Visszatérhetnek a nézők a szabadtéri sportrendezvényekre
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet úgy fogalmaz, hogy amennyiben a rendezvény szervezője biztosítja a járvány miatti egészségügyi óvintézkedéseket, a helyszínen való tartózkodás megengedett, azaz a sporteseményeken lehetnek nézők.
A rendelet értelmében olyan események esetében beszélhetünk szabadtéri programról, amely teljes időtartamában minden oldalról fallal körülhatárolt, fedett épületen kívül zajlik, vagy amely során a nézőket az időjárás miatt sátorral védik (például cirkuszsátor), illetve azok is, amelyeknél a rendezvény céljából épített fallal körülhatárolt, fedetlen vagy részben fedett létesítményben zajlanak (például stadion, uszoda, szabadtéri színpad, szabadtéri mozi).
A rendelet sportrendezvényekre vonatkozó határozatai:
4 . Kulturális és sportrendezvények látogatására vonatkozó közös szabályok
4.§ (1) Ha a szabadtéri rendezvény nézőterén ülőhelyek kerültek kialakításra, akkor a nézők – a páholyok kivételével –
a) csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között három ülőhelyet üresen kell hagyni, és
b) a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el,
azzal, hogy az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint legalább 1,5 méteres
távolságot (a továbbiakban: védőtávolság) kell biztosítani.
(2) A szabadtéri rendezvény során a nézők – a nézőtéren kialakított ülőhelyeken kívül – a védőtávolságot kötelesek egymástól megtartani, különösen
a) a páholyokban,
b) a szabadtéri rendezvény szünetében,
c) a szabadtéri rendezvény létesítményének területén, illetve a szabadtéri rendezvény helyszínén található vendéglátó üzletben, valamint
d) az olyan szabadtéri rendezvényen, amely helyszínén ülőhelyek nem kerültek kialakításra.
(3) Az e rendelet szerinti védelmi intézkedések betartásához szükséges feltételek biztosítása a szervező felelőssége.
(4) A szervező gondoskodik a szabadtéri rendezvény azon látogatójának szabadtéri rendezvény helyszínéről történő
eltávolításáról, aki e rendelet szerinti védelmi intézkedéseket megszegi.
A nemrég újrainduló labdarúgó NB I és a Magyar Kupa meccsei egyelőre zárt kapusak, de a rendelet a megjelenést követő napon, azaz május 28-án életbe lép, így elképzelhető, hogy a következő mérkőzéseken már jelen lehetnek a nézők a stadionokban. Erről a Magyar Labdarúgó Szövetség dönt a későbbiekben.
A teljes rendelet az alábbi linken olvasható
Fotó: Mészáros D. Zsolt
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.