km/óra
  2024.10.22., kedd  •  Előd napja
Az Esztergom nyerte az újoncok rangadóját

Az Esztergom nyerte az újoncok rangadóját

Az NB/I-es női kézibajnokság 6. fordulójában az SZKKA kikapott Esztergomban. A házigazda már az első félidőben elhúzott, a fordulás után pedig tovább tudta növelni előnyét, így magabiztosan nyerte az összecsapást.

Mindkét együttes jól kezdte a szezont: a hazaiak száz százalékos mérleggel a tabella 3. helyéről várták a játéknapot, a vasiak 5 meccsen 7 egységet szereztek – az újoncok rangadót vívtak az NB/I-ben.

De Almeida védésével kezdődött a találkozó, majd több, pontatlanság is becsúszott a játékba mindkét oldalon. A mérkőzés első találatát Szmolek szerezte, amelyre Kovács Anett válaszolt a 4. percben. A vasiak beállósa, Szmolek volt ismét eredményes, majd egy gyors gólváltás után az 6. percben 3-3 állt az eredményjelzőn.

A 8. percben Faragó Lea góljával vezetett először az Esztergom – Bo Rudgaard időt is kért. A folytatásban Hajtai is beköszönt, így a 9. percben 5-3 volt az állás. Tanácstalan volt támadásban a szombathelyi együttes, nem is jöttek a gólok. A 10. percben Kazai egy ötperces gólcsendet tört meg a vendégoldalon (6-4).

Elek Gábor együttese koncentráltabb volt, a 12. percben Szmolek immár a második kétperces büntetését kapta. Az előnyt kihasználta a házigazda, 9-4 után Pődör Rebeka tartotta meccsben a vasiakat (9-5).

A támadásban elképesztő sokat hibázott Bo Rudgaard alakulata, Kovács Anették pedig éltek a lehetőséggel. A játékrész feléhez érve állandósult a 4-5 gólos differencia (11-6). A kapuba Csatlós érkezett, de emberelőnyben ismét eredményes volt az Esztergom. Üres kapuval támadott a szépítésér a vendég gárda, de gólt ebből a szituációból is Kisfaludyék szerezte – nyílt az olló (19. p.: 13-7).

Kulcsárék nem találták a hazai játék ellenszerét, a 22. percben 15-8-nál Bo Rudgaard ismét magához hívta tanítványait. A rövid szünet jót tett, Pődör Blanka emberelőnyben szépített, nem sokkal később viszont testvére hetest rontott – maradt a hat közte (25. p.: 15-9). Megint megfogyatkoztak az esztergomiak, de egyszerűen leblokkoltak a vasiak a támadások befejezésénél.

A Vitézek is egyre többet rontottak támadásban, így az SZKKA megkezdte a felzárkózást. Akijyama talált be, majd a nagy hazai kapkodást Elek Gábor unta meg, a 28. percben 15-10-nél ő kért időt. A házigazda betalált, a mieink elrontottak egy hetest, így a szünetre maradt a hatgólos hazai előny.

A fordulást követően felváltva este a gólok, így nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez a szombathelyi alakulat. Sőt, a 35. percben a meccsen először vezettek már héttel Szucsánszkiék (20-13). A nagy rohanásból az esztergomiak jöttek ki jobban, az időkérés sem segített, a 40. percre el is dőlt a két pont sorsa (23-13). Majdnem nyolc percig nem találtak be a vasiak – ezt pedig könyörtelenül kihasználta Elek Gábor társulata.

A hajrára kissé szétesett a szombathelyiek játéka – folytatás a válogatott szünet után november 2-án, szombaton hazai pályán a sereghajtó MTK ellen.

Esztergomi Vitézek – SZKKA  35-22  (16-10)

SZKKA: De Almeida, Csatlós (kapusok) – Török, Kulcsár 1, Pődör B. 3, Djatevska 2, Varga, Szeberényi, Szmolek 3, Balogh 1, Akijama 1, Kazai 2, Gönczöl, Bujnochová 3, Pődör R. 6. Vezetőedző: Bo Rudgaard.

(Fotó: Nagy Jácint/archív)

Savaria Fórum 33. évfolyam 36. szám - 2024.10.18.
Savaria Fórum 33. évfolyam 36. szám - 2024.10.18.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Ebből a szombathelyi gimnáziumból tanulnak tovább a legtöbben az ELTE-n
Ezüst Eötvös-díjat kapott a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium az ELTE interaktív pályaválasztó fesztiválján, az ELTEfeszten.
Csodájára járnak az egzotikus szombathelyi kertnek: kenguruk ugrálnak a tyúkok között
Mindig is az egzotikus állatok megszállottja volt a szombathelyi Varga Tamás, azt azonban álmában sem gondolta, hogy egyszer majd kengurukkal osztja meg udvarát. Jelenleg már 20 kenguru legel a tyúkokkal a közös udvaron, írja a hellovidek.hu.
Bődületes összegbe kerülne Szombathely cserére megérett víziközmű-hálózatainak kiváltása
Szombathelyen évi 10-12 kilométernyi víz- és szennyvíz gerincvezeték felújítás lenne sürgető, de a legrégebbi öntött vas, beton, azbeszt-cement, acél és horganyzott anyagokból készült csövek kiváltása is már nagyon időszerű. Az elöregedett vízi közmű gerincvezeték hálózat hossza a városban mintegy 320 kilométernyi, ezeket kicserélni majdnem annyiba kerülne, mint Szombathely kétévnyi teljes költségvetése.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó nyereményét
Harminchárom hét halmozódás után egy játékos elvitte az ötöslottó eddigi legnagyobb nyereményét, 6,613 milliárd forintot, a nyertesnek a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kell jelentkeznie a nemzeti lottótársaságnál - tájékoztatott a Szerencsejáték Zrt.