km/óra
  2024.12.21., szombat  •  Tamás napja
Feleslegesek voltak a lezárások?

Feleslegesek voltak a lezárások?

A koronavírus-világjárvány első hulláma idején, 2020 tavaszán elrendelt teljes lezárások pusztán 0,2 százalékkal csökkentették Európában és az Egyesült Államokban a koronavírus okozta halálesetek számát – derül ki a Johns Hopkins Egyetem által közzétett metaanalízisből.

 

A metaanalízis arra a következtetésre jut, hogy a lezárások alig vagy egyáltalán nem voltak hatással a közegészségügyre, de hatalmas gazdasági és társadalmi költségeket okoztak ott, ahol bevezették őket. Ennek eredményeképpen a lockdownpolitika megalapozatlan, el kell vetni mint világjárvány-politikai eszközt – fejtették ki a tanulmány kutatói, akik nem találtak bizonyítékot rá, hogy az Európában és az Egyesült Államokban elrendelt zárlatok jelentős hatást gyakoroltak volna a Covid–19 okozta halálozásra. Nem csak a statisztikákat vizsgálták, a kijárási tilalomról szóló rendeleteket is átnézték, és azt állapították meg, hogy 5,1 százalékkal csökkentették a Covid–19 okozta halálozást.

 

A kijárási tilalomról szóló rendeleteket más zárva tartási intézkedésekkel együtt vizsgáló tanulmányok szerint azonban a kijárási tilalom valójában 2,8 százalékkal növelte a Covid–19 halálozást.

 

Forrás: Új Szó

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 44. szám - 2024.12.13.
Savaria Fórum 33. évfolyam 44. szám - 2024.12.13.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Lázár János szerint eddig azért nem fejlesztették a vasutat, mert nem voltak biztosak benne, hogy az embereknek ez kell
Ezt az Építésügyi és Közlekedési miniszter a vásárhelyi Rádió7 Közös nevezője című műsorában mondta, amit a Szegeder szemlézett. Lázár János szerint átlagban négyből csak egy vonat késik, ez ugyan rosszabb arány, mint Európában, de nem gondolja, hogy minden tekintetben elviselhetetlen, hiszen „a hírekbe és a politikába az kerül be, ami rossz”. De most már nagy fejlesztéseket ígért.
Emeli a kormány a jövedéki adót, januártól megint ugrik az üzemanyagok ára
Tavaly januárt egy 40 forintos drágulással kezdtük, ez most kisebb lesz, de nem jelentéktelen.
Hadházy Ákos elindul a 2026-os választásokon
Ezt a független országgyűlési képviselő Dull Szabolcs volt Telex-főszerkesztő Ötpontban című podcast műsorában jelentette be.
Gondolkodjunk el szeretteink körében
Németh Judit művésznőt, a Weöres Sándor Színház egyik alapítóját mindenütt szeretet övezi. Ő maga is a sugárzó szeretet. Most vasi Prima, tavaly Aase-díjat kapott. A karácsonyairól (is) beszélgettünk vele.
Nagyobb az esélye, hogy nem lesz Haladás nevű futballcsapat tavasztól az NB III-ban, minthogy lesz
Erről dr. Czeglédy Csaba posztolt, áttekintést adva az elmúlt félév Haladást érintő történéseiről. A lényeg: ha a HVSE december 31-ig nem tud olyan papírt prezentálni az MLSZ-nek, hogy köztartozásmentes az egyesület, akkor hiába is adta át a harmadosztályú indulás jogát az új, tiszta viszonyok között létrejött városi többségi tulajdonú gazdasági társaságnak, a szövetség kizárja a csapatot a harmadosztályból.