Árkon-bokron Albániában: botanikusok paradicsomáról meséltek a Világjárók sorozatban

A világjárós előadásokon mindig telt ház van, jegyezte meg csodálkozásomat látva egy mellettem álló hölgy (és ezt Geosits Judit az AGORA programfelelőse is megerősítette), halkan azt is hozzátéve: ha már el nem jut az országba, legalább itt hiteles embertől látja és hallja, milyen lenne.

Valóban, az előadótól, dr. Barina Zoltántól kevesen ismerhetik jobban Albánia flóráját, a Magyar Természettudományi Múzeum botanikus-kutatója ugyanis 2004-23 között 65 túrán járt az országban, ezeken az utakon összesen 579 napot töltött ott - ez másfél év - , 55 botanikus, biológus, mikológus (gombász), zoológus, rovarász, agrármérnök, ökológus kolléga és barát társaságában.

Dr. Barina Zoltán botanikus-kutató hozta el Albániát Szombathelyre Fotó: EWTN Katolikus Televízió

Legtöbbször a hegyekben, sátorban éjszakázva. Nomád körülmények között  járták be keresztül-kasul a sasok földjét - leginkább az akkor még érintetlennek számító északi részt, de eljutottak azért délre is - , és személyes albániai élményeiket, vicces, olvasmányos, élvezetes stílusban meg is írták egy közös sztori könyvben, ami az Árkon-bokron Albániában címet kapta - ezt emelte át Barina Zoltán előadása címeként is. 

Endemizmus - az vajon mi?

Hogy mit keres egy magyar kutató az albán hegyekben, arra nagyon egyszerű a válasz: növényeket, állatokat, újdonságokat, úgynevezett endemizmusokat, olyan fajokat, amelyek csak egy meghatározott területen (mondjuk Albániában) fordulnak elő, másutt sehol. A Balkán magyar botanikai, zoológiai, geológiai feltérképezése egyébként nem újkeletű, már az első világháborút megelőzően, és később is dolgoztak kutatók a térségben, Csiky Ernő, vagy Jávorka Sándor neve ma is ismert a botanikus szakma előtt, az erdélyi származású báró Nopcsa Ferenc paleontológus, geológus, albanológus, hírszerző nevét pedig mi tesszük hozzá - a kalandor (ön)jelölt is volt az albán trónra. 

Az ország egyébként jó 500 évig a Török Birodalom része volt, függetlenségét csak 1912-ben nyerte el, pedig fenték rá a fogukat az Osztrák-Magyar Monarchia mellett, az olaszok és a franciák is. A második világháborúban olasz-német megszállás alá került, és az egyedüli volt a kontinensen, amit saját partizánjai szabadítottak fel, nem a szövetségesek, vagy a Szovjetunió. Ám ennek is meglett az ára, a partizánból lett diktátor Enver Hodzsa példátlan önkényuralmi rendszert épített ki az '50-es évektől, nem csak a Nyugattól, de a korábbi szövetséges jugoszlávoktól, szovjetektől és kínaiktól is elszigetelve az országot, az ateizmust téve meg legfőbb "vallásnak", betonbunkerekkel teleszórva (173.000 darab van belőlük máig is) az országot.

Bunkerekkel szinte bárhol lehet találkozni Albániában

A félfeudális társadalmi szerkezet még húsz évvel ezelőtt is tetten érhető volt, tudtuk meg az előadótól, aki egy albán barátját idézte, aki magyarországi látogatásakor nem értette, hogy miért nevezik itthon falunak azt a települést, ahol bolt van, állat viszont alig. Albániában a falu azt jelenti, hogy mezőgazdaságból, állattartásból élnek az emberek, akik azt fogyasztják, amit megtermelnek, és maximum egy kocsma működik közösségi térként, ahol a férfiak beszélgethetnek, italozhatnak, dominózhatnak.  

40.000 növényfaj

De a kocsmából gyorsan vissza a növényekhez, állatokhoz: a Nyugat-Balkánt magyar zoológusok már korábban végig járták, a Magyar Természettudományi Múzeumban gazdag gyűjtemény - köztük sok új faj, ritkaságok -  áll erről a régióról rendelkezésre, ez is inspirálta Barina Zoltánt kutatómunkája megkezdésében. Az országban közel 40.000 növényfajt tartanak nyilván. Már az első úton találtak olyan növényeket, amelyeket addig soha, senki nem látott Albániában, mint például a szerpentin területeken előforduló, élősködő vajvirág vagy több tavaszi gumós növény, illetve pillangós virágúak is. Ahhoz, hogy pontosan megállapíthassák, melyek az újdonságok, először is fel kellett térképezniük a herbáriumokat Európa-szerte, Bulgáriától Németországon keresztül Franciaországig, ahol eddig is nyilvántartották Albánia növényvilágát. Nagyon sokféle orchidea van jelen az országban, kockás liliomok, többtucat krókusz, páfrány, bangó fordul elő, csak a megfelelő helyen és időben kell keresni, mesélte a kutató, azt is hozzátéve: ha a szakember lekésik a növény virágzásáról, sokkal nehezebb azt megtalálnia. A vidéki albánok amúgy igen jól ismerik saját növényeiket, például 50-100 féléből készítenek teát. 

A dél-albán klíma olyan, mint Budapesté

Nem csak a növényvilág, de Albánia geográfiája is gazdag és változatos: homokdűnék, víz alatti és feletti homokkősziklák, az ország déli részén pedig mészkő hegységek formálják a tájat, az albán riviérán például a Mali Lunxhëri 2000 méter magas hegyvonulata közvetlenül a tengerből emelkedik ki. A déli részről tiszta időben a ragyogó kék Jón-tengeren keresztül ellátni Korfura, és az olasz csizma sarkáig is.

Homokkő partfal az észak-albán tengerparton

A tengerpartoktól távolodva az egykor mocsaras részek lecsapolása után művelt területek jönnek, ide épült az albán városok többsége is. A domborzaton felfelé haladva az ősidők óta használt tájon erős a talajerózió, a gyorsan lefolyó vizet kiterjedt olajfaligetekkel is igyekeznek megfogni, a feldolgozott olajbogyó egyébként az albánok egyik fő exportcikke. Efelett már a magas albán hegyvidék következik, jellemzően mészkőből, 2000 méter fölötti csúcsokkal, de a legmagasabbak 2600 méter fölé is emelkednek, ilyenek az Észak-Albán Alpok hegyei, vagy a Korcai-medence vidéke. Szinte minden egyes mészkőhegységnek van egy-egy saját endemizmusa - ettől is izgalmas kutató szempontból, bár a minták begyűjtése a sziklákon nem volt könnyű. (A növények préselése és a leletek dokumentálása a túrákon estére maradt.) A mészkőhöz nagyon hasonló, szintén fehér kőzet a tengeri keletkezésű, magas sótartalmú evaporit, ennek nagyon más a flórája, mint színrokonának. Jelen van a Balkánon az úgynevezett szerpentin kőzet is, ilyet Magyarországon egyedül a Vashegy-csoport nyugati felén találhatunk. A hegyekben 2-3000 milliméter csapadék is lehullhat évente, ettől teljesen más a növényzet, mint az ország alacsonyabban fekvő mediterrán területein. Érdekes és meglepő, de az egyre aszályosabb a Dél-Albánia klímája nagyon hasonló Budapest éghajlatához.    

Vérbosszún túl, beruházások előtt

Ami az állatvilágot illeti, a hegyekben máig jellemző a pásztorkodás, birkák, tehenek, kecskék, málhahordó szamarak, öszvérek bármikor felbukkanhatnak, figyelmeztetett Barina Zoltán, a haszonállatok mellett a vadon élők közül viperákkal, barnamedvékkel többször is találkoztak a magyar kutatók.

Az úton bármikor szembe jöhet egy lovas, öszvéres albán

Az észak-albán hegyekben az ablak nélküli, mindössze lőrésnyílásnyi kitekintővel rendelkező kőházak, az úgynevezett kullák máig állnak, a vérbosszú (albánul: Kanun) intézményére emlékeztetve - ha egy család férfi tagja érintett volt egy másikkal történő viszályban, ilyen kullában élt a falu szélén, várva, hogy ő lövi le az ellenséget, vagy az őt.

És ha már a házak: a tengerparti részeken óriási építkezések zajlanak, az ország kezdi felismerni a turizmusban rejlő potenciált - épül gyorsvasút a tiranai reptér és Durres között, és új vasútvonal Durres-Pogradec között, az utóbbi Észak-Macedóniához, Szkopjéhoz biztosít majd csatlakozást. A Blue Corridor autópálya projekt pedig a dél-albániai Fiert kapcsolja majd össze az északi Milot-tal 2030-ig 2x3 sávon - amíg Tiranából eddig autóval 3-4 óra volt eljutni az Albán-Alpokhoz, addig három év múlva ez maximum másfél órás út lesz, és ha a montenegróiak is megépítik a vállalt szakaszukat, Horvátországból autóval végig sztrádán lehet majd lecsorogni az albán-görög határig. 

Az ország érezhetően nagy infrastrukturális fejlesztésbe kezdett, már nem ugyanaz, mint húsz éve volt, jegyezte meg Barina Zoltán, aki reméli, a tömegturizmus nem teszi teljesen tönkre a rendkívül gazdag, és a korábbi elszigeteltségének köszönhetően fennmaradt természeti értékeket. 
 

Szöveg: Falussy Péter

Fotók: Berta Norbert