km/óra
  2024.12.03., kedd  •  Ferenc napja
Tovább drágultak az új építésű lakások a megyei jogú városokban

Tovább drágultak az új építésű lakások a megyei jogú városokban

A korábbi években megszokott áremelkedésnél kisebb ütemben ugyan, de tovább drágultak az új építésű lakások, a debreceni átlagár pedig ismét megelőzte a sopronit – ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője.

Az Otthon Centrum (OC) második negyedéves felmérése szerint a 25 megyei jogú városban 260 projektben 5965 lakás épül, a kínált lakások átlagos négyzetméterára 1,064 millió forint.

„Ezek a számok nagyjából megfelelnek az előző negyedéves adatoknak egy projekttel azonban több van a piacon, míg az épülő lakások száma mindössze fél százalékkal csökkent. Az átlagos négyzetméterárak mérsékelt emelkedés után 2,8 százalékkal magasabbak az előző negyedévinél” – ismertette a felmérés eredményét Soóki-Tóth Gábor.

Az OC elemzési vezetője elmondta, a legtöbb projekt továbbra is Debrecenben épül (51), ettől jóval elmarad Szeged (27) és Győr (24), majd a százezer főnél népesebb városok – Pécs, Székesfehérvár, Kecskemét, Nyíregyháza – következnek. A sorból Miskolc lóg ki, mindössze öt projekttel.

A kisebb városokban kevesebb projekt indult el: a lista végét Esztergom, Hódmezővásárhely és Békéscsaba zárja, utóbbi városokban mindössze egy-egy kisebb lakásszámú projekt van folyamatban, míg Dunaújvárosban és Salgótarjánban továbbra sincs aktív beruházás.

Darabszámban Szeged az élenjáró, 830 épülő lakással, Debrecen a második, majdnem 730 lakással, míg a sorban a harmadik Nyíregyháza (egy több száz lakásos beruházás révén) 645 ingatlannal.

Az új építésű lakások kínálati négyzetméterára átlagosan 1,064 millió forint, ami 2,8 százalékkal haladja meg az előző negyedéves értéket, és ez éves összevetésben 10 százalék alatti, 9,2 százalékos áremelkedést jelent.

„Bár negyedéves szinten az áremelkedés üteme kis mértékben nőtt, éves szinten továbbra is a korábbi években tapasztaltnál alacsonyabb a drágulás” – összegzett a szakember, aki megjegyezte: a legtöbb esetben nem emeltek árat a fejlesztők, a drágulásért a legutóbb indított új projektek a felelősek.

A városok közötti ársorrend megegyezik az előző negyedévessel: Debrecen a legdrágább város, négyzetméterenként 1,24 millió forintos fajlagos átlagárral, ami az utóbbi negyedévben elindult több új projekttel magyarázható. Sopron négyzetméterenként 1,19 millió forintos árral a második, míg Szeged 1,18 millió forinttal a harmadik. Egymillió forint feletti fajlagos átlagár öt városban – Érd, Győr, Pécs, Veszprémben, Zalaegerszeg – fordult elő. De a többi nagyváros fajlagos átlagára is alulról közelíti az egymillió forintot, s már Miskolcon is 870 ezer forintért kínálják az új építésű lakások négyzetméterét.

A kisebb városok olcsóbbak, de a kínálati négyzetméterár mindenhol meghaladja a 600 ezer forintot. Továbbra is Békéscsaba a legolcsóbb, ahol egy új építésű lakás négyzetmétere (605 ezer forint), majd Eger (750 ezer) következik, míg a legtöbb városban 800 és 950 ezer forint közötti sávban kínálják a lakások négyzetméterét.

A megyei jogú városokban ebben a negyedévben elindított 25 projekt 286 lakása közül 22 projekt 257 lakásának az értékesítését kezdték el a fejlesztők, a többi tervként szerepel, illetve az engedélyezési eljárását indították el. A legtöbb, összesen nyolc projekt kivitelezése Debrecenben indult el.

 

Fotó: Pexels

Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke
A szombathelyi származású Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke azok után jelentette be lemondását, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene a testületben az igazságügyi reformmal összefüggő bírálatok miatt. Szabó ugyanakkor továbbra is tagja marad az OBT-nek.
Mercedes és Ford karambolozott Gagarin út és a Szent László király utca kereszteződésénél
A balra kanyarodó jármű vezetője nem vette észre a szemből érkező gépkocsit és a két autó összeütközött, elfoglalva az úttest nagy részét. Kisebb torlódás alakult ki kedden délután, tudósít a 112Press.hu.
Elvitték az illegális hulladékot a zanati felüljáróról
Elszállította a SZOVA a Zanat határában lerakott illegális hulladékot. Kiderült ugyanis, hogy bár a tulajdoni lapon ez nincs feltüntetve, a terület kezelője a szombathelyi önkormányzat. Platós autókra pakolták fel a szemetet és a Körmendi úti hulladékudvarba vitték.
Politikatörténeti suttyóság a Fidesz kommunikációs igazgatójától
Menczer Tamás, a kormánypárt kommunikációs vezetője Magyar Péter pécsi gyermekotthon látogatós körútjára érkezett emberkedni. Példátlan performansz a hazai politikatörténetben, Megafon-szinten mozgó, 20 centiről keménykedő Menczerrel, éneklő és büdösszájúsozó Magyar Péterrel.A politológus szerint ilyen kocsmai szintű, "gyere ki a hóra" fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus.
197 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében novemberben
Novemberben 197 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.