km/óra
  2024.09.12., csütörtök  •  Mária napja
Savaria Karnevál 2024: ekkor lesz a jelmezes felvonulás, és itt az útvonal is

Savaria Karnevál 2024: ekkor lesz a jelmezes felvonulás, és itt az útvonal is

A karnevál egyik legnagyobb látványossága a jelmezes felvonulás, amelyet idén augusztus 23-án és 24-én 19.00 órától tartanak (esőnap 25-én 10.30 órától). A legfontosabb információk az eseményről és a jegyvásárlásról.

A rendezők a teljes menetvonalon a felvonulási utat kétoldali kordonos, szalagos elkorlátozással és a kordon melletti posztos feladatellátással biztosítják. Az augusztus 25-ére tervezett felvonulás és az ehhez kapcsolódó zárás csak az augusztus 24-ére tervezett felvonulás elmaradása esetén kerül végrehajtásra.

A szervezők azt kérik a nézőktől, hogy biztonságuk érdekében tegyenek eleget a rendezők felszólításának, valamint a kordonon/szalagon engedély nélkül ne lépjenek/bújjanak át, és a szalag alá ne üljenek le!

Fix, illetve mobil (összecsukható) lelátók a felvonulások idején az alábbi helyszíneken kerülnek tervezetten felállításra: 

  • 1 mobil, de fixen telepített a Berzsenyi téren, 
  • 1 mobil, de fixen telepített a Városházával szembeni Fő téri szakaszon az OTP Bank előtt, 
  • 1 mobil a Széll Kálmán u. – Király utca torkolatában.

A felvonulás tervezett útvonala: Aréna utca – Thököly I. u. – Bejczy u. – Kossuth L. u. – Hefele M. u. – Berzsenyi tér – Széchenyi u. – Kőszegi u. – Mártírok tere – Király u. – Savaria tér – Szent Márton u. – Wesselényi u. – Thököly I. u.


Savaria Karnevál 2024 jegyvásárlási információk


A Karnevál legtöbb programja ingyenes, néhány rendezvény viszont külön belépőjeggyel látogatható – ezek a legfontosabb tudnivalók.

TÜZES JÁTÉK

Időpont: augusztus 22. csütörtök 21.30 (kapunyitás 21.00). Esőnap: augusztus 23. péntek 22.30. Jegyár: 3900 Ft.

TÖRTÉNELMI TÉMAPARK

Augusztus 23. péntek: napi felnőtt: 3.200 Ft. Kedvezményes diák, nyugdíjas, pedagógusigazolvánnyal, jelmezben, karneváli véradók: 1.800 Ft. Szent Márton kártyával:
1.800 Ft. (Szent Márton kártya csak a pénteki napra, illetve a három napra szóló belépőjegyek vásárlása során vehető igénybe).

A témaparki programokra jegyet kelel váltani Fotó: Nagy Jácint

Augusztus 24–25. szombat és vasárnap: napi felnőtt: 3.400 Ft, kedvezményes diák, nyugdíjas, pedagógusigazolvánnyal, jelmezben, karneváli véradók: 2.200 Ft.

Augusztus 23-24-25. Három napra érvényes jegyek: felnőttjegy: 7.500 Ft, kedvezményes (diák, nyugdíjas, pedagógusigazolvánnyal, jelmezben): 5.500 Ft, Szent Márton kártyával: 5.500 Ft.

Jegyek a Felvonulásra és a Tüzes Játékra elővételben személyesen a Tourinform Irodában vagy online a www.karnevalsavaria.hu felületen kaphatók.

LELÁTÓ A FELVONULÁSRA

Az augusztus 23-án pénteken és 24-én szombaton 19.00 órakor kezdődő felvonulás megtekinthető a város több pontján felállított lelátókról is. Jegyár: 4.000 Ft.

Péntekre, szombatra és vasárnapra a Történelmi Témaparkba szóló belépők elővételben szintén megvásárolhatók a www.karnevalsavaria.hu felületen, ezek azonban a helyszínen belépőkarszalagokra váltandók!

A kedvezményre jogosító igazolványokat a karszalag átvétele során ellenőrzik, ezért kérik, azokat mindenki tartsa magánál! A jelmezben érkezőket szintén a belépéskor ellenőrzik.

A kedvezményre jogosító igazolvány/jelmez hiányában a belépést csak teljes árú jegy birtokában engedélyezik.

Fotó: Nagy Jácint
 

kapcsolódó cikkek
Karneválra fel! Már csak hetet kell aludni és jön az idei Savaria Karnevál olimpikonokkal, menő pólókkal és megújult tüzes játékkal
Karneválra fel! Már csak hetet kell aludni és jön az idei Savaria Karnevál olimpikonokkal, menő pólókkal és megújult tüzes játékkal
Augusztus 22-én kezdődik a XXIII. Savaria Történelmi Karnevál, melyről temérdek részletet tudunk már, most pedig, hogy a finisben vagyunk, hiszen már csak egy hét van a város legnagyobb rendezvényéig, megtartották az utolsó sajtótájékoztatót az egyik fő helyszínen, a Történelmi Témaparkban.
címkék
kapcsolódó cikkek
Karneválra fel! Már csak hetet kell aludni és jön az idei Savaria Karnevál olimpikonokkal, menő pólókkal és megújult tüzes játékkal
Karneválra fel! Már csak hetet kell aludni és jön az idei Savaria Karnevál olimpikonokkal, menő pólókkal és megújult tüzes játékkal
Augusztus 22-én kezdődik a XXIII. Savaria Történelmi Karnevál, melyről temérdek részletet tudunk már, most pedig, hogy a finisben vagyunk, hiszen már csak egy hét van a város legnagyobb rendezvényéig, megtartották az utolsó sajtótájékoztatót az egyik fő helyszínen, a Történelmi Témaparkban.
Savaria Fórum 33. évfolyam 30. szám - 2024.09.06.
Savaria Fórum 33. évfolyam 30. szám - 2024.09.06.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Hatalmas tűz pusztított Csönge térségében, éjfélre a lángokat sikerült megfékezni (frissítve)
Tegnap éjfélre sikerült megfékezni a lángokat Csönge térségében, több száz tűzoltó és önkéntes segédkezett az oltási és mentési munkálatokban. Az oltást a feltámadó szél is nehezítette. A lángok a közeli fenyőerdőt is elérték, a tűzzel érintett terület nagysága estére elérte a kétszázötven hektárt.
Óriási tűz pusztít a Kemenesalján - videókkal, fotókkal
Hatalmas területen, mintegy 250 hektáron tombol a tűz csütörtök délelőtt óta Vönöck-Kenyeri-Csönge térségében. A legmagasabb fokú, 5-ös riasztással, nagy erőkkel a helyszínen dolgozó tűzoltóknak több területet fel kellett adniuk, mert a lángok lakott részek felé közelítettek. Csönge határában egy sertéstelep került veszélybe, a hatalmas füst 50 kilométerről is látszik.
Itt az összefoglaló videó a brutális csöngei tűzvészről
A hatalmas, Kenyeri-Vönöck-Csönge térségében pusztító tűzben két nap alatt közel 250 hektár égett le, a károk összesítésée csak ezután kezdődhet meg. Az utómunkákon jelenleg is több tűzoltó egység dolgozik. A 112Press.hu készített drónos összefoglaló videót a példátlan tűzvészről.
Megsemmisült a fenyves, állatok pusztultak el a Csönge és Kenyeri között tomboló tűzben
A tegnapi erdőtűz Csönge és Kenyeri között órási pusztítást hagy maga után. A tűzoltók most is küzdenek a lángokkal, a tűz karácsonyfatelepeket pusztított el, a vadelhullás is jelentős. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. által kezelt 10 hektáros állami terület erdei fenyvese is megsemmisült, olvasható az erdészet közösségi oldalán.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.