km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Rendhagyó éjjeli kalandozás a Berzsenyi könyvtárban

Rendhagyó éjjeli kalandozás a Berzsenyi könyvtárban

Hetedik alkalommal kapcsolódott a szombathelyi Berzsenyi Dániel könyvtár az országos kezdeményezéshez: október 10-én szombaton a szokásostól eltérő nyitvatartással, éjszakába nyúlóan, csaknem éjfélig várta látogatóit.

Nem túlzás állítani, hogy szombat estétől egészen 23 óra 59 percig a szombathelyi belváros egyik legmozgalmasabb színtere a Berzsenyi könyvtár volt. Az Éjszaka a könyvtárban program a tavalyinál is több látogatót vonzott, bizonyítva, hogy nemcsak az olvasás, de a könyvtárlátogatás sem ment ki a divatból – nem kis mértékben köszönhetően a helyi bibliotéka ez irányú törekvéseinek.

Már a ruhatárhoz érve észleltük, hogy ez az este más, mint a többi: hangos gyerekzsivaj hallatszott le az első emeletről, hiszen – bár most is sokan böngészték a polcok kínálatát, és a kölcsönzés sem szünetelt – a programok ezen az estén nemcsak az olvasásról, az elcsendesedésről szóltak, hanem arról, hogy egyszerűen szeretjük a könyvtárt, s az intézmény, ezt ünnepelve, minden helyiségében extra programokkal várt  – azokban is, ahová hétköznap nincs bejárásunk. Ezen az estén, olvasó- vagy ingyenes látogatójeggyel a kezünkben, a pincétől a padlásig bebarangolhattuk a Berzsenyi könyvtár épületét. 

Kétség sem fér hozzá, hogy a gyermekkönyvtár volt a legnépszerűbb éjszaka a könyvtárban: s ha a legifjabb generáció tölti meg az olvasás tereit, az nagyon biztató. Szombaton Dániel András legtrendibb mesehőseinek, a kufliknak birodalmává alakult a részleg, melynek fényét, s így éjszakai hangulatát is megőrizte, kevés lámpa és néhány fényfüzér adta.

„Amarra”, mutatta egy tábla az utat a játszószobához, ahol A kuflik és az Akármi című mesét vetítették; ha kitöltöttük a Fityirc az orrodra! kvízt, ajándékot kaptunk –  például egy zacskó hagyományos kuflieledelt, azaz Jóbogyót, mely a minőségét, papírja szerint, a felbontástól számított 15 másodpercig őrzi meg –, de stresszlabdának is kiváló lufipofit is készítettünk.

Nem mulasztottuk el kipróbálni a legendás Máshogyoszkópot sem (amire, ha ráülsz, úgy látod a világot, ahogy szeretnéd): a nyüzsgő éjszakai könyvtár tökéletesen beleillett a vágyott képbe. S ha valaki egy pillanatra megállt és körbenézett a gyermekek jókedvű kavalkádjában, nem egy felnőttet látott, aki épp ifjúkorának mesekönyvébe vagy egy képes albumba feledkezett bele elgondolkozva vagy gyermeki örömmel az arcán.

A felnőttkölcsönzőtér zenével hívogatott: a hétköznapokon csendes helyiséget most a Boglya népzenei együttes muzsikája töltötte meg, gyermekek és felnőttek ropták az esti táncházban, a lépéseket Horváth Győző és felesége, Pintér Andrea tánctanárok mutatták. Az első emeleti hírlapolvasóban háromdimenziós halas papírképek és őszi hangulatú csillámtetoválások készültek. 

A második emeletre érve nőtt a vendégek életéveinek száma, így a zajszint is csökkent: a Helyismereti Gyűjteményben a négy elem jegyében unikális dokumentumokat (fényképek, cikkek, aprónyomtatványok, plakátok) böngészhettünk a szombathelyi repülőgépgyártásról, a város vizes szobrairól, az 1987-es cipőgyári tűzesetről, a „fekete földrész” utazóiról, Almásy Lászlóról és Magyar Lászlóról – és még sok minden másról.

A Médiatárban értékes nyereményekért folyt a küzdelem: filmes szuperprodukciókat, klasszikus és kultikus filmalkotásokat kellett felismerni részletek, képek és zenék alapján; egy szál gitárral megidézték a 70-es, 80-as, 90-es évek hangulatát a korszak ikonikus magyar dalaival;, az Olvasóteremben pedig a szombathelyi Ratmayer Társasjáték Kávézó jóvoltából családi társasjátékokat próbálhattunk ki.

A Berzsenyi könyvtár harmadik emeletén, a Folyóirattárban izgalmas utazás várt a múltba: a könyvtárosok segítségével, egy régi Vas Népét vagy éppen Népszavát böngészve, megtudtuk, mi is történt Szombathelyen, az országban vagy a nagyvilágban a születésünk napján. Beavatódhattunk a kötészeti munka fortélyaiba is, és vezetett séta indult bemutatni az épület kevésbé ismert részeit – pincétől a padlásig.

Nem kétséges, hogy a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár tudja a receptet, mert ismét sokakat vonzó eseménnyel várta régi és leendő olvasóit. Legyünk hálásak érte, hiszen egy jó városi könyvtár fölér egy jól szuperáló Máshogyoszkóppal. 

Tp
Fotók: Pataki Gergő
 
kapcsolódó cikkek
Patikaüvegektől az orvosi érmékig - kiállítás nyílt a könyvtárban
Patikaüvegektől az orvosi érmékig - kiállítás nyílt a könyvtárban
Patikaüvegektől az orvosi érmékig címmel nyílt kiállítás kedden délután a Berzsenyi Dániel Könyvtár 1. emeleti hírlapolvasójában. A tárlat – amely október 22-ig tekinthető meg - Fülöp Tibor magángyűjteményéből válogat a szombathelyi közkórház átadásának 95. évfordulója alkalmából.
Színek, hangulatok, örömök a könyvtárban
Színek, hangulatok, örömök a könyvtárban
Az MMIK és a Herényi Virágút után a Berzsenyi Dániel Könyvtárban nyílt tárlat Weimer Erzsébet festményeiből szerdán. A művész különböző stílusirányzatokból merít ihletet.
Nagy Gáspárra emlékeznek a 95. szombathelyi Ünnepi Könyvhéten
Nagy Gáspárra emlékeznek a 95. szombathelyi Ünnepi Könyvhéten
Egész napos programsorozattal készült a 95. Ünnepi Könyvhét alkalmából június 13-án a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Mindenki legyen kufli! Dániel András volt a Berzsenyi könyvtár vendége
Mindenki legyen kufli! Dániel András volt a Berzsenyi könyvtár vendége
Április 12-én délután Dániel Andrással találkozhattunk a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban: a festőművész, grafikus, meseíró nagy népszerűségre a kufli-történetek megalkotásával tett szert. Az eddig megjelent 19, kuflik életéről szóló könyvét maga írta és illusztrálta: a kötetek, s ez a jó gyermekkönyvek ismérve, a felnőtteket sem hagyják hidegen.
Te kellesz, olvasó: Megnyílt a 94. Ünnepi Könyvhét
Te kellesz, olvasó: Megnyílt a 94. Ünnepi Könyvhét
A bizonytalan időjárás  miatt a Berzsenyi Dániel Könyvtár első emeleti olvasótermében tartották a 94. Ünnepi Könyvhét megnyitóját. Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató és Horváth Soma alpolgármester köszöntötték a megjelenteket.
Országos könyvtári napok a Berzsenyi Könyvtárban
Országos könyvtári napok a Berzsenyi Könyvtárban
Október 3-a és 9-e között izgalmas programsorozattal kapcsolódik a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár az országos könyvtári napokhoz. Mutatjuk a programokat!

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Bonsaiok, reiki, katanák, animék és kaligráfia – Ilyen volt a 16. Japán nap Szombathelyen
Óriási volt a nyüzsgés szombat délután az AGORA MSH-ban, idén is megtartotta a Magyar-Japán Baráti Társaság – Szombathely a már hagyományosnak számító Japán napot, mellyel egy különleges világba kalauzoltak el bennünket.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket.