Vármegyei II. osztály, északi csoport: kiszakította a gólzsákot a Répcelak, a Bozsok nyerte a Gérce elleni derbit, a Kemenesaljáé a forduló másik idegenbeli sikere
SCHOTT Lukácsháza SE - Elektromol-Spari FC 5-1 (2-0) Lukácsháza, vezette: Pázsi
Lukácsháza: Mihácsi - Bolfán (Csuka, 67.), Lipics (Varga, 56.), Francia, Mester (Rozmán, 46.), Osztrosits, Vörös, Zugonics (Tóth, 56.), Németh, Márok (Pásztor, 67.), dr. László
Spari: Farkas (Horváth, 53.) - Boldizsár, Varsányi, Porcsalmi, Tóth, Pados, Rosta, Dienes, Schmidt, Szabó, Holdosi
Gólszerzők: Németh 2 (31., 50.), Vörös 42., Rozmán 2 (77., 89.)
A mérkőzés gyászszünettel kezdődött, mellyel Lipics Tiborra emlékeztek a felek. A hazai csapat a kezdő sípszótól támadólag lépett fel, a vendégek védekezésre rendezkedtek be. Az első félidőben a hazai csapat végig támadott, sok helyzetet hagyott ki, a vendégek egy kontrából viszont 0-0-nál majdnem gólt szereztek, a hazai hálóőrnek bizony résen kellett lennie. Végül kétgólos hazai vezetéssel mentek szünetre a csapatok. A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: nagy hazai labdabirtoklási fölény, elszalasztott lehetőségek, kapufa. A gyenge napot kifogó és gyengén futballozó hazai alakulat győzelme így sem forgott veszélyben, csak a gólkülönbség volt kérdéses. A szebb napokat megélt, de lelkes vendégek erejéből csak a szépítésre futotta büntetőből. A győzelmet Lipics Máté játékosának és családjának ajánlja az Lukácsházi Sportegyesület.
Kemenesmagasi FC - Uraiújfalu Sportegyesület 0-0 (0-0) Kemenesmagasi, vezette: Szabó III.
Kemenesmagasi: Csemer - Koronczai, Kopházi, Molnár Zs. (Király, 80.), Horváth, Kovács (Bokányi, 80.), Takács, Csite, Szénégető, Molnár T. (Rosta, 86.), Kerekes (Solymos, 62.)
Uraiújfalu: Pócza - Agg D., Binder, Keszei, Szabó, Kollárits, Tóth, Bokor L., Vajnai (Agg B., 46.), Bokor B., Németh
A Kemenesmagasi hosszú idő után szerzett pontot az Uraiújfalu elleni, gól nélküli döntetlennek köszönhetően.
Büki TK - Répcelaki SE 2-10 (0-5) Bük, vezette: Szendrődi
Bük: Gábriel (Kovács, 67.) - Szilágyi, Kiss, Komjáty, Bakos (Böröndi, 67.), Oláh, Dobos, Redőcs, Sodics, Kocsis, Józsa
Répcelak: Vass - Kiss Z. (Kovács, 62.), Gallen A., Dulicz, Kiss D., Németh B. (Tóth, 62.), Gáspár (Süle, 46.), Gallen I., Németh D. (Pinezits, 58.), Molnár (Csete, 70.), Csordás
Gólszerzők: Sodics 50., Dobos 89., ill. Molnár 20., Németh B. 2 (25., 57.), Kiss D. 2 (32., 43.), Csordás 2 (45., 79.), Tóth 2 (66,. 75.), Pinezits 76.
Kiállítva: Kiss 27. (Bük)
A Répcelak kiütéses sikert aratott és így már zsinórban négy mérkőzés óta nem talált legyőzőre.
Jánosháza VSE - Kemenesalja Futball Club 0-3 (0-1) Jánosháza, vezette: Vass
Jánosháza: Dikovecz - Tóth B. (Őri, 68.), Varga (Horváth, 56.), Lőrincz, Balogh, Talabér, Jósvai (Dittman, 76.), Kovács, Ambrus, Tóth L., Benkő
Kemenesalja: Kovács - Farkas, Czöndör (György, 66.), Péter, Binder (Őri, 66.), Manganelli A. (Horváth, 78.), Balázsi, Manganelli Zs. (Lőrincz G., 60.), Lőrincz M., Varga, Ölbei
Gólszerzők: Czöndör 2 (35., 56.), Binder 62.
A Jánosháza két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt. A hazaiak 3-0-s vereséget szenvedtek a Kemenesalja együttesétől.
Sé Honvéd SE - Boba Sportegyesület 4-2 (2-1) Sé, vezette: Héra
Sé: Szalai - Szalay, Séfer, Simon, Kovács, Werderits, Nyári, Nemes (Lendvai, 85.), Fichtacher (Soós, 89.), Kiss Máté, Kiss Márton (Medve, 74.)
Boba: Fábián - Fodor, Géczi (Balogh, 46.), Szabó, Dákai, Gorácz, Horváth, Kecskés (Szigeti, 64.), Magyar (Nagy, 85.), Kovács, Dornai
Gólszerzők: Kovács 7., Kiss Máté 14., Nyári 53., Simon 78., ill. Kecskés 2 (11., 47.)
A több kulcsjátékosát is nélkülözni kényszerülő hazai csapat támadólag próbált fellépni a meccs elején, a tervet azonban részben meghiúsította, hogy a vendégek sem feltartott kezekkel érkeztek, sőt a mérkőzés első perceiben alaposan meglepték a séieket. Ennek ellenére egy nagyszerű kontrát góllal fejeztek be a hazai támadók, de egy bombagóllal rögtön jött a vendég válasza. Ezt követően a hazaiak támadói fordított szereposztásban lemásolták az első góljukat, így újra náluk volt az előny. Nagy iramban zajlott a találkozó, egy pillanatra sem volt megállás. A félidő utolsó húsz percében a vendéglátó eldönthette volna a meccset, de három ajtó-ablak helyzetet is kihagyott, így a szünetre maradt a minimális előnyük. A második játékrész még el sem kezdődött, amikor egy jogos tizenegyest kapott a vendég, amit védett a hazai portás, de a kipattanóból egalizáltak a bobaiak. Ezek után a hazaiak próbáltak dominálni, de a látogató nem adta olcsón a bőrét. A folytatásbana aztán jött egy újabb mintaszerű hazai ellentámadás és újra a séiek kerültek lépéselőnybe. A vendégek mindent egy lapra feltéve támadtak, ezzel kinyíltak, területeket hagytak a hazai kontráknak, melyek közül egy, – egy újabb mesterien kivitelezett támadás végén – góllal végződött, így végleg eldőlt a mérkőzés. Összességében egy végig nyílt, nagyszerű összecsapást láthattak a nézők, melyet a séiek – akiknél minden játékos jelesre vizsgázott – megérdemelten nyertek meg a jól játszó vendégek ellen.
Bozsoki SE - Gérce-Vásárosmiske KSE 4-2 (3-0) Bozsok, vezette: dr. Kovács
Bozsok: Varga M. - Bigner, Kratochwill, Csizmazia, Nagy (Kaposi, 66.), Marti, Dévényi (Dan, 77.), Varga B.(Pál, 77.), Szalai (Iker, 87.), Tompek, Kiss
Gérce-Vásárosmiske: Lengyel (Komáromi, 46.) - Lakatos, Máthé, László (Sebestyén, 83.), Németh B., Károlyi (Kovács, 46.), Lerik (Pencz, 83.), Mórocz, Major, Nunkovics (Németh Z., 46.), Kövesdi
Gólszerzők: Bigner 7., Szalai 2 (16., 27.), Nagy 59., ill. Mórocz 67., Major 90.
Sok néző előtt fogadta a Bozsok az előző szezon bajnokát. Tàmadólag lépett fel a vendégcsapat, a gólokat viszont a hazaiak szerezték, a 27.percben már 3-0 volt az állás. A második félidőben nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a Gérce, mezőnyben dominált, de a bozsoki akarat és küzdőszellem sikert eredményezett. A hazai csapatból mindenki jó teljesítményt nyújtott.
Alsóújlaki SC - Kőszegi Lóránt FC 2-2 (1-0) Alsóújlak, vezette: Marácz
Alsóújlak: Gábor - Oláh, Pados, Toldi (Varga Á., 46.), Ódor (Hancz, 46.), Gampel, Vasas, Pintér, Káldi (Hantó, 72.), Nagy (Varga K., 78.), Varga R.
Kőszeg: Puporka - Kiss, Lintner, Kovács D., Fehér, Lakatos (Botos, 72.), Marti, Kovács Zs., Réti, Varga (Szűcs, 72.), Takács
Gólszerzők: Káldi 6., Varga R. 87., ill. Fehér 75., Kiss 90.
Kiállítva: Hancz 94. (Alsóújlak), ill. Lintner 94. (Kőszeg)
A mérkőzés - melynek különösképp utolsó szakasza sikerült eseménydúsra - négy gólt és pontosztozkodást hozott. A Kőszeg továbbra is vezeti a tabellát.
Gencsapáti KSE - Szeleste-Pósfa SE 4-2 (2-2) Gencsapáti, vezette: Pintér
Gencsapáti: Matyi - Horváth, Szabó, Janzsó, Sulyok, Sátori (Skrapits, 79.), Dancs, Kovács (Németh, 92.), Bokor, Tóth, Egyed (Lőrincz, 63.)
Szeleste-Pósfa: Kovács M. - Németh, Kovács R., Fülöp, Molnár, Baranyai, Horváth M., Pomper, Gál (Horváth E., 51.), Nagy, Horváth L. (Pataki, 63.)
Gólszerzők: Dancs 2 (35., 90.), Kovács 38., Lőrincz 67., ill. Fülöp 11., Kovács R. 30.
Agilisan kezdtek a vendégek, akik a gencsi védelmi hibákat kihasználva a 11., valamint a 30. percben is gólt szereztek. A kétgólos hátrány felébresztette a hazaiakat, a Gencsapáti Dancs Márió büntetőjével és Kovács Géza egyéni megmozdulásával visszajött a meccsbe. A második félidőben mindkét együttes győzelemre játszott. Ehhez a házigazda került közelebb, miután Lőrincz Tamás pár perccel pályára lépést követően egy sarokrúgás után a kapuba bólintott. A vendégek becsülettel támadtak, ám a végén Lőrincz Tamás mesteri passzából Dancs Márió lezárta a találkozót. A gencsiek kétgólos hátrányból győzték le a jól küzdő Szelestét.
A csoport állása az alábbi linkre kattintva tekinthető meg.
Malomsoki Cintia
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.