km/óra
  2025.01.30., csütörtök  •  Martina, Gerda napja
Januári közgyűlés izgalmas témákkal

Januári közgyűlés izgalmas témákkal

Részesedést vásárol Schäfer András a Haladás 1919 Labdarúgó Kft.-ből. Közel 75 millió forint behajthatatlan bérletidíj-tartozást enged el a SZOVA. Klímasemlegességet célzó pályázatokon indulna az önkormányzat. 12 napirendi pontot tárgyalnak a képviselők az év első közgyűlésén. A testületi ülésről élőképes közvetítést láthatnak a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán, mi folyamatosan frissülő cikkünkben szövegesen követjük az eseményeket.

 

Itt olvashatja el, hogy mivel foglalkoznak majd a képviselők a mai ülésen, az SZTV élő közvetítését alább követheti, lapunk 10.00 után jelentkezik az első szöveges frissítéssel.

 

 

Napirend előtt 

 

Az év első közgyűlésén dr. Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester köszöntötte a képviselőket. A napirendi pontok tárgyalása előtt megemlékeztek a városatyák Halmosi Zoltánra – a Haladás egykori legendás focistája január elején hunyt el 78 esztendős korában. 


A napirendi pontokat elfogadta a testület. Dr. Nemény András arról beszélt, eseménydús volt a január. Arra emlékeztetett, hogy az októberi, székfoglaló beszédében is kiemelte: sok mindenkivel szeretne a korábbinál jobb viszont ápolni. Megemlítette a Megyei Jogú Városok Szövetségét, valamint a kormányzati szereplőket. Ebben a hónapban sok ilyen egyeztetés történt, járt a polgármester Schmidt Ádám sportügyekért felelős államtitkárnál a Haladással kapcsolatban, de itt járt Lázár János miniszter is – a kabinet tagjával eredményes tárgyalásokat folytatott a város érdekében. 1,5 milliárdos útfelújítás lesz a megyeszékhelyen, a Dolgozók útja, a 11-es Huszár út és a Rumi út lesz érintett, emellett 10 új gyalogátkelőhelyet alakítanak ki kormányzati forrásből. Összesen 2 milliárdos fejlesztés lesz az úthálózatra. Az északi iparterület fejlesztése is kiemelkedő jelentőségű, itt is infrastrukturális fejlesztés várható – akár vasúti logisztikai központ is épülhet itt. Új cégek érkeznek, amelyek új munkahelyeket teremtenek – nő a helyi iparűzési adó. Ez mindenképpen fontos projekt Szombathelynek. Az M87-es és az M86-os is megépül, a kiviteli tervek ez év végéig elkészülnek, így azonnal neki lehet állni majd a kivitelezésnek, amelynek költsége 200 milliárd forint. Az átadás akár 2028-29-re megtörténhet. A Volánnal kapcsolatban dr. Nemény András elmondta: a 2020-21-es elszámolási vitát sikerült rendezni a miniszter jóvoltából. Már meg is kezdte az egyeztetést az önkormányzat a céggel, hamarosan pont kerül az ügy végére. Jó irányban haladtak a tárgyalások, summázta Lázár János szombathelyi látogatásának tapasztalatait a polgármester, kiemelve azt, hogy semmilyen politikai téma nem került szóba az egyeztetésen. Dr. Nemény András megköszönte Ágh Péternek, a szombathelyi származású államtitkárnak az előzetes megbeszéléseket. 


Nagyon nehéz éve lesz a városnak a kormányzati elvonások miatt, folytatta a polgármester. Az állami normatívák nem nőttek, ugyanakkor az infláció emelkedik, így feszes gazdálkodásra lesz szükség. 


Illés Károly (Fidesz) arról beszélt: a Haladás öregfiúk sétányt neveznének el Halmosi Zoltánról, és szobrot is szeretnének állíttatni a legenda emlékére. A sétány a komplexum előtt lenne, a sövénnyel határolt részen a Rohonci úton. Arra kérte a képviselőket, hogy csatlakozzanak a gyűjtéshez. A polgármester azt mondta: le kell tisztázni, hogy pontosan hol legyen közterület elnevezve, más helyszín is szóba jöhet. Ha ez megtörtént, akkor behozzák a kérdést a közgyűlés elé. Dr. Nemény András is támogatja az elképzelést. 


Dr. Czelédy Csaba (független), a szociális bizottság elnöke kiemelte: fontos téma a közterület elnevezése, de jelezte, hogy a Rohonci úton nem lehet sétányt kialakítani, a kerítésen belül viszont megoldható lenne. Arról is beszélt, hogy a jelenlegi Szabó Éva sétányt lehetne halhatatlan szombathelyi sportolókra módosítani. Alapvetőleg viszont azt javasolta, hogy a jegypénztár előtti terület legyen a legendás focistáról elnevezve. A lakhatási problémáról beszélt később a politikus: drasztikusan emelkednek az albérleti díjak, sokan ezt nem tudják kifizetni. A családok szétbomlása miatt gyakran egyedül maradnak anyukák a gyermekeikkel. Az albérleti támogatás összegét kellene megemelni. 420 ezer forintos egy főre jutó jövedelemnél húzták meg a határt a szociális bérlakáshoz jutáshoz. Az albérleti támogatás igénylésénél ez 190 ezer forint. Ezt újra kellene gondolni, hiszen albérleti támogatást könnyebben tud adni a város, mint lakást, jelezte dr. Czeglédy Csaba. 360-an vannak, akik lakást igényelnek jelenleg Szombathelyen, ez nagyon magas szám, zárta szavait a képviselő. 


Dr. László Győző (Éljen Szombathely!) alpolgármester arról beszélt: tudják növelni majd a lakáshoz jutóknak a körét, majd hozzáfűzte: nemcsak az önkormányzat, hanem a lakosság is nehéz helyzetben van a gazdasági környezet miatt. Végül megköszönte dr. Czeglédy Csabának az alapos munkáját.    


Danka Lajos (Mi Hazánk) örvendetesnek nevezte, hogy a kormányzat figyelmet fordít a megyeszékhelyre, külön kiemelte az autópályák építését. A vasúti fejlesztések is hasznosak lesznek az ipari területen, igaz, a 2010-es években már szóba került az elképzelés, ám akkor nem történt semmi. Danka Lajos szerint szükség lenne a körgyűrű bezárására, mert jelenleg nagy a forgalom a belső elkerülőn, fél órás várakozással alsó hangon kell kalkulálni. Ez hihetetlen idő és üzemanyag pazarlás, emelte ki a városatya. Egy húsz éves probléma került ismét az asztalra, reményei szerint most már tarthatatlan a helyzet. Dr. László Győző így reagált: részt vett a miniszterrel történt egyeztetésen, itt most tényleg konkrétumokról tárgyaltak, ezek valóban megvalósulnak. 


Horváth Gábor (Fidesz) arról beszélt: 2022 áprilisában volt ígéret arról, hogy megépül a Szombathely-Kőszeg gyorsforgalmi út. A METRO-körforgalomnál minden napos a dugó, ennek a szakasznak már rég meg kellett volna épülnie. Akkor lesz majd igazán boldog a képviselő, ha valóban megépül az útszakasz. Utána arról beszélt, hogy jó volt hallani, hogy milyen útfejlesztések lesznek Szombathelyen, de további szakaszokat be kellene vonni a felújításba – ezért kell lobbiznia a városvezetésnek. A saját körzetéről is beszélt: Herényben is kellene zebrát kialakítani, mert vannak veszélyes szakaszok. 2021 nyarán egyeztetett a közút igazgatójával, akkor a szakember azt mondta: három helyen is lehetne gyalogátkelőt létesíteni. Később egyetértett dr. Czeglédy Csabával abban a kérdésben, hogy kiemelten kell kezelni a szociális kérdéseket. Megkeresték őt is fogadóóráján, sokan panaszkodtak a lakhatási problémára. A Farkas Károly utcában szükség lenne járdára, ezt meg kellene építeni mielőbb. Dr. László Győző, a körzet képviselője így ragált: ő bízik Lázár János ígéretében, Horváth Gábor viszont kétkedik – ez érdekes szituáció…    

 

Tóth Kálmán (Éljen Szombathely!) bizottsági elnök úgy fogalmazott: van annak egy diszkrét bája, hogy a fideszes képviselő bízik kevésbé a miniszterben, mint a városvezetés. Mint jelezte: sokan vélekednek úgy, mint a városatya: hiszem, ha látom, így kommentálták a körzetében élők a bejelentést. A politikus abban bízik, az év végre befejeződik az autópályák terveztetése. Tóth Kálmán szerint több bizalommal kell lenni a politikusoknak egymás felé, most ő bizakodó, zárta szavait. 


Dr. Nemény András is optimista: a miniszter dönt a forrásról, így minden bizonnyal megvalósulnak ezek a tervek. A Volán-pert egy nappal Lázár János látogatása után felfüggesztették – ez is azt bizonyítja, hogy komoly és eredményes tárgyalás volt. Tárgyaltak, kértek, az ígéretnél pedig sokkal többet kaptunk, konkrét forrásokat, summázta a polgármester a múlt csütörtöki egyeztetés lényegét. Ágh Ernő (Fidesz) arról beszélt, hogy pozitívan kell értékelni a tárgyalás, és bizakodóan tekint a jövőre. Később arról beszélt: sokat utazik, nézi a városokat, figyeli az épületek külső homlokzatának állapotát. Örül, ha egy szombathelyi épület is megszépül: ilyen lehet az MCC által felújítandó Petőfi Sándor utcai ingatlan, de a korábbi SZTK is. Azt javasolta, hogy a SZOVA gondozásában lévő épületek külső homlokzatait is mielőbb tegyék rendbe. Dr. Nemény András egyetértett azzal, hogy szépnek kell lennie a városi ingatlanoknak, ám jelezte, ez is költségvetési tétel. 


Horváth Gábor kért szót ismét. Arról beszélt, hogy Lázár János a sajtótájékoztatón Hende Csabát és Ágh Pétert emelte ki, mint akik lobbiztak a beruházásokért. Utána ismét a nagy forgalomról beszélt a Herény-Kámon városrészen. Az Öntő és a Sági utcában hatalmas a forgalom, tette hozzá. Dr. Nemény András arról szólt, hogy valóban dolgoztak a vasi országgyűlési képviselők, igaz, kellett is nekik, hiszen korábbi ígéreteiket kellett betartaniuk. A polgármester ismét megerősítette: minden városrész fontos számukra. 


Dr. László Győző a forgalomcsillapításról beszélt, az autósok arra mennek, amerre könnyebben tudnak közlekedni, vélekedett az alpolgármester. Ha megépül a külső körgyűrű, lehet tehermentesíteni az említett szakaszokat. 


A polgármester a vitát lezárta, a képviselők elfogadták a napirendi pontot. Illés Károly javaslatát átalakítva fogadták el: a következő közgyűlésen tárgyalnak majd az új, Halmosi Zoltán sétányról. Holy hol alakítják ki, abba az egyeztetésbe bevonják dr. Czeglédy Csabát, a körzet képviselőjét is.

 

Módosítják a költségvetést, a Haladás váltott ki vitát

 

A 2. napirendi pont a költségvetés módosításáról szólt. Dr. Nemény András ismét leszögezte: nagyon nehéz év vár a városra. Illés Károly kért szót. Az iparűzési és az építményadó is magasabb lett, mint a tervezett, ez jó hír, mondta. Átcsoportosítások történtek a büdzsében, 8 millió forintot kap az új, a labdarúgást működtető kft. Arra emlékeztetett, hogy a Haladás VSE-nek 40 millió forintot ígért a város, ez nem történt meg teljesen. Van nullás adóigazolása az egyesületnek, így a fennmaradó 28 millió forintot átutalhatná az önkormányzat. 447 millió forintos többlettel zárta a 2024-es évet a város, ebből lehetne rendezni ezt az összeget, mondta Illés Károly. Dr. Nemény András így reagált: idén 4 milliárd forintot kell befizetnie az önkormányzatnak az államnak. Szerinte nem korrekt az ilyetén hozzáállása a fideszes politikusnak. A Haladásnak már utaltak 12 milliót az egyesületnek, 8 milliót a focicsapatnak. Soha nem szerepelt 40 millió forint támogatásként, sőt, Homlok Zsolt nem is igénylt önkormányzati forrást. A polgármester jelezte: még mindig nem dőlt el, hogy marad-e a HVSE, vagy életbe lép a vészforgatókönyv, és más megoldással mentik meg az egyesületeket. Schmidt Ádámmal folyamatosan tárgyal a városvezetés, ám Homlok Zsoltnak le kellene mondani a követeléseiről – senki nem akar fizetni 450 millió forintot utalni Homlok Zsoltnak. Bár korábban megígérte Homlok Zsolt, hogy lemond a tartozásról, de ezt a mai napig nem tette meg. Ha a sportügyekért felelős államtitkár kéri tőle az egyesület megmentésére szánt összeg átutalását, akkor megteszi. A vészforgatókönyvet egyébként a sportiskola jelenti, amit majd átneveznek adott esetben. Ha megszűnne a Haladás, akkor az elmaradt béreket kifizetik mindenképpen – az önkormányzatnak a jövőre kell koncentrálnia. A mi célunk is az, ha a Haladást sikerülne megmenteni, szögezte le a polgármester. Illés Károly hozzászólását demagógnak nevezte, pillanatnyi politikai haszonszerzésből ismertette módosító javaslatát a fideszes képviselő, tette hozzá dr. Nemény András. 


Illés Károly így reagált: szerinte nem értette, vagy nem akarta megérteni a polgármester, amit mondott. Arról beszélt: tavaly volt egy egyeztetés, amelyen elhangzott, hogy 40 millió forintot kap majd a focicsapat. Ez nem a közgyűlésen történt, hanem külön tárgyaláson. Illés Károly azt mondta: a polgármester a jövőről beszél, ezzel egyetért ő is. Dr. Nemény András azt mondta: 450 milliós követelése van Homlok Zsoltnak, aki erről ígérete ellenére sem mondott le. 


Dr. Czeglédy Csaba, a Haladás-ügyekért felelős polgármesteri megbízott arról beszélt: rendkívül elítélendő módon Homlok Zsolt nem mondott le a követeléséről. Ezek támogatások és nem kölcsönök – jogászokkal együtt jutott erre a politikus, a küldöttgyűlésnek azt javasolja csütörtökön este, hogy ezt rögzítsék. A támogatást pedig nem kell visszafizetni – ez a jogi meggyőződése. A HVSE konszolidációjára addig nem kerülhet sor, amíg megvan a 450 milliós mínusz. A 40 millió forint is szóba került. Az MLSZ 27 millió forintos támogatása nem érkezett meg, mondta a képviselő. A HVSE 48 millió forintot kért a várostól, 8 millió forintot nem fogadott el az önkormányzat az őrzés-védésre. A szövetségtől 27 millió forintot kalkuláltak, ha ez megérkezik, akkor 1 millió forinttal tartozik majd a város az egyesületnek. Dr. Czeglédy Csaba abban bízik, hogy csütörtökön este sikerül új elnököt választania az egyesületnek. 


Dr. Nemény András szerint problémás lehet továbbra is, hogy Homlok Zsolt nem mondott le a 450 millió követelésről. Aggályos, hogy ha a kölcsönt támogatássá nevezik át, attól az még követelés marad, vélekedett a polgármester. Dr. Nemény András azt a javaslatot tette: ha az államtitkár azt javasolja, hogy tegyenek bele plusz 25 millió forintot a tavalyi támogatásba, akkor azt megteszi az önkormányzat. 


Horváth Gábor is szót kért. Kíváncsian várta, hogy a polgármester mennyi pénzt hagy a kasszában. 447 millió forintról van szó. Ami a politikust érdekelte: talált egy tételsort, 2,5 milliárd forintról kérdezte a polgármester, amit lekötött a város az ő olvasatában. Mi lett a pénz banki kamatával? – kérdezte a fideszes városatya. Aztán az út- és hídfelújításokra kérdezett rá a képviselő. Dr. Nemény András Stéger Gábor osztályvezetőnek adta át a szót. A 2.5 milliárdos lekötéssel kapcsolatban elmondta: mivel zuhanni kezdtek a kamatok, így ezért vették ki az összeget a város. 


Putz Attila (Éljen Szombathely!) bizottsági elnök, mint a Haladás 1919. Kft. FEB-elnöke kért szót. Az MLSZ-től érkezendő 27 millió forint bent szerepel az új cég bevételei között, azaz az nem mehet majd a HVSE-hez. Ez a pénz a 2024/25-ös évre vonatkozik. Dr. Czeglédy Csaba így reagált: az MLSZ-nél pattog a labda, a szövetség dönti el, hogy kinek utalja majd a pénzt.   

 

Dr. Nemény András szerint nem egyszerű a Haladás helyzete: Homlok Zsolt nem mond le a követeléséről, a vállalkozó ellen így is komoly eljárás folyik. A polgármester újra kiemelte: kiváló az együttműködés a kormányzat és az önkormányzat között a Hali-ügyében, de a külső tényező, azaz Homlok Zsolt megnehezíti a helyzetet, mert nem mond igazat. 


Putz Attila kért ismét szót: kikérte magának dr. Czeglédy Csaba szavait, mondván, ő figyel a Haladás 1919-nél zajló eseményekre.
Horváth Soma (Éljen Szombathely!) alpolgármester az energiaárakról beszélt, kiemelte, hogy a közvilágítás költsége az elmúlt években nagyon megdrágult. Aztán a kulturális területről is szólt. A színház és a bábszínház működésére komoly összeget kell fordítania az önkormányzatnak. A bérkompenzáció is a várost terheli majd. Jogszabályváltozás történt, új kormányrendelet lépett életbe, amelynek lényege: az ingatlan tulajdonosának kötelezettsége, hogy ház és az út közötti területet gondoznia kell. Két figyelmeztetés után súlyos büntetésre számíthat a lakó. Ezt el kell kerülni, mondta az alpolgármester, de jelezte: már egyeztetnek arról, hogy a nehéz helyzetben élőkön segítsenek. 


Dr. Nemény András abban bízik, hogy nem jelentgetik fel egymást az emberek, ha a szomszéd háza előtt magasabb a fű. Nem célja a városnak a büntetés – szögezte le a polgármester. Akik ténylegesen segítségre szorulnak, nekik mindenképpen segíteni akar az önkormányzat. A színház és a bábszínház működtetése ismét plusz terheket ró a városra, ebben a kérdésben már felvette a kapcsolatot a helyettes államtitkárral a városvezetés. A 447 millió forintos maradványt ennek a tükrében kell értelmezni, vélekedett a polgármester. Úgy jár el a város, ahogy azt a kormányzat elvárja, emelte ki dr. Nemény András. 4,6 milliárd forintos az állami elvonás, ehhez képest kell megvizsgálni a 447 millió forintos tavalyi pénzmaradványt. Búvészmutatvány, ahogy működtetjük a költségvetést, a legnagyobb bűvészmutatvány pedig idén vár ránk, hangsúlyozta a városvezető. 


Dr. Horváth Attila (Éljen Szombathely!), pénzügyekért felelős alpolgármester zárta a vitát. Felelős költségvetést készítettek. Az önkormányzat munkáltató is egyben, azaz fizetnie kell a dolgozókat. Szörnyű, hogy a Haladásnál ez nem történik meg. A kormányzati elvonások hatalmasak, a bérek és a költségek elszálltak. A képviselőkkel majd leülnek, és átbeszélik majd, hogy milyen a valós anyagi helyzete az önkormányzatnak. Mint mondta: a büdzsét alultervezték, mert óvatos a városvezetés, nem akar bizonytalan pénzekkel kalkulálni. Szakmailag korrekt lesz az idei költségvetés, de nagyon nehéz helyzetben van a város. 


A napirendi pontot módosítással fogadta el a testület. 

 

Schäfer Andrásnak megszavazták az üzletrészt

 

Javaslat a Haladás 1919 Labdarúgó Kft.-t érintő döntés meghozatalára – ez volt a 3. napirendi pont címe. Dr. Nemény András köszöntötte Schäfer Pétert, András testvérét: mint ismeretes, decemberben az Union Berlin szombathelyi származású focistája utalt mintegy 15 millió forintot – így menekült meg a Haladás. A polgármester mindenkinek megköszönte a támogatást, aki segítette a csapatot. A kft. áll a lábán, önkormányzati támogatással kalkulálhat, de kellenek további támogatók. Erős jelzés, ha beszáll a Schäfer-család: ez nemcsak anyagi kérdés, sokkal több annál, szögezte le a polgármester. Dr. Nemény András elmondta: van cég, van csapat, de az kieső helyen áll – de van remény is. Egyeztettek az államtitkárral, hogy miként folytatódjon a közös munka. Az üzletrész-értékesítést természetesen támogatják. Putz Attila, a gazdasági társaság FEB-elnöke is megerősítette, támogatják a tulajdonrész-vásárlást, köszönetet mondott érte. A testület megszavazta az előterjesztést, 18 igennel.

 

Díjhátralék és pályzatok

 

Javaslat a SZOVA Nonprofit Zrt. által kezelt önkormányzati tulajdonban lévő bérleményekkel kapcsolatos díjhátralékok számviteli nyilvántartásból történő kivezetésére – ez volt a 4. napirendi pont címe. Ez törvényi kötelezettség, jelezte a polgármester. Vita nem volt, ez is átment a közgyűlésen. 


Az 5. napirendi pont volt a „Javaslat ingatlanokat érintő döntések meghozatalára” – nem volt vita, megszavazva. 


A 6. napirendi pont a pályázati lehetőségekről szólt. Bokányi Adrienn (Éljen Szombathely!) tanácsnok ismertette a részleteket – nemzetközi projektekről van szó, mint ismertette a képviselő. Ami fontos, nincs önerő, azaz csak nyerhet a város. Illés Károly megköszönte a tájékoztatást, volt egy félreértés, de az tisztázódott. 

 

Több mint 2000 bejelentés érkezett tavaly a közterület-felügyelethez

 

A 7. napirendi pont a közterület-felügyelet munkájáról szólt. Kelemen Krisztián (Éljen Szombathely!) tanácsnok kért szót. A közbiztonsági bizottság elnöke az elérteredményeket hangsúlyozta. Kiemelte: 2000 feletti bejelentés érkezett tavaly, ez azt bizonyítja, hogy a szombathelyiek bíznak a közterület-felügyelőkben. Megköszönte a szervezet munkáját. Horváth Soma, mint körzeti képviselő is megköszönte a Közterület-Felügyelet munkáját, és jelezte: február elejétől egyirányú lesz a Dr. Szabolcs Zoltán utca. Dr. Czeglédy Csaba felemás tapasztalatokkal gondol a szervezetre, de annak örül, hogy a Kossuth Lajos 11. megmenekült, jelezte, hogy tartózkodik majd a szavazáskor. Dr. Nemény András elégedett volt a cég munkájával, jó csapatként működött a polgármester álláspontja szerint. Az éves beszámolót elfogadta a testület. 


Önkormányzati rendeletekkel kapcsolatos döntéseket hoztak meg a 8. napirendi pontban. Vita nem volt, elfogadta az előterjesztést a közgyűlés. 


Javaslat előzetes településfejlesztési döntés meghozatalára a településrendezési terv módosítása érdekében – ez volt a 9. napirend címe. Nem volt hozzászólás, átment a napirend. 


A 10. napirendi pont címe ez volt: Javaslat a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Savaria Szimfonikus Zenekar között kötendő közszolgáltatási szerződés jóváhagyására. Gyorsan átment ez is a testületen.


Tájékoztató a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról – a 11. napirendi pont sem hozott extrát, átment vita nélkül.


Jegyzői tájékoztató a Polgármesteri Hivatal törvényességi és hatósági munkájáról, a Hivatal tevékenységéről – ez volt a 12. napirendi pont címe. 11.53-kor szavaztak erről – ezzel rekordot döntve, még délelőtt véget ért a közgyűlés. 


Folytatás februárban. 

 

Fotó: archív

Savaria Fórum 34. évfolyam 1. szám - 2025.01.24.
Savaria Fórum 34. évfolyam 1. szám - 2025.01.24.
tematikus oldalak