Félig tele vagy félig üres? - Gázpalackokat loptak a megyében
A police.hu írja: "Arról érkezett bejelentés a Vasvári Rendőrkapitányságra január 20-án, hogy egy győrvári üzlet mögötti területről ismeretlenek gázpalackokat vittek el.
A rendőrök a helyszíni szemle során megállapították, hogy egy zárt tárolórekeszből mind a tizenhárom teli palack eltűnt, az elkövetők jó érzékkel csak az üreseket hagyták hátra.
A széles körű adatgyűjtést, tanúkutatást követően a rendőrök látókörébe került egy Vas és egy Zala vármegyei lakos. Az egyik, egy 27 éves zalai férfi tartózkodási helyén tartott kutatás során a ház egyik szobájából, a szekrény mögül került elő tizenkét palack. Egyet pedig már hamar használatba is vettek az elkövetők, így azt a konyhában foglalták le a rendőrök.
A palackokat a nyomozók visszaadták a jogos tulajdonosnak.
A tolvajokat előállították a Vasvári Rendőrkapitányságra, és velük szemben dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett és más bűncselekmények miatt indult eljárás."
(Fotó: police.hu)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.