11.2
  
3.23
km/óra
  2025.04.14., hétfő  •  Tibor napja
Az Akacs Mihály utcában már folynak a felújítási munkálatok

Az Akacs Mihály utcában már folynak a felújítási munkálatok

Bruttó 40 millió forintból újul meg az Akacs Mihály utca Szűrcsapó és Hargita utca közötti szakasza. A munkálatok jelenleg is zajlanak, a kivitelező egy hónap múlva végezhet a munkával.

Ráfért már a felújítás az Akacs Mihály utca Szűrcsapó és Hargita utca közötti szakaszára. A lakók régi vágya valósul meg ezzel, mondta Horváth Soma alpolgármester az SZTV-nek. Hozzátette, elvégezték már a szegélyezést és beépítették az új vízelvezetést. 6 vízelvezető aknát építenek be, és ami további jó hír, hogy ahol a lakók korábban felújították a kapubejárókat, a munkák után a kivitelező rendbe fogja tenni. Ezt kérték a kooperációkon is és sikerrel jártak. 

Az önkormányzat idén saját forrásból, 800 millió forintból újítja fel a rossz állapotban lévő utakat. Az Akacs Mihály utcának ezen szakaszát is ennek a keretében, bruttó 40 millió forintból teszik rendbe. A munkálatok a Hargita és az Akacs Mihály utca kereszteződésében folytatódnak, itt megújul a burkolat. A felújítással a kivitelező legkésőbb május 4-éig végezhet.

Forrás: SZTV

kapcsolódó cikkek
800 millió forintból újulhatnak meg idén Szombathely útjai
800 millió forintból újulhatnak meg idén Szombathely útjai
Nagyszabású útfelújítási programba fog ismét a városvezetés Szombathelyen, erről beszélt közösségi oldalára feltöltött videójában dr. Nemény András polgármester.
Megújul az Akacs Mihály utca
Megújul az Akacs Mihály utca
Március 25-én városi forrásból elkezdődik az Akacs Mihály utca Hargita és Szűrcsapó utcák közti szakaszának felújítása, érintve a Hargita és Akacs Mihály utcák kereszteződését is.
Helyzetjelentés a Szűrcsapó utcai parkolóépítésről és az Akacs Mihály utca felújításáról
Helyzetjelentés a Szűrcsapó utcai parkolóépítésről és az Akacs Mihály utca felújításáról
Friss információkat osztott meg Horváth Soma alpolgármester a fejlesztésekkel kapcsolatban.

Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
legolvasottabbak
Spartan Race 2025 Szombathely: mutatjuk a programot és az útlezárásokat
Jövő szombaton (április 12-én) ismét a Spartan Race a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozatának helyszíne lesz Szombathely. 30 országból 3500 versenyző érkezik a városba, az esemény lebonyolítása útlezárásokkal is jár.
Itt mérik a rendőrök a sebességet a Speedmarathon során
Április 9-én 6 órától 24 órán keresztül az összes traffipax élesben üzemel a vármegyénkben, sőt az egész országban, olvasható a Vas vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Sokk: alkalmazottainak felét elbocsátja a burgenlandi gyár
Az alkalmazottainak több mint felét, körülbelül 225 emberT bocsát el ősztől A Hella Fahrzeugteile Austria GmbH a grosspetersdorfi (Nagyszentmihály) gyára, jelentette be a cég csütörtökön. Az üzemben szép számmal dolgoznak magyarok is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
7-8. évfolyamos tanulók versengtek történelemből
7-8. évfolyamos tanulók vettek részt a XXXII. Országos Történelem Tanulmányi Verseny döntőjén, melyet a Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban tartottak, derül ki a központ sajtóanyagából.
Vármegyei I. osztály: két hazai győzelem a vasárnapi nap mérlege
A Csepreg a Rábapatyot, a Szarvaskend a Vépet felülmúlva tartotta otthon a bajnoki pontokat.
A tökéletes húsvéti sonka nyomában: a hagyományos, lassan pácolt termékeket keresik a magyarok
Hagyományos, lassú pácolású, harmonikus fűszerezésű, füstölt és nem rágós. A magyarok szerint ezek a legfontosabb ismertetőjelei a tökéletes húsvéti sonkának – derült ki a Békebeli termékeket gyártó Pick megbízásából készített friss reprezentatív kutatásból. Azt is megtudtuk, mi alapján választanak az ünnepre sonkát a magyarok, mennyire népszerűek a hagyományos húsvéti ételek és megmutatjuk, hogyan kell megfőzni a húsvéti sonkát.
Bahreini Nagydíj: Piastri rajt-cél győzelmet aratott Szahírban
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjon Szahírban.
Változékony idő várható a jövő héten, de Húsvétvasárnap már ismét kisüt a nap
A jövő hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban. Pénteken ismét felhősebb idő várható, de a hét végén már általában gomolyfelhős, napos időre kell készülni, Húsvétvasárnap 18-24 Celsius-fok várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.