Javában zajlanak az államvizsgák az ELTE szombathelyi campusán
Az elmúlt napokban főként a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ hallgatói fejezték be tanulmányaikat, köztük osztatlan tanári képzésben, rövidciklusú tanári mesterképzésben, valamint anglisztika, képi ábrázolás, történelem és földrajz alapszakon végzettek, adta hírül az ELTE SEK közösségi oldala.
Az Informatikai Kar hallgatói közül gépészmérnökök és programtervező informatikusok is sikeresen teljesítették a vizsgákat, köztük több nemzetközi, angol nyelvű gépészmérnöki képzésben részt vevő diák is. A Társadalomtudományi Kar szombathelyi képzésein tanuló hallgatók közül pedig a pénzügy és számvitel, kereskedelem és marketing, valamint gazdálkodási és menedzsment szakosok záróvizsgáztak eredményesen.
A sikeres vizsgázók számára a következő mérföldkő február 15-én érkezik el, amikor az ELTE Savaria Egyetemi Központ Diplomaosztó ünnepségén átvehetik jól megérdemelt diplomájukat.
Borítókép: sikeres záróvizsgát tett gépészmérnök hallgatók Fotó: ELTE SEK
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.