16.7
  
2.71
km/óra
  2025.04.14., hétfő  •  Tibor napja
Sárvári szórakozóhely előtt ütötte ököllel arcon egyik férfi a másikat

Sárvári szórakozóhely előtt ütötte ököllel arcon egyik férfi a másikat

A Sárvári Járásbíróság súlyos testi sértés miatt 1 év 4 hónap letöltendő börtönre ítélt egy férfit, továbbá elrendelte egy korábbi, 1 év 6 hónap -végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett- börtönbüntetés utólagos végrehajtását.

 

A tényállás szerint a vádlott 2022. március 20-án éjjel egy sárvári szórakozóhelyen tartózkodott, szeszes italt fogyasztott. Ugyanitt szórakozott a sértett is barátnőjével, s a sértett is alkoholt fogyasztott. Éjfél után a sértett kiment a szórakozóhely elé az utcára, ahol az ott tartózkodó vádlottal beszélgetett, majd az ittas állapotban lévő vádlott a szintén ittas sértettet egyszer, legalább közepes erővel, ököllel arcon ütötte, amelytől a sértett a földre esett. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, - többek között - a jobb oldali felső állcsont törését szenvedte el, továbbá kettő foga teljesen kimozdult. A sérülések tényleges gyógytartama 8-12 hét. 


Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a határozathirdetésen jelen nem lévő vádlott és védő a kézbesítést követően jelenthet be jogorvoslati nyilatkozatot, olvasható a Szombathelyi Törvényszék honlapján.

 

Illusztráció: pixabay.com
 

címkék
Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
legolvasottabbak
Spartan Race 2025 Szombathely: mutatjuk a programot és az útlezárásokat
Jövő szombaton (április 12-én) ismét a Spartan Race a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozatának helyszíne lesz Szombathely. 30 országból 3500 versenyző érkezik a városba, az esemény lebonyolítása útlezárásokkal is jár.
Itt mérik a rendőrök a sebességet a Speedmarathon során
Április 9-én 6 órától 24 órán keresztül az összes traffipax élesben üzemel a vármegyénkben, sőt az egész országban, olvasható a Vas vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Sokk: alkalmazottainak felét elbocsátja a burgenlandi gyár
Az alkalmazottainak több mint felét, körülbelül 225 emberT bocsát el ősztől A Hella Fahrzeugteile Austria GmbH a grosspetersdorfi (Nagyszentmihály) gyára, jelentette be a cég csütörtökön. Az üzemben szép számmal dolgoznak magyarok is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.