Testből, lélekből oldódó történetek – szerdán volt a Női körök első vetítése a Savaria moziban

Ha boszorkányságnak tartjuk, hogy egy női közösség tagjai összejönnek egy erdei házikóban, majd testileg és lelkileg lemeztelenedve tárják fel titkaikat, amelyek elbeszélésére az élet más területén egyszerűen nincs lehetőség, hogy a szaunázás ősi észt tradíciójában megtisztul a testük és a lelkük, akkor boszorkányságot láttunk a Savaria moziban. Egy észt női kör olyan – irigylésre méltó – szeánszát, mely felveti a nézőben, hogy minden nőnek kellene egy ilyen közösség, mert a női lét fájdalmait nem kerülhetjük el, viszont elengedhetetlen, hogy időről időre megtisztuljunk, hogy megőrizzük önmagunkat. 

Paizer Aliz: folyamatmérnök és nőikörvezető

Paizer Aliz nőikörvezető a vetítés előtt kiemelte, a film és a hasonló közösségek egyik erejét az adja, hogy a női test hiperszexualizálás nélkül jelenik, jelenhet meg bennük, s valami varázslatos módon tényleg elmosódnak a test és lélek határai –  felszabadító szabadságérzetet adva. Mindehhez, mondja Alíz, alap a biztonságos tér, ami tulajdonképpen bármi lehet, bár a női körök általában természetközeli helyekhez kötődnek – a másik fontos erő éppen ez, hogy közelebb kerülünk a természethez. 

Peregnek a kockák, s amíg a gőz, a víz, a só, a növények gyógyító és megtartó ereje járja át a testeket, történetek oldódnak ki a lelkekből, hol nevetéssel, hol sírással varázsolva könnyűvé és erőssé a közösség tagjait. Olyan történetek, amik máshol nem hangoztak, nem hangozhattak el, vagy egyszerűen – családi vagy társadalmi tabuk lévén – süket fülekre találtak. És nem kell feltétlenül tragédiákra gondolni, bár az is jut bőven minden életre: a nőiség elfogadása onnan, hogyan látnak minket  a szüleink, milyen testet kíván meg tőlünk (tart kívánatosnak) a férfitársadalom, hogyan küzdünk a rák mellett a gyilkosabb, a betegségtudatból fakadó önpusztítással, hogyan éljük meg, ha nem a férfiakhoz vonzódunk, hogyan, ha halott gyermeket kell világra hoznunk. Hogyan, ha szégyenérzet szorít össze, mert abortuszunk volt, ha vert az anyánk vagy az apánk, vagy megerőszakoltak – mert ezek megtörténnek a nőkkel.

És a női kör világában, a biztonságos térben nem válaszokat kapunk, hiszen ezek valójában nem kérdések: a történetet hallgató tagok "tartják a teret", ami figyelő csendet, odafordulást jelent a fájdalmát, örömét éppen megosztó felé. És akkor megtörténik a csoda, a katarzis a szó arisztotelészi értelmében: a megtisztulás. Mert, ahogy a betegségtörténet kapcsán elhangzik, "a lelket nem lehet kivágni", mint egy beteg testrészt, azt másképp kell gyógyítani. És ha ezt a végtelenül természetes tényt elfogadjuk, már nem is hat boszorkányosnak a film elején felhangzó "Légy hatalmas, légy erős" mantra. Hiszen minden nő élettörténetéhez kell erő és mindent elbíró hatalom.

A női kör tulajdonképpen a patriarchátus ellentéte, mondta Paizer Aliz a vetítés után, a történelemmel egyidősek, és napjainkban egyre nagyobb irántuk az érdeklődés – nem is csoda, hiszen, ahogy szakadunk el a természettől, így saját, természetesen megélt nőiségünktől is. A női körök gyakran kapják meg ma is kritikaként a boszorkányos jelzőt – vagy gúnyosan, viccelve vagy komolyan –,  ez sokat elárul a XXI. századi társadalom gondolkodásáról (a hihetetlen technológiai fejlődéstől az emberé nemhogy lemaradt, de lassan vissza is fordul, tehetnénk hozzá). Aliznak a hastánctól vezetett az útja a női közösségekig, jelenleg az Erdőszéli Lélekfarmon tart női köröket, melyekben szintén működik a csoda.

 Tp
Fotók: Nagy Jácint