Bombariadó a Louvre-ban, azonnal evakuálták az épületet
A tudósítás szerint: "A Louvre múzeumot szombaton „biztonsági okokból” kiürítették és bezárták, miután „fenyegető veszélyre figyelmeztető üzenetet” kaptak – közölte a France Télévisions.
A rendőrségi tájékoztatás szerint szombat délig összesen 15 ezer embert evakuáltak a helyszínről.
Közben a legmagasabb szintű terrorkészültséget vezették be Franciaországban pénteken egy gimnáziumban történt iszlamista késes támadás miatt.
A francia belügyminiszter szerint kétségkívül összefüggés van a közel-keleti események és a halálos áldozatot követelő merénylet között. Az is kiderült, hogy hétfőig mintegy 7000 katonát mozgósít a francia kormányzat.
Miután pénteken egy arrasi gimnáziumban egy iszlamista halálra késelt egy tanárnőt, és másik két embert megsebesített – egyikük életveszélyes állapotban van –, a legmagasabb szintű terrorkészültséget vezették be Franciaországban.
Elisabeth Borne miniszterelnök úgy döntött, hogy a merényleti szükséghelyzet szintjére emeli a Vigipirate nevű terrorellenes készültséget – közölte a kormányfői kabinet az után, hogy biztonsági tanácskozást tartottak az Élysée-palotában Emmanuel Macron köztársasági elnök, a miniszterelnök és a kormány több tagja részvételével."
(Fotó: wikipédia)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.