km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Színek, hangulatok, örömök a könyvtárban

Színek, hangulatok, örömök a könyvtárban

Az MMIK és a Herényi Virágút után a Berzsenyi Dániel Könyvtárban nyílt tárlat Weimer Erzsébet festményeiből szerdán. A művész különböző stílusirányzatokból merít ihletet.

 

Színek, hangulatok, örömök címmel kiállítás nyílt Weimer Erzsébet műveiből szerda délután a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. A tárlaton a negyed évszázada pályán lévő képzőművész elmúlt néhány évben készült alkotásai sorakoznak, többféle témában.


Weimer Erzsébet képzőművész úgy fogalmazott, annyiban különbözik az előző kiállításoktól az itt látható anyag, hogy a Virágúton tematikusan csak virágok voltak, az MMIK-ban vegyesen. Itt látható olyan festmény is, amit oda nem vitt el. A színvilága változó, önmagát nagyon pozitív beállítottságú művésznek tartja, a képeiről a derű sugárzik. 


A megnyitón Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató stílusosan Berzsenyi Dániel: Életfilozófia versével köszöntötte a megjelenteket. A költemény a pozitív életszemléletet, az alkotás szépségét hangsúlyozta ki, amely tettenérhető a tárlat valamennyi kiállított darabján. A megnyitót a Rudraksha zenekar műsora is színesítette.


A kiállítás akril, olaj, selyem és pasztell csendéleteket, absztrakt és táj-, valamint életképeket mutat be. A kiállítás egyik legkülönlegesebb festményét nemzetközileg jegyzett pályatársak is elismerték. A tárlat szeptember 21-ig tekinthető meg a könyvtár földszinti előadótermében.

 

Forrás: SZTV
Fotó: Berzsenyi Dániel Könyvtár

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Bonsaiok, reiki, katanák, animék és kaligráfia – Ilyen volt a 16. Japán nap Szombathelyen
Óriási volt a nyüzsgés szombat délután az AGORA MSH-ban, idén is megtartotta a Magyar-Japán Baráti Társaság – Szombathely a már hagyományosnak számító Japán napot, mellyel egy különleges világba kalauzoltak el bennünket.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket.