km/óra
  2024.10.05., szombat  •  Aurél napja
A falakon túl, szabadon – Fonyód-Bélatelepen táboroztak a Neumann iskolások

A falakon túl, szabadon – Fonyód-Bélatelepen táboroztak a Neumann iskolások

A Szombathelyi Neumann János Általános Iskola 2024. június 23. és 30. között Fonyód-Bélatelepen táborozhatott. Az egyhetes időszakot Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata finanszírozta. Az iskolából 4 felnőtt, továbbá 20 ötödikes és hatodikos gyermek vehetett részt a táborozáson.

Az iskolából többségében olyan gyermeket választottunk ki, akik az iskola falain belül kevésbé tudják megmutatni azt az oldalukat, amit igazán csak Bélatelepen láttunk. 
A táborozás alatt a diákokkal sok élményben volt részünk. Megnéztük Fonyódot, hajókáztunk, illetve Balatonbogláron a látnivalókon túl a bobozás fortélyait is elsajátítottuk. 

Érdekes módon nemcsak ezeken a programokon oldódtak fel a gyerekek, hanem a naplementében való sétáláson a Balaton partján, az ebéd utáni relaxációk során, csapatépítő feladatokban, a rengeteg beszélgetésben, melyeket vagy külön-külön vagy beszélgetőkörben valósítottunk meg. A diskurzusok alatt sok olyan dolog kiderült, ami bizony sokuknál akár több éven át a felszín alatt bujkált, ugyanakkor megoldásra vár a következő tanévtől.

Fontos megemlíteni, hogy az étterem – ahol étkeztünk – különös figyelmet fordított ránk. Bármit kérhettünk ebédre, sőt, a bevásárlásban is segédkeztek.

A tábor elején megbeszéltük a gyerekekkel, hogy nem használhatják napközben a telefonjukat, csak reggel és este kaptak 20-20 percet, hogy a szüleikkel tudjanak beszélni. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy kiszabaduljanak az online-tér fogságából, s tudjanak nyitni egymás felé is. Ennek jótékony hatását egy diák így fogalmazta meg a tábor végén: „Ez a tábor megtanított arra, hogy telefon nélkül is van élet.” 

A tábor végére már annyira összeszoktak a gyerekek egymással és a tanáraikkal, hogy egy tanuló ezt mondta: „Ez egy igazi banda família!”. Majd egy lány hozzátette: „Ezentúl minden évben el kell ide jönnünk a tanárokkal!”.

Az utolsó estére kissé mindenki elérzékenyült, hiszen tényleg jól éreztük magunkat, s a fiatalok ritkán élhetnek meg ilyen erejű közösségi összefogást. Ezért fontos kiemelni, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben rendkívül fontosak ezek a kötetlen programok, a beszélgetések, az olyan kirándulás, táborozás, amely lehetővé teszi a gyerekek kiszabadulását a „mókuskerékből” , s segíti egymás megismerését, elfogadását.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a városi önkormányzatnak és a SZOVA Zrt.-nek, hogy egy életre szóló, élményben gazdag hetet adtak ajándékba nekünk.

 

Mihajliv Renáta 
(az iskola egyik tanára, táboroztató)

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Fekete pont: bukott (iskola) rendszer
Tétlenül szemléljük, ahogyan az iskolarendszer szétmállik. Generációk sora méltatlan körülmények között cseperedik. Az eredendő tisztaságot, őszinteséget, kíváncsiságot felőrli a képmutatás, a hazugság, a kollaboráció. Erről szól a Fekete pont című új magyar film.
Az EU-s tagállamok megszavazták a Kínában gyártott elektromos autókra kivetendő büntetővámot
Az európai uniós tagállamok többsége megszavazta a Kínában gyártott elektromos autók behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vámok kivetéséről szóló javaslatot pénteken, jelentette be az Európai Bizottság.
Idősek világnapja: fontos a közösen eltöltött idő
Október 1-je az idősek világnapja. Ebből az alkalomból tartottak ünnepséget csütörtökön a Savaria moziban. A város és a nyugdíjas szövetség közös rendezésében megtartott eseményen kitüntetéseket adtak át az idősekért végzett önkéntes munka elismeréseként. A díjak átadása után a műsorral szórakoztatták a résztvevőket.
450-500 forintos euró következik abból, amit Orbán Viktor belengetett
A Portfolió gazdasági szakportál számításai szerint a miniszterelnök által 2026-27-re célul tűzött 1 millió forintos átlagbér és 1000 eurós minimálbér matematikailag csak úgy jöhet ki, ha addigra jelentősen gyengül a forint. 
Túl a selejtezőkön a torna Waberer's Torna Challenge Világkupán
Pénteken délután a selejtezőkkel kezdődött meg a 30 ország tornászait felvonultató Waberer's Torna Challenge Világkupa, ami vasárnapig tart a szombathelyi Schaeffler Arena Savariában. A magyarok tíz döntős helyet szereztek.