km/óra
  2025.01.30., csütörtök  •  Martina, Gerda napja
Gyermekpornó-felvételeket tárolt gépén az állami cég volt vezetője

Gyermekpornó-felvételeket tárolt gépén az állami cég volt vezetője

Orbán Viktor gimnáziumi osztálytársára utal a legfőbb ügyésznek egy az ügyet érintő kérdésre adott válasza. A szóban forgó személy csaknem egy évtizedig vezetett egy olyan állami szervezetet, amely botrányoktól volt hangos, mégis a posztján maradhatott. Érintettségét közvetlenül senki sem erősítette meg, az azonban biztos, hogy szeptember 15-én ő már nem volt elnök, másnap az ügyészség gyermekpornóügyben adott ki közleményt, harmadnap pedig letartóztatást rendeltek ez az ügyben, írja a hvg.hu.

Az írás szerint: "A Nemzeti Földügyi Központ nyár végére a hivatal éléről és a nyilvánosság elől is eltűnt, már csak egykori elnöke, N. J. a szereplője a szeptemberben kirobbant, még nyomozás alatt álló pedofilbotránynak – ez olvasható ki Polt Péter legfőbb ügyésznek Hadházy Ákos független képviselő írásbeli kérdésére adott keddi válaszából.

Az ügyről szeptember közepén anonim módon adott hírt az ügyészség “Gyermekpornográfia miatti ügyben indítványoz letartóztatást az ügyészség” címmel. A Fővárosi Főügyészség közlése alapján a hvg.hu is beszámolt arról, hogy gyermekpornográf tartalmakat találtak egy állami szervnél korábban vezető beosztásban dolgozó férfi munkahelyi laptopján. A vádhatóság annyit árult még el, hogy a felvételek kiskorúak szexuális kizsákmányolását ábrázoló pornográf tartalma között volt olyan, amely 12. életévét be nem töltött személyt ábrázolt.”

A bíróság szeptember 17-én ebben az ügyben elrendelte a férfi letartóztatását. Az ügyészség indoklása szerint erre azért volt szükség, mert “az 5-10 évig terjedő büntetési tétel jelentette fenyegetettség, a bűncselekmény jellege és körülményei alapján” csak így biztosítható, hogy a férfi ne szökjön meg, ne befolyásolhassa a bizonyítást, illetve ne kövessen el újabb bűncselekményt.

A letartóztatást a Fővárosi Törvényszék közlése szerint az indokolta, hogy a gyanúsított az általa kizárólagosan használt munkahelyi laptopon gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló 7 pornográf videófelvételt, valamint 390 pornográf fényképfelvételt tartott.

Azt is írták, hogy a terhelt az állását ugyan elveszítette, jelenleg munkanélküli, ugyanakkor átlagon felüli életszínvonalon él, nagy összegű likvid megtakarítással rendelkezik, családi kapcsolatai pedig rendezettnek tűnnek. Felhívták a figyelmet arra is, hogy bár a férfi büntetlen előéletű, a felvételek száma és a terhelt vallomása alapján is úgy tűnik, nem egyszeri, elszigetelt eseményről van szó.

A gyanúsított személyének beazonosítását segíti Polt Péter legfőbb ügyésznek Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott október 3-i válasza is. Az ellenzéki politikus a Facebookon is közzétett levelezésük alapján arra kérdezett rá, hogy a Nemzeti Földügyi Központ jelenlegi vagy volt vezetőjével szemben történt-e kényszerintézkedés a közelmúltban.

Ahogy Hadházy sem a kérdésében, úgy Polt Péter sem nevesítette az illetőt válaszában, viszont nem cáfolta, hogy “egy korábban központi költségvetési szervnél vezető beosztásban foglalkoztatott személy ellen” folyik gyermekpornográfia ügyében nyomozás. Egy másik mondatban arról ír, hogy ez az ügy ugyanaz, amiről szeptember 16-án adott ki közleményt az ügyészség.

Polt Péter válaszából az is kiderül, hogy a nyomozók az illetőt gyanúsítottként hallgatták ki, és a válasz tartalmazza azt az információt is, hogy a gyanúsítottat letartóztatásba helyezték, de az intézkedés ellen az érintett és védője is fellebbezett. Polt végül megjegyezte: ennél részletesebb tájékoztatás a gyanúsítottról, illetőleg arról, hogy milyen tartalmú nyilatkozatot tett, nem adható, mivel az a nyomozás érdekeit sértené.

Savaria Fórum 34. évfolyam 1. szám - 2025.01.24.
Savaria Fórum 34. évfolyam 1. szám - 2025.01.24.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Magyar elkövetőket üldöztek bolti lopás miatt Ausztriában
Egy oberwarti (felsőőri) szupermarketlánc fiókvezetője vette észre, amint egy férfi több mint 1000 euró értékű árut segít ellopni. A fiókvezető azonnal riasztotta a rendőrséget. A feltételezett tolvajok elmenekültek, olvasható a burgenland.orf.at cikkében.
Szombattól változik a buszközlekedés Szombathelyen
Február 1-től változik a Blaguss menetrendje. A módosítás oka elsősorban a költséghatékonyság növelése, ugyanakkor új területek is elérhetővé válnak helyi járattal. Bővítették a csatlakozási pontokat, és az iskolások utazását is igyekszik megkönnyíteni a szolgáltató. Módosul a körjáratok útvonala, egyes buszok meghosszabbított útvonalon közlekednek, mások megszűnnek, de régi-új vonal is lesz. Drágulnak a jegyek és bérletek.
Kosárlabda: nagyot küzdött a Falco a Nymburk ellen, de nem sikerült győzelemmel nyitnia a top 16-os csoportkört
A szombathelyiek három negyeden keresztül tartották magukat, meccsben voltak, a végén azonban a csehek tudtak magasabb fordulatszámra kapcsolni és végül 106-86-os idegenbeli győzelmet arattak.
Gyalogátkelőhelyen tekert Volkswagen oldalába egy kerékpáros Kőszegen
A bicikliről leeső idős férfi arcsérülést szenvedett, a mentők kórházba szállították. A fiatal sofőrt nagyon megviselte az eset.
Irodalmi kukkolások, avagy Nyáry Krisztián előadása Szombathelyen
Így szerettek ők 18+ címmel Nyáry Krisztián tartott előadást a Savaria moziban kedden, a Tudományos Stand Up szervezésében.