
Vas vármegyében bujkálhat a szexuális erőszak miatt körözött férfi
A szarvasi születésű férfit a hatóságok jelenleg is keresik, feltételezések szerint Vas vármegye területén rejtőzhet. Eltűnésekor viselt ruházata: sötétkék melegítőnadrág, szürke kabát, valamint baseball sapka.
Aki bármilyen információval rendelkezik a férfi hollétéről, kérik, hogy haladéktalanul értesítse a rendőrséget, írja a hírről beszámoló 112Press.hu.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Csapó János Istvánt felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-92-504-300-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.