km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Elménydúsan telt az idei kisinas tábor

Elménydúsan telt az idei kisinas tábor

A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ együttműködésében megvalósuló pályaorientációs napközis tábor résztvevői tartalmas, élménydús időszakot tölthettek el július 1-jétől 5-ig. A 6-7. osztályt befejezett fiatalok az érdekes és a hasznos programokon keresztül olyan élményeket szerezhettek, amelyek segítik őket a pályaválasztással, továbbtanulással kapcsolatos döntésben, olvasható a közleményben.

 

Mint írják, kezdésként Szabolcs Gergely élménypedagógiai foglalkozásán ismerkedtek egymással, a két táborvezetővel: Csáki Ivett és Lajos Andrea pályaorientációs tanácsadókkal. A játékok tökéletesen alkalmasak arra, hogy a kamaszok megmutassák karaktereiket, erősségeiket, vagy épp gyengeségeiket, és az így formálódó közösségben ki-ki megtalálja a helyét, szerepét. 


A gyerekek játékos és kreatív foglalkozásokon, céglátogatásokon vettek részt a hét során. Jártak a FALCO Zrt. üzemében, ahol Kovács Tamás PR-vezető a körforgásos gazdaság előnyeiről beszélt, elmondta, hogy a szelektív fahulladék összegyűjtésével és újrahasznosítasával védik a környezetet, óvják az erdőket, igyekeznek minél kisebb karbonlábnyomot hagyni, mindemellett új munkahelyeket is teremtenek. A diákok megtudhatták, hogy az 1939-ben kis fűrészüzemként indult cég ma már Közép-Kelet Európa egyik legjelentősebb bútor- és építőipari lemezgyártója.


A táborozók MÁV ZRt. és a MÁV - START Zrt. szombathelyi területi igazgatóságán is vendégeskedtek. Benéztek a légópincébe, vasúttörténeti kiállításon kalandoztak a múltba, próbálkoztak Morse-kódfejtéssel, klasszikus, papír alapú menetrend alapján tájékozódtak, és még egy szabadulószobából is kijutottak, fogalmaztak. 


A Pálos Károly Szociális és Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat IV. sz. Szakmai Egység Idősek Klubjának meghívására egyik délután a Gagarin utcai intézménybe sétáltak át a tábor bázisául szolgáló egyetemről. Két generáció tagjai találkoztak: logikai és türelemfeladványokat oldottak meg, szellemes vetélkedőn, ügyességi versenyen mérték össze képességeiket, különféle társasjátékok is előkerültek. Zárásként együtt lefestették a kertben található padokat. A fiatalok tisztelettel, szeretettel fordultak az idősekhez, akik már izgatottan várták a kis csapatot - a közös esemény minden résztvevő számára emlékezetes, szép élményt hozott. Az Országos Rendőr-főkapitányság Szombathelyi Hívásfogadó Központja is szerepelt a külső helyszínek között. A gyerekek gyorsan megtanulták a szlogent: három szervezet - mentő, rendőr, tűzoltó - , egy hívószám, azaz 112. Nyilvánvalóvá vált számukra, hogy mely helyzetekben van szükség a rendőrségre, mikor érkeznek a tűzoltók, mikor mentenek a mentők. Beleláthattak a hívásközpont munkájába, élőben is megtapasztalhatták a hívásfogadást. Kiderült: ezt a munkát nagyfokú hivatástudattal, rendkívüli türelemmel, kiváló kommunikációs és koncentrációs képességekkel lehet csak végezni, tették hozzá. 


A Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda munkatársai mozgásos, szabadtéri időtöltésen meséltek hivatásukról, relaxálós technikákat, feszültséglevezetési praktikákat mutattak be. A "kisinasok" pénzügyi vetélkedőn tehették próbára magukat Bakos Péter, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft. regionális igazgatójának vezetésével, szó esett a fizetőeszköz keletkezésének történetéről, a monetáris tudatosságról, hasznos, praktikus információkkal gazdagodtak. A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében Tilinger-Kecskeméti Edit Európai Unióról szóló előadását hallgathatták meg.


Az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ munkatársai szervezésében a Tini Galopp elnevezésű, kamaszoknak szóló vetélkedővel zárták a hetet. A helytörténeti verseny valójában egy többállomásos, belvárosi séta. Az élményszerzésen kívül az információszerzési technikák, a szövegértési kompetenciák, a tanulói gondolkodás és a team munka fejlesztése volt a cél. Négy különböző csapatban mérték össze tudásukat, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban is oldottak meg feladatot. Szintén az ELTE SRPSzKK egyik kollegájának vezetésével előző délután szabadtéri sporttevékenységen "spártai hősökké" alakultak át, ugyanis az egyetem területén található, erre az alkalomra kijelölt akadálypályát teljesítették. A céltáblára történő íjazás után kerítésmászás, padok közötti futás, cső alatti -, és feletti bújás, illetve mászás, karhajlítás magaságyáson, fák közötti szlalomfutás, végül kapura rúgás vagy lövés volt a feladat, amelyet kivétel nélkül mindenki sikeresen teljesített. Az egyéni időeredmény számított, a fiúk és a lányok mezőnyében is egy-egy győztes vehette át oklevelét a táborzáráson. A nyolc lányból és nyolc fiúból álló "kisinasok" a tapasztalatokat összegezték az utolsó nap délutánján. Beszélgettek a jövő terveiről, arról, "hogyan élek tíz év múlva, "mire vagyok büszke", "mire vagyok most képes".  


- Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy egyenlő számú lány és fiú alkotta a csapatot, már az első játék alkalmával éreztünk, hogy szuper közösség lesz, remek hétnek nézünk elébe. Mivel kamaszokról van szó, a tüskéiket minden nap éreztük, de gyanútlan pillanataikban azt láttuk, hogy benne voltak minden játékban, minden programban, mindenki talált minden nap valami hasznosítható élményt, gondolatot - így értékelték a tábort a vezetők. 


Az idei tábor leginkább az egyéni képességek felfedezésére, körvonalazására fókuszált: minden nap előtérbe került egy-egy készség, kiderülhetett a fiatalok számára, hogy miben ügyesek, miben kell még fejlődniük, mi az, ami erősségük lehet később, amikor szakmát, munkát választanak maguknak, írták. 

 

Fotó: ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A hét közepén ismét újabb esőre kell készülni
A jövő hét elején a reggeli ködfoltok feloszlását követően többórás napsütésre lehet számítani, de szerdától ismét változékonyabbá válik az időjárás és többfelé kell esőre készülni. A hét végére azonban ismét csökken a csapadék esélye, a több-kevesebb napsütés mellett a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 20 Celsius-fok körül várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Fokozott ellenőrzés lesz hétfőtől az utakon
A rendőrök 2024. október 7. és október 13. között ismét fokozott közúti ellenőrzéseket tartanak Magyarország közútjain, olvasható a police.hu-n.
Futsal: másodszor is simán vertük az osztrákokat
A magyar válogatott vasárnap 6-2-re múlta felül Ausztria legjobbjait. A Haladás játékosai közül Dróth Zoltán, Rutai Balázs és Vatamaniuc-Bartha Dávid is betalált.
Védd a gyermeket! – szakmai konferenciát tartottak a Városházán
Hogyan lehet felismerni, ha egy gyermek bántalmazást szenved el? Milyen jelekre kell odafigyelni, és gyanú esetén mi a teendő? Ez volt a témája a Védd a gyermeket! című szakmai konferenciának, amit a Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény szervezett a dolgozók számára csütörtökön. Az volt a cél, hogy érzékenyítsék a kisgyermeknevelőket, és egységes gondolkodás alakuljon ki a gyermekbántalmazásról.
Viktória FC: fájó kupabúcsú az Astra ellen
A szombathelyiek végig mezőnyfölényben futballoztak és veszélyesebbek voltak ellenfelüknél, ráadásul két ízben is a kapufát találták el, a gólokat azonban az üllőiek szereztek és 2-0-s győzelmükkel a következő körbe jutottak.