366-os pontszámot, elégedetten ölelte meg edzőjét.

Mészáros Krisztofer ezzel karrierje első olimpiáján 82,798 ponttal zárta a selejtezőt, és az első kör után az ötödik helyen áll, míg korláton jelenleg a harmadik, így jó helyzetből várhatja a selejtező folytatását. A kvalifikáció késő este ér véget.

A szerenkénti döntőkbe a legjobb nyolc versenyző jut be, de egy nemzetből maximum kettő, míg az egyéni összetett fináléjában 24-en lesznek érdekeltek, ugyanakkor nemzetenként itt is maximum ketten.

 

(MTI)

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
legolvasottabbak
Spartan Race 2025 Szombathely: mutatjuk a programot és az útlezárásokat
Jövő szombaton (április 12-én) ismét a Spartan Race a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozatának helyszíne lesz Szombathely. 30 országból 3500 versenyző érkezik a városba, az esemény lebonyolítása útlezárásokkal is jár.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Itt mérik a rendőrök a sebességet a Speedmarathon során
Április 9-én 6 órától 24 órán keresztül az összes traffipax élesben üzemel a vármegyénkben, sőt az egész országban, olvasható a Vas vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.
Sokk: alkalmazottainak felét elbocsátja a burgenlandi gyár
Az alkalmazottainak több mint felét, körülbelül 225 emberT bocsát el ősztől A Hella Fahrzeugteile Austria GmbH a grosspetersdorfi (Nagyszentmihály) gyára, jelentette be a cég csütörtökön. Az üzemben szép számmal dolgoznak magyarok is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.