„Végre valami, amit nem hagytam félbe” – Négy fogvatartott érettségizett Szombathelyen

A tudósítás szerint "Ahogy arról májusban beszámoltunk, a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben a Dunavecsei Református Kollégium szervezésében, Nagy Júlia c. bv. őrnagy, reintegrációs tiszt segítségével négy fogvatartott készült az érettségi vizsgákra. Miután mind a négy elítélt sikerrel vette az írásbeli megmérettetés akadályait, június 26-án reggel megkezdhették a szóbeli vizsgát.

Gelle Krisztiánnal a feleletei után beszélgettünk. A legjobban a német vizsgától tartott, de mint mondta, szerencséjére viszonylag könnyű tételt húzott: a legjobb barátjáról kellett beszélnie. A magyar irodalom tétellel könnyebben megbirkózott, Kertész Imre Sorstalanság című regényét ugyanis a közelmúltban olvasta. Következett a történelem: Magyarország részvétele a második világháborúban, majd a földrajz Kína gazdaságával. Krisztián a feleletek után úgy érezte, jól teljesített, az eredményre azonban – három társával együtt - még egy napot várnia kellett. Másnap aztán kiderült: mindegyiküknek sikerült a vizsga. Krisztián történelemből és földrajzból jó, magyar nyelv és irodalomból, matematikából és történelemből közepes, német nyelvből pedig elégséges eredménnyel zárta középfokú tanulmányait.

Nem csak ő volt elégedett: a vizsgabizottság elnöke, dr. Tóthné Bozi Edit is dicsérte a fogvatartottakat. Az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára rutinos vizsgabizottsági elnök, ám börtönben most először látta el ezt a feladatot. Örömmel és persze némi kíváncsisággal vállalta a felkérést, és mint mondta, szép élményekkel lép majd ki az intézet kapuján. A fogvatartottak ugyanis rendkívül tisztelettudóan, jó értelemben vett alázattal álltak a vizsgabizottság elé. Kiemelte, hogy bár – mint minden vizsgán – itt is adódtak nehéz pillanatok, jó volt látni, hogy a négy elítélt egyikének sem jutott eszébe egyetlen pillanatra sem, hogy feladja. Vizsgáztató kollégáival együtt úgy érezték: a fogvatartottak valóban lehetőségként értékelték, hogy tanulhattak, a felkészítésben őket segítő pedagógusok pedig egy fontos kapcsot jelentettek számukra a külvilággal.

A sikeres érettségi vizsgát tett elítéltek csak egy rövid időre kapták kézhez a bizonyítványukat, azt ugyanis – az előírások értelmében – az intézetben letétbe helyezik, és a többi okmányukkal együtt szabadulásuk után kapják meg újra. Az alatt a néhány perc alatt azonban, amíg a keménytáblás okiratot maguknál tarthatták, sokféle gondolat járhatott a fejükben. Egyikük könnyes szemmel sóhajtott fel: „Végre valami, amit nem hagytam félbe!”