km/óra
  2025.01.30., csütörtök  •  Martina, Gerda napja
Zöldhullámra számított a Suzuki vezetője, kanyarodó Fiat oldalába hajtott Szombathelyen

Zöldhullámra számított a Suzuki vezetője, kanyarodó Fiat oldalába hajtott Szombathelyen

A belváros felé tartó személyautó vezetője tapasztalatból tudta, hogy zöldhullámon haladhat át az érintett útszakaszon, ez a vélelmezett tudás azonban most hamisnak bizonyult és balesetet eredményezett.

 

Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt kedden este Szombathelyen, a Szent Márton utca és a Vörösmarty Mihály utca kereszteződésében, írja a 112Press. A belváros irányába tartott a Szent Márton utcán egy Suzuki személygépkocsi. A Vörösmarty Mihály utca kereszteződésénél a jármű belehajtott egy szemből érkező és balra kanyarodó Fiat személyautó oldalába, ami ettől megpördült.


A Fiatot vezető fiatal nő a kérdésükre elmondta, hogy biztos benne, hogy zöld jelzésnél hajtott be a kereszteződésbe. A Suzukit vezető középkorú asszony viszont azt mondta, hogy nem tudja megmondani, milyen színű volt a jelzőlámpa és ennek megfelelően el is ismerte a felelősségét a balesetért.


- Nagyon sokszor járok erre és megszoktam, hogy zöldhullámon tudok haladni. Bevallom, hogy most nem néztem a lámpára. Elhiszem, hogy a másik sofőr zöldön jött át, főleg, mert utána is jött egy másik autó. Amikor feleszméltem beletapostam a fékbe, de már nem tudtam elkerülni a balesetet. Nagyon sajnálom a történteket. Hibáztam. Ez az első és remélhetőleg az utolsó balesetem - válaszolt kérdésükre a Suzuki vezetője.


A helyszíni szemle ideje alatt a rendőrség lezárta az érintett sávot. Kisebb torlódás alakult ki.

 

Fotó: Tánczos Mihály/112Press
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 1. szám - 2025.01.24.
Savaria Fórum 34. évfolyam 1. szám - 2025.01.24.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Kiégett éjjel egy motorszerelő műhely Csepregen
Bükön motorszerelő műhely teljes terjedelmében égett, benne a javításra váró motorkerékpárokkal, robogókkal, fűnyírótraktorra, olvasható a Csepregi Önkormányzati Tűzoltóság Facebook-oldalán.
Összeütközött egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter Washington közelében a Potomac folyó felett
A légitársaság közlése szerint 60 utas és 4 fős legénység tartózkodott az utasszállító repülőgépen, amely Washingtonban a Potomac folyó felett összeütközött a három embert szállító katonai helikopterrel szerda este.
Magyar elkövetőket üldöztek bolti lopás miatt Ausztriában
Egy oberwarti (felsőőri) szupermarketlánc fiókvezetője vette észre, amint egy férfi több mint 1000 euró értékű árut segít ellopni. A fiókvezető azonnal riasztotta a rendőrséget. A feltételezett tolvajok elmenekültek, olvasható a burgenland.orf.at cikkében.
Szombattól változik a buszközlekedés Szombathelyen
Február 1-től változik a Blaguss menetrendje. A módosítás oka elsősorban a költséghatékonyság növelése, ugyanakkor új területek is elérhetővé válnak helyi járattal. Bővítették a csatlakozási pontokat, és az iskolások utazását is igyekszik megkönnyíteni a szolgáltató. Módosul a körjáratok útvonala, egyes buszok meghosszabbított útvonalon közlekednek, mások megszűnnek, de régi-új vonal is lesz. Drágulnak a jegyek és bérletek.
Kitette a kezét a biciklis, majd azonnal nekikanyarodott a mellette elhaladó Suzukinak
A visszapillantó tükör elérte az idős férfit, aki elesett és beverte a fejét. A mentők kórházba szállították.