Új koronavírus-gyógyszer használatát engedélyezték
Az Evusheld nevű antitestkoktélt csak a vírussal aktuálisan nem fertőzött, és a közelmúltban koronavírus-fertőzöttel nem érintkezett felnőttek, illetve 12 éves vagy annál idősebb gyerekek számára engedélyezik. Többek között daganatos betegségben szenvedők vagy szervátültetettek számára jelenthet megoldást. Becslések szerint az amerikai lakosság 2-3 százaléka tartozhat a célcsoportba.
Az Astrazeneca novemberben állapodott meg az amerikai kormánnyal 700 ezer dózis Evusheld leszállításáról. A koktélról korábban kiderült, hogy 77 százalékkal csökkenti annak a kockázatát, hogy Covid-19-tünetei lesznek a páciensnek.
Míg a vakcinák hatása az ép immunrendszerre támaszkodik, amely az oltás után antitesteket és fertőzés elleni sejteket fejleszt ki, az Evusheld laboratóriumban előállított antitesteket tartalmaz, amelyeket arra terveztek, hogy hónapokig a szervezetben maradjanak a vírus megfékezésére fertőzés esetén. Az AstraZeneca koktélját két egymást követő injekcióban adva úgy tervezték, hogy hatása néhány hónaptól akár egy évig tartson.
Patrizia Cavazzoni, az FDA kutatási igazgatója ugyanakkor kiemelte, hogy az Evusheld a gyenge immunrendszerű vagy súlyos mellékhatásokkal küzdő pácienseknek való, és nem helyettesíti azoknak a koronavírus-fertőzés elleni oltását, akiknek javasoltak az engedélyezett vakcinák.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.