Tömegbaleset az M1-esen - A kárrendezés hónapokig is eltarthat
A CLB biztosítási alkusz hétfői közleménye szerint, ha nem lesznek a tömegbalesetnek felelősei, akkor sok károsult még ennél is rosszabbul járhat, mert a biztosítók megtagadhatják a kártérítés kifizetését. Az eset legnagyobb károsultjai azok lehetnek, akik kötelező biztosítás nélkül futottak bele a karambolba, ráadásul sérült utasuk is volt - írják a közleményben.
Németh Péter, a CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója a közleményben kiemelte, a biztosítási szakértőknek fejtörést okoz majd, hogyan különítsék el a tömegszerencsétlenség vétlen károsultjait, károkozóit és a helyzet kialakulásának felelőseit. Sokan úgy gondolják, ilyen tragikus helyzetben a biztosítók szinte azonnal a károsultak segítségére sietnek, a helyzet azonban nem ilyen egyszerű, előfordulhat, hogy hónapokig kell várni a kártérítésre, ha egyáltalán a fizetés mellett döntenek a szolgáltatók - közölte Németh Péter.
A CLB biztosítási alkuszcég értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint ha nem lesznek az esetnek bizonyított felelősei, akkor a biztosítók megtagadhatják a kifizetést, de az is lehet, hogy végül a kártérítés az úgynevezett kármegosztás miatt marad el, ami nagyjából azt jelenti, a szerencsétlenül járt autósok mindegyike vétlen és egyben vétkes is. A közleményben Németh Péter felidézte a 2015-ös tavaszi hózivatart, amikor autók százai rekedtek az autópályák magyar szakaszán a hó fogságában. Akkor is hónapokig tartott a felelősök kiderítése, és csak utána kezdődött meg a balesetet szenvedett járművek jogos igényének feldolgozása.
Az igazgató hangsúlyozta, legrosszabbul az a járműtulajdonos fog járni, akinek nincs kötelező biztosítása, összetört a kocsija, és sérült utasa is volt. A sérült utas kártalanítást kaphat a Magyar Biztosítók Szövetségétől (Mabisz), a kifizetett összeget azonban a biztosítók szövetsége behajtja a jármű tulajdonosán. A CLB igazgatója úgy látja, hogy a casco biztosítással rendelkezők viszonylag gyorsan pénzhez fognak jutni, ez a biztosítási forma ugyanis ebben a bonyolult helyzetben is fedezetet nyújt. Németh Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a tömegkarambolban megsérültek tanulmányozzák át a lakásbiztosításukat, és azt, hogy a bankkártyájuk mögött van-e bármilyen biztosítás, mert jó esetben valamelyiken lehet balesetre vonatkozó kártérítési kitétel is.
Fotó: MKIF Zrt. - Az ország útja
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.