Putyin Tucker Carlsonnak: Magyarország területi igénye legalábbis érthető Kárpátaljára
A kétórás interjú, amit a Telex szemlézett, inkább csak összefoglalta mindazt, amit Putyin korábban már elmondott Ukrajnával, a Szovjetunió felbomlása utáni sérelmekkel, az orosz geopolitikai érdekek figyelmen kívül hagyásával, az Amerika-központú, egypólusú világgal kapcsolatban:
- Ukrajna mesterséges állam, ahol most náci nézetek uralkodnak a vezetésen belül;
- történelmileg a terület jogosan Oroszországhoz tartozik;
- a háborút a Nyugat provokálta ki, elsősorban az Egyesült Államok, miközben gazdaságilag ezzel maga alatt is vágja a fát;
- amerikai és NATO-érdekeltségek jelentek meg Ukrajnában, amit Putyin fenyegetésnek tekint;
- ha Amerika nem küldene fegyvert, „a háborúnak hetek alatt vége lenne”;
- Németország nem ura önmagának, „a kollektív Nyugat” érdekeit képviseli;
- a Nyugat tehet arról, hogy Oroszország nem integrálódhatott a nyugati világba a Szovjetunió felbomlása után;
- a NATO bővítése a kezdetektől Oroszországra nehezedő nyomásgyakorlás volt;
- az amerikaiaknak már 2013-ban látniuk kellett volna, hogy ukrajnai ténykedésük, rövid távú érdekeik érvényesítése végül hová vezet: a mostani helyzethez.
Ep. 73 The Vladimir Putin Interview pic.twitter.com/67YuZRkfLL
— Tucker Carlson (@TuckerCarlson) February 8, 2024
Újdonság volt viszont a Telex összefoglalója szerint, hogy Putyin azt mondta Kárpátaljáról: az ottani a magyar kisebbség vágyik a Magyarországgal való egyesülésre, és Magyarország területi igénye, ha nem is igazolható jogilag, de „legalábbis érthető”.
Putyin azt is állította, a fentiekről sosem egyeztetett Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
Nyitókép: EPA/Alexander Zemljanicsenko/Pool
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.