Tanár-diák demonstráció Szombathelyen: oktatás nélkül nincsen jövő

Ahogy az ismert, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból szeptember végén rúgtak ki öt tanárt, amiért polgári engedetlenségben vettek részt. A tankerület döntése után tiltakozások indultak szerte az országban, Szombathelyen október 14-én (pont egy évvel korábban fogalmazták meg a pedagógus szakszervezetek a  követeléseket) több iskola tanárai és diákjai demonstráltak. A megmozdulásokra reagálva a kormány jelentős, de sokak szerint még mindig nem elégséges béremelést jelentett be a következő három évre, amit viszont csak abban az esetben vezetnének be, ha megszületik a megállapodás az Európai Bizottsággal a helyreállítási alap kifizetéséről. 

Október 23-án aztán nagy tüntetést szerveztek Budapesten a tanárokért, amin több tízezren vettek részt, ezt követően a két nagy pedagógus-szakszervezet, vagyis a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete hirdetett csütörtökre  (október 27.) országos sztrájkot, élőláncokat is szerveztek diákszervezetek, Budapesten körbeért a több kilométeres lánc. Vas megyében Kőszegen vontak élőláncot a Jurisich Gimnázium köré, amiről a helyi kormánymédia is beszámolt - érdemes beleolvasni a kommentekbe.

Nagy Erzsébet a PDSZ és Gosztonyi Gábor a PSZ képviseletében a budapesti tüntés után közölték: levelet kaptak Maruzsa Zoltán oktatási államtitkártól arról, hogy november 7-én újabb sztrájkbizottsági egyeztetés lesz. Ezt megelőzően, november 2-án vitanap lesz a parlamentben az oktatás és a tanárok helyzetéről, ezen a tervek szerint sok pedagógus részt fog venni. November 18-án újabb sztrájk lesz, 22-én, a magyar közoktatás napján pedig demokráciaórákat tartanak a diákoknak. November 26-án a Kossuth téren tartanak „valódi nemzeti konzultációt” az oktatás ügyéről.

Beszédek, versek, dalok

Ilyen előzmények után hirdetett tanár-diák demonstrációt Szombathelyre az Adom Diákmozgalom és Szombathely diákönkormányzata – ahogy írták, teljesen független és 100 százalékosan pártpolitikától mentes rendezvényre várták az embereket. Péntek délután több százan – főleg diákok és tanárok – gyűltek össze a városháza előtti téren, ahol közel másfél órás, laza program következett. Beszédek hangzottak el (többek között Imre Marcell, Szombathely diákpolgármestere, Simonné Baranyai Zsuzsanna, a Nagy Lajos Gimnázium tanára, Kocsis Zsolt és Szabó Bence ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium pedagógusai, Görcz Gergő, Perintparti Szó-Fogadó Waldorf Gimnázium diákja), dalok csendültek fel – egyebek mellett a diáktüntetések himnuszává vált Mi vagyunk a grund számot énekelték a Weöres Sándor Színház színészei, Mester Krisztina, Szombathely előző diákpolgármestere és Csirisznyák Tamás (TMS) is énekelt, Kocsis Zsolt pedig Cseh Tamás-számot (Somlai Margit) adott elő.
 

A felszólalók változást sürgettek az oktatás minden részében: a területet irányító struktúrában, a tananyagban, a tankönyv-választásban, a tanárok megbecsülésében. A hatalom - amely egyetlen dolgot nem akar: megváltoztatni a régóta tartó uralmi helyzetet – a maga módján reagált a hetek óta tartó demonstrációkra. Így elindult a kormánymédia különböző szintjein az a kommunikáció, amely során azzal vádolják a tanárokat és diákokat, hogy politikát visznek a tüntetésekbe - és péntek estére már Soros György is megérkezett, a párt ifjúsági szervezete felfedezte, hogy a tüntetések mögött Soros központi pénzelosztója áll. (Az Adom Diákmozgalom egyik vezetője arról mesélt az egyik hírportálon, hogy saját nagyapja azt gondolja róla, hogy valakinek az érdekeit képviseli pénzért – ami azért elég kemény flash letűnt korszakokból, nem volt könnyű visszavarázsolni, de a jelek szerint sikerült.) A módszer klasszikus és komcsi, úgy kezdődik, hogy azzal mindenki egyetért, a tanárok több fizetést és nagyobb megbecsültséget érdemelnek, aztán jön az azonban és vele az aktuális mumusok és hívószavak. 

Hogy erről ki és mit gondol, az egyfelől hit, másfelől sok minden más kérdése, mindenesetre a pénteken a Fő téren a fiatalok a maguk feje és gondolatai szerint szervezték meg a rendezvényt. Sokszor dübörgött a taps a beszédek közben, sokszor felhangzott a skandálás (nincs tanár, nincs jövő - változást, változást) - ha Soros emberei ármánykodtak a háttérben, akkor profin tették, mert kívülről nagyon úgy nézett ki, hogy néhány diák összegyúrt mindent, amit jó ötletnek tartottak. De a fiatalság már csak ilyen, lelkes és mindent is akar, lehetőleg egyben és egyszerre. Maguk a szervezők árultak el, hogy nem számították ennyi emberre, 20-30 főben gondolkodtak, egy osztálynyi emberben.  

Annál jóval többen jöttek el, nyilván lesz majd számháború, hogy sok vagy kevés résztvevő (Szombathely sohasem a demonstrációiról volt híres, kivéve egy-két emlékezetes megmozdulást, például a 1989-es március 15-t), meg, hogy kell-e az önkormányzatnak szolidaritásáról biztosítania a diákokat és a tanárokat.  

 A tanár-diák tüntetés már sötétben ért véget, persze lehet mindenféle árnyakat keresgélni a háttérben, inkább az jött át, minden generációnak kötelessége az addigi kereteket szétfeszegetni, felépíteni a saját világát (Miért élnénk, ha nem egy álomért - énekelték a Pál utcai fiúkból a Weöres Sándor Színház színészei). Ennek általában örülnek az öregebb nemzedékek, mert a földi létezés egyik paradox tétele, hogy csak egyvalami állandó, mégpedig az, hogy minden változik, ezzel pedig alapvetően mindenkinek van dolga, de a fiatalokban mindig nagyobb az erő, a lendület és a hév, mint a beállt, elnehezedett, retro struktúrákban.

Imre Marcell Diákpolgármester beszéde

Üdvözlök mindenkit!

Elsősorban arra hívnám fel a figyelmet, hogy mennyien vagyunk itt. Szombathelyen, Vas megyében ez egy kiemelkedő siker!

Amikor ezt a tüntetést elkezdtük szervezni, végig az lebegett a szemünk előtt, hogy a mi generációnknak ez az első nagy demokrácia-élménye. Ha ezt át tudjuk adni, ha ezzel a szellemiséggel növünk fel, akkor már elértünk valamit.
De ha már demokráciáról esett szó, akkor következzen a szabadság - és a szabadság az oktatással kezdődik! 

SZABAD ORSZÁG, SZABAD OKTATÁS!

A pályát elhagyó tanárok száma megdöbbentő, tragikus és fenntarthatatlan! Ki fog így tanítani minket? Pályakezdők közül is rengetegen hagyják ott a közoktatást, miután megtapasztalják, mire elég a fizetésük… A probléma szerteágazó, de a megoldását csak így lehet elkezdeni.

FIZESSÉTEK KI A TANÁRAINKAT!

Mert már nem elég az ígérgetés! Nem elég a kimondott szó! Garanciák kellenek! Gesztusok kellenek! Amíg ezeket nem kapjuk meg, nem hallgatunk! 

NEM FÉLÜNK, NEM FÉLÜNK

Mi a legfontosabb célunk? Eljutni az egész társadalomhoz. Az oktatás nemzeti ügy! Saját és közös érdekünk! Amíg ebben nincs konszenzus, amíg nem ért egyet a többség, addig nem is lesz változás. Valódi ereje csak a többségnek van, így erre kell törekednünk!

Sokan hiányolják a konkrétumokat, hogy mit is akarunk. Azt hiszik, csak üres szavakat és elcsépelt szlogeneket jöttünk elskandálni. Itt vannak hát a követelések:

- érdemi, nyilvános párbeszéd : kérjék ki a diákok, a pedagógusok, és szakértők véleményét, majd pedig ezek mentén építsék tovább az oktatást

- helyezzék vissza a kirúgott tanárokat. És ami még fontosabb: teljes mértékben hagyjanak fel a fenyegetésekkel, elbocsátásokkal!

- megbecsülést a pedagógusoknak! : szüntessék meg az oktatási szereplők megfélemlítését, és a tüntetések elbagatellizálását!

- sztrájkjogot a tanároknak! : ahogy az Alaptörvény is kimondja, „a munkavállalóknak joguk van ahhoz, hogy érdekeik védelmében fellépjenek, amely magában foglalja a munkavállalók munkabeszüntetéshez való jogát” Ezt vették el a tanárainktól.

A SZTRÁJK ALAPJOG

- önálló oktatási minisztériumot : erősebb érdekképviseletet, és megfelelő anyagi hátteret kell biztosítani a fenntartásra, és főleg a fejlesztésekre

- csökkentsék a diákok és pedagógusok terhelését : hiszen embertelen mennyiségű a feladat, a kötelezettség, a stressz, és mégis, nem látni a szándékot, sőt. Ezerszer hallott gondolat, de az oktatás modernizálásával, a lexikális tananyag háttérbe szorításával, és a problémamegoldás fókuszba helyezésével ez is megvalósulhat!

- szabad tankönyvválasztás : rengeteg oktató sérelmezi a központosításnak ezt a jelenlegi formáját, hiszen a tankönyvválasztás lehetősége szabadságot ad mind a tanárok, mind a diákok számára, hogy a számukra legkedvezőbb könyveket használhassák.

- korszerű NAT : egyetlen egyszerű példával szeretnék élni: irodalom. Minden balladát, novellát, könyvet, amit elolvastam, minden verset, amit megírtam, nem az oktatási rendszer miatt, hanem éppen annak ellenére voltam képes.

- A társadalmi mobilitás visszaállítása az oktatás felemelésével : A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásában a következő szerepel: „Az iskolai teljesítmények családi háttér általi meghatározottsága tekintetében pedig a világ legproblematikusabb országai közé tartozunk.” Nyíljon újra valódi lehetőség, hogy mindenki saját szorgalomból el tudja érni, amit szeretne. Ma ez nem adott. Teremtsük meg a feltételeit!

- és végül, de nem utolsósorban: 
FIZESSÉTEK KI A TANÁRAINKAT 

Az azonnali béremelés a legfontosabb, hiszen célunk, hogy minél többen válasszák ezt a szakmát, illetve minél többen térjenek vissza. Ennek nulladik lépcsőfoka a versenyképes bér.

Most, hogy röviden összefoglaltam, miért is vagyunk itt, miért van itt ez a több száz, (akár ezer) ember, egy dolog van hátra: olyan hangosan kiabálni, hogy még Pesten is meghallják!

NINCS TANÁR, NINCS JÖVŐ

Simonné Baranyai Zsuzsanna beszéde

Simonné Baranyai Zsuzsanna vagyok. A Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium matematika – fizika szakos tanára. Az egyik 12-es osztályának osztályfőnöke, a matematika – informatika munkaközösség vezetője.

Azért állhatok ma itt, mert remek tanáraim voltak. Ki merem jelenteni, hogy – rögtön a szüleim után – a legtöbbet az életemben a tanáraimtól kaptam. A pedagógusok, akik tanítottak, nemcsak értették a szakmájukat, de elhivatottak is voltak. Szenvedélyesen akartak többé tenni minket… nélkülük nem az lennék, aki vagyok. Ma sokkal szegényebb lennék, minden értelemben.

Egészen kislány koromtól arról álmodoztam, hogy egyszer majd én is tanár leszek! Óriási hatással volt rám, amikor az általános iskola első osztályában találkoztam a tanító nénimmel. Az évek múlásával csak annyiban változott a helyzetem, hogy menthetetlenül megszerettem a matematikát! Természetesen ezt is a tanáraimnak köszönhetem! Tanár akartam lenni, matematika szakos tanár. És az lettem!

A tanítást nem szakmának, hanem hivatásnak tekintem. Ezt nem lehet félgőzzel csinálni, ez teljes embert igényel. Egy tanárnak egész életében arra kell törekednie, hogy mindig jobb legyen, hogy állandóan fejlődjön. Sokszor visszajelzést a munkánkról, arról, hogy jól cselekedtünk vagy sem, csak évek múlva kapunk. Egy tanár már a megjelenésével nevel. Ahogyan bemegy egy osztályba, ahogyan megszólítja a gyerekeket, ahogyan a tanítja a tárgyát. Minden nyűgével, árnyoldalával együtt : Imádom a hivatásomat! Szeretek tanítani, fontos számomra a rám bízott tanulók sorsa.

Ma azonban, sok pedagógustársammal együtt a pályaelhagyáson gondolkodunk! A megalázóan alacsony bérek, a leírhatatlanul nagy munkaterhek, a méltatlan munkahelyi körülmények, a bicskanyitogatóan pökhendi kormányzati kommunikáció mind-mind azt erősítik bennünk: ezt így nem lehet tovább… Sokan már feladták a küzdelmet. Külföldre menekültek, elhelyezkedtek más területen, vagy csak szimplán státusz nélkül, óraadóként dolgoznak.

Kedves Diákok! Hihetetlen, amit az elmúlt hetekben tesztek értünk! Nektek köszönhetően, nem veszett el minden. A mi hitünket is ti adtátok vissza!

Kedves Szülők! Köszönjük, hogy ennyien támogattok bennünket! Váratlan fordulat ez azok után, ahogyan az utóbbi időben a társadalmi párbeszédeket hallottuk. Ma már tudjátok, hogy a célunk közös: a gyermekeitek, a gyermekeink! 
Kedves Kollégáim! Nagyon büszke vagyok Rátok! Egyre többen, egyre hangosabban hallatjátok a hangotokat, egyre többen mertek felállni, ki mertek állni Önmagatokért és egymásért! 

A mai gyermekek ugyanúgy álmodnak, mint annak idején én álmodoztam. Azt álmodják, hogy tűzoltók, kertészek, űrhajósok lesznek! Mérnökök, orvosok vagy jogászok lesznek! De hogy tanár szeretne lenni valaki, azt ma nem álmodja senki. Ha viszont nem lesznek tanárok, akkor nem lesznek orvosok, mérnökök és jogászok sem!!!! De az iskola nem csak tudást ad. Az iskola esélyt ad egy olyan életre, ahol van tisztesség, van vita, van emberség. Ahol lehet kérdezni és a kérdéseinkre válaszokat kapni. A mi közös felelősségünk, hogy gyermekeink egy olyan világban nőhessenek fel, ahol annak, aki kiáll és küzd a céljaiért, álmaiért és elmondja a véleményét, nem kirúgás jár, hanem meghallgatás és párbeszéd!

Évek óta több célért küzdünk! Ezek közül csak egy, a sokat emlegetett bérrendezés! Ez önmagában nem oldja meg a mára felhalmozódott problémákat, de a folytatás szükséges feltétele! Küzdelmet folytatunk azért, hogy visszakapjuk a szakmai önállóságunkat! Hogy csökkentsük a munkaterheinket, hogy biztosítva legyenek számunkra a munkavégzéshez megfelelő körülmények! Minden nap látjuk, hogy tanítványainknak mennyi értelmetlen, felesleges dolgot kell megtanulniuk. Hogy reggel fél nyolctól délután négyig az iskolában kell lenniük, majd fáradtan hazaérve folytathatják a megkezdett munkát, hogy másnapra felkészüljenek… A 21. században nem ilyen oktatási rendszerre van szükségük! Használható tudást kell biztosítanunk számukra! Szakmai párbeszéd, az oktatás szereplői és a kormány között régóta nem létezik! Nem hallják, pontosabban nem akarják meghallani a hangunkat! Felteszem, abban reménykednek, hogy egy idő után „megunjuk és hazamegyünk”. A pszichológia ezt hívja tanult tehetetlenségnek. Távoli ígéretekkel üzennek a közvéleménynek, de az ígéretek üres szavak maradnak csak…

 Ezért kell egyre hangosabbnak lennünk, mert TANÁR nélkül nem lesz jövője ennek az országnak! Gyermekeink pedig arra kényszerülnek, hogy életük végéig csipkerózsikaálmukat aludják, hiszen az álmaik beteljesüléséhez egy tisztességes magyar közoktatásra lenne szüksége ennek az országnak!
 

Nem fogjuk feladni a harcot, mert Tanár nélkül nincs oktatás, oktatás nélkül nincs jövő!

Aki a tanárokat nem védi: Ostoba! Ostoba, mint az, aki levágja az aranytojást tojó tyúkot, ostoba, mint aki elküldi a gyümölcsös gondozóit, mert “nélkülük is nőnek a fák”. Az az ország pedig, amelyik hagyja pusztulni az oktatását, egy-két generáción belül tönkremegy. Nem csak anyagilag, emberileg is. Kérlek benneteket, ne hagyjuk, hogy ilyen jövője legyen a gyermekeinknek! Vívjuk meg küzdelmünket egy remek oktatási rendszerért, egy remek hazáért!

Szabó Bence tanár beszéde

Üdvözlök mindenkit! Sziasztok!

Szabó Bence vagyok, a Bolyai gimnázium tanára. 
31 éves, és ez a hetedik tanévem a közoktatásban.

Még sok tanévet szeretnék magam mögött tudni, mint pedagógus, és ezzel a gondolattal nem vagyok szerencsére egyedül.
Feltehetjük a kérdést, hogy ma ki megy tanárnak? 
Egy szóval le tudom írni az ilyen embert: elhivatott. 
Akit nem érdekel, hogy a családja, a barátai óvják ettől a pályától, mert ezt akarja csinálni. 
Akinek van egy olyan erős belső motivációja, egy jó iskolai élménye vagy egy tanári példaképe, ami túlviszi az elé gördített akadályokon.

De, ekkor eszünkbe jut a következő kérdés!
 Meddig elég ez ahhoz, hogy valaki a pályán maradjon? 

Ez sajnos mindegyikünknél más, mert nincs két egyforma élethelyzet. Valakinek egy-két évig, valakinek kicsit tovább, valaki pedig már nem akar váltani, legalábbis, ha nem nagyon muszáj.
És akkor meddig lesz elég tanár?
Lelombozó leszek. 
Most sincs elég. 

Már a szombathelyi diákok és szülők is érzik, de a kisebb városi és falusi iskolák szinte mind küzdenek a tanárhiánnyal.

Ha pedig belegondolunk abba, hogy kevés a pályakezdő, sokan nem maradnak a pályán, és egyre több a nyugdíjaskort elérő tanár, akkor sötét jövőt vizionálhatunk magunknak.

Akkor most evezzünk kellemesebb vizekre, képzeljünk el egy ideális iskolát, amibe öröm bemenni diáknak tanárnak, szülőnek.

Hogyan nézne ki ez az iskola?
1. Reggel a diákokat, a kipihent, jókedvű és sok éve az osztályban tanító pedagógus fogadja.
2. A tanórákon befogadható mennyiségű a tananyag. Van idő megbeszélésre, gyakorlásra.
3. Szünetekben a diákok egymással és tanáraikkal beszélgetnek.
4. A tanórák végeztével jön a finom ebéd az iskolai menzán.
5. Ebéd után szakkörök és sportkörök várják a diákokat az iskolában, majd hazamennek.
6. A pedagógusok a munkaidejük végéig elvégzik az adminisztrációt, a dolgozatok javítását és elkövetkező óráka való felkészülést. Majd hazamennek a családjukhoz, szeretteikhez, mert megkeresték a kenyerüket.
7. Az iskola a tanulói igényekhez igazítja az óraszámokat és a tanulás menetét.
8. A felsőbb osztályokban a tanórák az előre ismert továbbtanulási követelményekhez igazodnak. 

Miben más egy diák napja ebben az iskolában?
1. Érzelmi biztonságban van az iskolában. 
2. Nem fárad el a tanórák folytonos hajrájában.
3. Időben egy jót ebédel.
4. Délután azzal foglalkozik, ami érdekli.
5. Tudatosan készül a továbbtanulásra.
6. Olyan készségeket sajátít el, melyek segítségével sikeres boldog felnőtt lesz belőle.

Miben más egy pedagógus napja ebben az iskolában?
1. Szabadon választhatta, miből tanít, mennyit és hogyan.
2. Diákjait tudatosan készíthette a felvételire.
2. Jól érezte magát az óráin.
3. Elvégezte az összes feladatát munkaidőben.
4. Nem gondolkodott, hogy a munkaidő végeztével mit dolgozzon még, hanem hazament.

Gondoljunk bele, hogy ma ilyen érzésünk van-e ha bemegyünk egy iskolába?
Nem akarok senki helyett választ megfogalmazni...
De gondoljunk bele, hogy nem lenne-e jobb egy ilyen iskolába:
            járni
            elengedni a gyerkeket otthonról
            dolgozni?

Ezért érdemes tenni, dolgozni, vagy ha másképpen nem megy sztrájkolni, engedetlennek lenni, tüntetni, küzdeni! Ezért vagyunk itt mindannyian!
De ha ezekről a problémákról csak beszélünk nem fog változni semmi!
Mit kéne tenni?

1. Az oktatásban dolgozók sztrájkjogát visszaadni!
2. A kirúgott tanárokat visszavenni
3. Széleskörű szakmai egyeztetéseket folytatni az oktatást érintő minden kérdésben!
4. Hosszú távú oktatási stratégiát kidolgozni!
5. A fizetéseket a dipomás átlagbérhez igazítani!

Köszönöm, hogy ennyien eljöttettek! 
Köszönöm hogy kiálltok velünk a céljaink eléréséért!
A döntéshozók kivárnak, azt gondolják, hogy idővel elfogy az erőnk!
Mutassuk meg, hogy nem nekik van igazuk!
Ne lankadjon a lelkesedésetek, csak hosszú rögös úton fogunk célt érni!
Sokan vagyunk és csak többen leszünk!
Legközelebb mindenki hozza magával egy tanárát, egy gyermekét, vagy szülőjét!
Saját magunk és az ország jövőjéért akarunk tenni és ennél nincs fontosabb!

Köszönöm!