km/óra
  2025.01.31., péntek  •  Marcella napja
Bokor Zsolt a Haladás VSE elnöke

Bokor Zsolt a Haladás VSE elnöke

Egyetlen napirendi pontot kellett megtárgyalniuk a küldötteknek ma este: a többség Bokor Zsoltnak szavazott bizalmat, így ő lesz a Haladás VSE elnöke.

Amint arról január közepén beszámoltunk: széles körű összefogás körvonalazódott a HVSE megmentésére, ebben szerepet vállal a városi önkormányzat, a megye, valamint a sportállamtitkárság is. A legutóbbi küldöttgyűlésen azt a célt fogalmazták meg az érintettek, hogy konszenzusos alapon válasszák meg az új elnököt.

Ma este a tájékoztató után a küldöttek többsége Bokor Zsoltnak szavazott bizalmat.

Az önkormányzatot dr. Czeglédy Csaba, a Haladás ügyeinek polgármesteri megbízottja, valamint Illés Károly, a Felügyelőbizottság tagja képviselte.

A helyzet nem egyszerű, az egyesület anyagi konszolidációjához mintegy 440 millió forintra lenne szükség: ezt az összeget a bérekre és a beszállítói tartozások rendezésére kell fordítani.

Homlok Zsolt a korábbi ígéretével ellentétben nem mondott le 430 millió forintról. A küldöttek - dr. Czeglédy Csaba javaslatára - felszólították az elnökséget, hogy vizsgálja meg ezt a jogi helyzetet, azaz támogatás, vagy kölcsönnek tekinthető a 430 millió forint.

A küldöttek megtiltották az elnökségnek továbbá, hogy az ellenkező döntésig bármilyen jogcímen pénzt utaljanak Homlok Zsoltnak, vagy az érdekeltségébe tartozó cégeknek.  

A mai közgyűlésen is téma volt a Haladás. Dr. Nemény András többször kihangsúlyozta: folyamatosan tartja a kapcsolatot Schmidt Ádám sportügyekért is felelős államtitkárral – közösen kívánják megmenteni a patinás szombathelyi egyesületet.

(Fotó: Nagy Jácint)

kapcsolódó cikkek
Széles körű összefogás körvonalazódik a HVSE megmentésére

Ma este küldöttgyűlést tartottak az egyesületnél: széles körű összefogás körvonalazódik a HVSE megmentésére, ebben szerepet vállal a városi önkormányzat, a megye, valamint a sportállamtitkárság is. A testület január 30-án ül össze legközelebb, akkor jó eséllyel megválasztják az új elnököt is.
HVSE: közösen dolgozik az egyesület megmentésén az államtitkárság és a város

Összefogással igyekeznek megmenteni a csődközeli helyzetben lévő HVSE-t: a szombathelyi egyesület komoly tartozást halmozott fel Homlok Zsolt elnöksége alatt, veszélybe került a további működése is. A város és a sportállamtitkárság közösen keresi a megoldást, két megoldás is körvonalazódik.
Szombathelyi közgyűlés: Schäfer András üzletrészt vásárol a Haladás 1919 Labdarúgó Kft.-ben

Javaslat kerül csütörtökön a képviselők elé a Haladás 1919 Labdarúgó Kft.-t érintő döntésekkel kapcsolatban. Schäfer András üzletrészéről hoznak döntést a képviselők.
Januári közgyűlés izgalmas témákkal
Januári közgyűlés izgalmas témákkal
Részesedést vásárol Schäfer András a Haladás 1919 Labdarúgó Kft.-ből. Közel 75 millió forint behajthatatlan bérletidíj-tartozást enged el a SZOVA. Klímasemlegességet célzó pályázatokon indulna az önkormányzat. 12 napirendi pontot tárgyalnak a képviselők az év első közgyűlésén. A testületi ülésről élőképes közvetítést láthatnak a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán, mi folyamatosan frissülő cikkünkben szövegesen követjük az eseményeket.

Savaria Fórum 34. évfolyam 1. szám - 2025.01.24.

tematikus oldalak