10.2
  
3.23
km/óra
  2025.04.14., hétfő  •  Tibor napja
„Az aradi vértanúk példája világítótoronyként áll előttünk”

„Az aradi vértanúk példája világítótoronyként áll előttünk”

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata péntek délután a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban tartott megemlékezést az aradi vértanúk mártírhalálának 174. évfordulója alkalmából. Az iskola aradi emlékfala előtt Szuhai Viktor tanácsnok mondott beszédet. A rendezvényen részt vett - többek között - dr. Nemény András polgármester, valamint Balassa Péter (Jobbik – Konzervatívok) országgyűlési képviselő is.

Reggel a Batthyány-szobornál koszorúzással indult programsorozat. Délután a gimnáziumban gyűltek össze a megemlékezők. Négy órától a Premontrei diákjai adtak elő műsort az aradi vértanúkra emlékezve.

- Emlékezünk a 13 aradi vértanúra és az első független magyar kormány miniszterelnökére, akik 174 évvel ezelőtt együtt léptek fel az elnyomás és az igazságtalanság ellen, és láttak neki az összeomló forradalmi eszmék újraélesztésének. És fejet is hajtunk előttük, ugyanis ők 1849-ben hűségüket és hazaszeretetüket az utolsó pillanatig megtartották és életüket adták a hazáért, a hazánkért, Magyarországért – kezdte megemlékező beszédét Szuhai Viktor, aki így folytatta.

- Nem feledjük és emlékezünk arra is, hogy az aradi vértanúk nem hagyták, hogy a szabadság és az igazság eszméi elhalványuljanak; az elnyomás elleni küzdelmet áldozataikkal és önfeláldozásukkal erősítették meg. A bátorságuk, elszántságuk és a hazaszeretetük nemcsak példaértékű, hanem mindannyiunk számára útmutatóként kell szolgálnia. Hisz a mai nap - így 174 év után is - egyaránt emlékeztet bennünket a múltra, és inspirál minket arra, hogy az aradi vértanúk példáját, eszméjét és hitvallását követve mi is folytassuk az örök küzdelmet az igazságunkért és szabadságunk megtartásáért. Úgy hiszem, hogy az aradi vértanúk nemcsak az akkori idők hős szabadságharcosai voltak, hanem életükkel és mártírhalálukkal örök példaképekké is váltak a jövő generációja, azaz a mi számunkra is. A meghozott áldozataik és elszántságuk a szabadság és az igazság ügyének örök emléke lett, és ez az emlék soha nem fog elhalványulni – hangsúlyozta a tanácsnok.

- Bizonyára sokan tudják, hogy fennmaradtak azok a mondatok, melyeket az aradi vértanúk mondtak kivégzésük előtt. Én most kettőt emelnék ki. A feljegyzések szerint Aulich Lajos honvéd vezérőrnagy, hadügyminiszter a halála előtt ezt mondta: „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.” Dessewffy Arisztid tábornok pedig élete utolsó perceit így zárta, 174 évvel ezelőtt: „Tegnap hősök kellettek, ma mártírok... így parancsolja ezt hazám szolgálata.” Hazaszeretettel átitatott hősök mondatai ezek, akikre ma mártírként emlékezünk. Tudták a sorsukat, értették a jelenüket és felkészítették a nemzetet a jövőre is. Ebben a jövőben az aradi vértanúk példája világítótoronyként áll előttünk, amely azokat az értékeket világítja meg, melyekért ők küzdöttek. Az önfeláldozás, a hazaszeretet és a szabadság iránti vágy ugyanis nem válogat időben vagy térben: mindnyájunk felelőssége, hogy ezen értékekre együtt és közösen vigyázzunk. Hajtsunk fejet, emlékezzünk és ünnepeljük azokat a hősöket, akik életüket adták Magyarország szabadságáért. Ezen eszmék szellemében emlékezzünk az aradi hősökre 2023-ban és a jövőben is – zárta szavait Szuhai Viktor.

A koszorúzás után a rendezvény gróf Batthyány Lajos emléktáblájánál folytatódott kulturális műsorral.

A Zrínyi iskola mellett mécsest gyújtottak az emlékezők.

A rendezvényen a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium diákjai, a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola diákjai, valamint a Szombathelyi 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület közreműködött.

Fotók: Nagy Jácint

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
legolvasottabbak
Spartan Race 2025 Szombathely: mutatjuk a programot és az útlezárásokat
Jövő szombaton (április 12-én) ismét a Spartan Race a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozatának helyszíne lesz Szombathely. 30 országból 3500 versenyző érkezik a városba, az esemény lebonyolítása útlezárásokkal is jár.
Itt mérik a rendőrök a sebességet a Speedmarathon során
Április 9-én 6 órától 24 órán keresztül az összes traffipax élesben üzemel a vármegyénkben, sőt az egész országban, olvasható a Vas vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Sokk: alkalmazottainak felét elbocsátja a burgenlandi gyár
Az alkalmazottainak több mint felét, körülbelül 225 emberT bocsát el ősztől A Hella Fahrzeugteile Austria GmbH a grosspetersdorfi (Nagyszentmihály) gyára, jelentette be a cég csütörtökön. Az üzemben szép számmal dolgoznak magyarok is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
7-8. évfolyamos tanulók versengtek történelemből
7-8. évfolyamos tanulók vettek részt a XXXII. Országos Történelem Tanulmányi Verseny döntőjén, melyet a Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban tartottak, derül ki a központ sajtóanyagából.
Vármegyei I. osztály: két hazai győzelem a vasárnapi nap mérlege
A Csepreg a Rábapatyot, a Szarvaskend a Vépet felülmúlva tartotta otthon a bajnoki pontokat.
A tökéletes húsvéti sonka nyomában: a hagyományos, lassan pácolt termékeket keresik a magyarok
Hagyományos, lassú pácolású, harmonikus fűszerezésű, füstölt és nem rágós. A magyarok szerint ezek a legfontosabb ismertetőjelei a tökéletes húsvéti sonkának – derült ki a Békebeli termékeket gyártó Pick megbízásából készített friss reprezentatív kutatásból. Azt is megtudtuk, mi alapján választanak az ünnepre sonkát a magyarok, mennyire népszerűek a hagyományos húsvéti ételek és megmutatjuk, hogyan kell megfőzni a húsvéti sonkát.
Bahreini Nagydíj: Piastri rajt-cél győzelmet aratott Szahírban
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjon Szahírban.
Változékony idő várható a jövő héten, de Húsvétvasárnap már ismét kisüt a nap
A jövő hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban. Pénteken ismét felhősebb idő várható, de a hét végén már általában gomolyfelhős, napos időre kell készülni, Húsvétvasárnap 18-24 Celsius-fok várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.