Pintér-társulat: rólunk szól Az Imádkozó  

Jankovics Péter nem feladós típus. Ezt az is bizonyítja, hogy a hetedik próbálkozásra vették fel a budapesti Színművészeti Egyetemre. Előtte négy évig a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban játszott, majd az Új Színház stúdiósa volt. 2008-ban szerzett diplomát – bábszínész szakon. 
Hét évig a Bodó Viktor vezette Szputnyik Hajózási Társaság színművésze volt, majd szabadúszás következett. 2019-től erősíti Pintér Béla Társulatát.

„Sok Pintér-előadást láttam, még mielőtt bekerültem volna a társulatba. Azt gondoltam, ez az, amit én alapvetően színháznak nevezek, ami igazán lenyűgöz. Azt éreztem minden egyes előadáson, hogy nem tudom eldönteni, sírok vagy nevetek. Illetve ez a kettő szinte észrevétlenül csúszik egymásba. Egyik pillanatban fogom a hasam, a következőben törlöm a könnyeimet. 
Valahogy az élet is így működik, s mivel a színház a sűrítéssel operál, Pintér Béla előadásai ezeknek a hangulatoknak az esszenciái. Fantasztikusan találja meg az ember legérzékenyebb pontjait, aztán kicsit magára is hagyja a nézőt. Kicsit feldob, de nem biztos, hogy el is kap. Bőven van mit továbbvinni, egy-egy előadás nem feltétlenül a függönnyel ér véget.”

S milyen érzés volt bekerülni a Pintér-csapatba? 
„Egy új közegben talán nehezebben oldódok, de már az első találkozás lehengerlő volt. Legelőször az Anyaszemefényében (a Sportházban is nagy sikere volt – szp) kaptam szerepet. Kicsit később jelenek meg az előadásban, s így két héttel később kezdtem el próbálni, mint a többiek. Leesett az állam, hová jutottak el. 
Szép lassan, de, azt hiszem, sikerült bekapcsolódnom és megérkeznem nekem is. Azért még el kellett telnie egy-két próbafolyamatnak, miközben a társulat is folyamatosan cserélődött, ám most már otthon érzem magam. Igen erős a csapat alaphangja, s ezt folyamatosan erősítjük.” 

Mire számíthat a szombathelyi közönség Az Imádkozóban?
„Bárki bármelyik Pintér Béla-előadásra ül is be, az egyik témája iránt sem marad közömbös. Olyan dolgokkal foglalkozik, olyan társadalmi, közös ügyekről, problémákról beszél, azokat olyan dramaturgiai érzékkel fogalmazza meg, hogy nincs olyan ember, akinek az életét valamilyen szinten ne érintené. Hogyha nem is száz százalékosan ismer magára az ember, akkor is bizonyos részletekkel biztos, hogy találkozott az életben. 

Az Imádkozó is olyan, amihez mindenkinek lehet köze. A párkapcsolat különböző rétegeit, azon belül is a gyerekvállalás nehézségeit járja körbe. Akarunk-e mi egyáltalán együtt lenni, illetve, van-e értelme megoldani a problémáinkat? Vagy azt kell, hogy kimondjuk az első veszekedés után: akkor te jobbra mész, én meg balra. Mert így a legegyszerűbb, s máris kivontuk magunkat minden felelősség alól. 

Az Imádkozóban a nehéz döntéseken és a gyerekvállalás dilemmáján túl igen nehezen sikerül az is, hogy a terveknek megfelelően haladjanak a dolgok. Ha nem is mindenki küzd konkrétan ezzel a problémával, de abban biztos vagyok, hogy mindenki élt már ilyen vagy olyan kapcsolatban. Akkor viszont picit mindenki magára fog ismerni, annyira zsigeri, közeli a téma. 
Színészként nem kis feladat, hogy esténként át kell élni, meg kell mutatni, milyen az, amikor egy kapcsolat elromlik, amikor döntenie kell az embernek, otthagyja-e a családját egy újért cserébe. 
Megterhelő, de szép feladat. Az a tapasztalatunk, hogy bele tudjuk szorítani a nézőket a székükbe.”

(Szenkovits Péter) 
 

Fotó: Pintér Béla Társulat